Lényegében csak elrontani lehet egy sportévkönyvet abban az esztendőben, amelyikben eldől, a magyar labdarúgó-válogatott negyvennégy év után ott lehet az Európa-bajnokságon, a jégkorongcsapat feljut az A csoportba, Cseh ­László végleg a legnagyobb magyar úszók ­közé emelkedik (s teszi ezt úgy, hogy – egyelőre – nem szerzett olimpiai aranyérmet), ­Imre ­Géza, a legszimpatikusabb és -szerényebb hazai klasszisok egyike, pedig negyvenévesen világbajnok lesz. És akkor csupán helyhiátus miatt nem soroljuk tovább, hogy Hosszú Katinka, a veszprémi kézisek BL-fináléja, a kajak-kenu úgy általában, és...

„Még bírni kell” – énekli Láng Annamária az előadás finisében a megütött közönségnek. Addigra Schilling Árpád rendező egy-két jobbhorgot már kiosztott.

„Az 1989-es intézményes berendezkedés időzített bomba volt” – rögzítette előadása elején Csigó Péter szociológus a 25 éves Politikatörténeti Alapítvány és Intézet konferenciáján. Ennél árnyaltabb és radikálisabb megállapítások egyaránt színezték A mai magyar valóság az elmúlt negyedszázad tükrében elnevezésű eseményt, amelyre csak különös szerencsével léphetett volna be „az úgynevezett elmúlt huszonöt év” úgy, hogy éppen dicsérjék.

December elején feláll a reprezentatív Olimpiai Pályázati ­Bizottság, amelynek létrehozásáért Kövér László házelnök felel – értesült a Népszabadság.

Az osztrák külügyminiszter nem fogadta kitörő örömmel a magyar döntést, amely szerint lebontják a műszaki határzárat, mert attól tartott, ennek nyomán Ausztria több kelet-európai menekültre számíthat. A magyar belügyminiszter-helyettes arról beszélt, hogy a menekültek „társadalmi összetétele” Magyarország számára kedvezőtlen irányba változott.

A Facebook zseniális alkalmazása lehetővé tette, hogy a Meleg Büszkeség Napján a homoszexuálisokkal e módon is szolidárisak szivárványszínűre fessék profilképüket.

Soha nem hallottam még néma csendet olyan ordítónak, mint azokban a kifeszített pillanatokban, amikor Fekete Ernő, az Áldozat gurult ki a színpadról, bele a sötétbe Az olaszliszkai című produkció finisében. Ez az egyik kulcsjelenete a Katona József Színház dermesztő produkciójának, amelynél bátrabb színházi vállalkozással régen találkoztam.

– Ő volt az elnököm, nem számít, mennyit kell várnom – mondta egy idős asszony, amikor első pillantásra reménytelennek tetsző helyzetéről kérdeztem.