„Az 1989-es intézményes berendezkedés időzített bomba volt” – rögzítette előadása elején Csigó Péter szociológus a 25 éves Politikatörténeti Alapítvány és Intézet konferenciáján. Ennél árnyaltabb és radikálisabb megállapítások egyaránt színezték A mai magyar valóság az elmúlt negyedszázad tükrében elnevezésű eseményt, amelyre csak különös szerencsével léphetett volna be „az úgynevezett elmúlt huszonöt év” úgy, hogy éppen dicsérjék.
Csigó például „robbanószerkezeti” meghatározását részletesen indokolta is, amikor rögzítette: a 89-es intézményes berendezkedés mélyen elitista volt, minek nyomán esély sem volt arra, hogy a demokrácia kiszélesedjen, mélyüljön, stabilizálódjon. Ennek megfelelően
ki is üresedett a kétezres évek közepére, és a hanyatlást csupán felgyorsította, kiteljesítette a 2010-ben kezdődő orbáni leépülés.
Csigó – Bibó István hamis realisták, túlfeszített lényeglátók kategorizálására reagálva – megalkotta a retrográd álmodozó kategóriáját. Ide azok tartoznak, akik leírják az 1989-es receptet, aminek kiváltásakor a kór súlyosbodik, és e bajt látva gyógyszerként az 1989-es receptet kínálják. Ennek fényében nem meglepő, hogy Csigó a hajrában az önkritikai attitűd elsajátítását javasolta, s megjegyezte: „Fel kell adni 1989 kényelmi pozícióit.” Persze mire Csigó mikrofont ragadott, már amúgy sem érezhette magát wellness-helyzetben az utóbbi emberöltő. Az előadók többsége ugyanis hanyatlástörténetként azonosította a demokrácia sztoriját.
