galéria megtekintése

A Fidesz tovább büntetné a hajléktalanokat, de leszavazták

6 komment


Rab László

Nemmel szavazott a zuglói képviselő-testület arra a fideszes előterjesztésre, amellyel a közterületi hajléktalanságot akarták tovább szigorítani.

A döntést a három éve megalkotott, erősen vitatott fővárosi rendelet kiterjesztéseként tárgyalták,

a fideszesek úgy érveltek, hogy „a bajba jutott embereknek is be kell tartaniuk a szabályokat”.

A helyi rendelet azt tartalmazta volna, hogy a főváros által kijelölt „tilalmi zónák" mellett hol nem lehetne még „életvitelszerűen" hajléktalanként létezni a főváros 14. kerületében. A testület 9 igen-, 11 nem-szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy nem lesz „helyi bővítés". Az ülésen bemutatták a „kék pacák arányát", amelyen a főváros kijelölte a tiltott helyeket (iskolák, óvodák és templomok közvetlen szomszédságának övezeteit). A helyi javaslatban mindezt a parkokban és a lakótelepeken való tartózkodás tiltásával bővítették volna.

 

Zugló jelenleg az egyetlen kerület, amely

nem vitte tovább a főváros hajléktalanságot büntető szankcióit. De nem azért, mert a helyi képviselők annyira meggyőződésesen küzdenének a hajléktalanokért.

Noha a leszavazott napirendi pont előtt éppen a hajléktalanügyi koncepcióját tárgyalták, és kinyilvánították, hogy többet kell áldozni a szociális munkára, illetve létre kell hozni a Zuglói Hajléktalanügyi Módszertani Központot.

Egyensúly. Rozgonyi Zoltán alpolgármester és Karácsony Gergely polgármester a testületi ülésen
Egyensúly. Rozgonyi Zoltán alpolgármester és Karácsony Gergely polgármester a testületi ülésen
Koncz György / Népszabadság

A nemleges döntés mégis a sajátos zuglói hatalmi helyzet miatt született, amelyben Karácsony Gergely polgármester (Párbeszéd Magyarországért) próbál egyensúlyozni a nagyjából fele-fele arányban delegált kormánypárti és ellenzéki képviselők között. A kerület életét alapvetően nem befolyásoló kérdésben született most döntés.

A képviselő-testület ülése előtt A Város Mindenkié Csoport tiltakozott a hajléktalanság kriminalizálása ellen, és arra kérte a zuglói politikusokat, vegyék figyelembe, hogy

az ombudsmantól kezdve számtalan egyházi és civil szervezet elítélte a hajléktalanság büntetését.

Az ülésen felszólaló képviselőket ez kevésbé hatotta meg, nemigen foglalkoztak az ügy közjogi hátterével, inkább belemerültek a hajléktalanság elméleti definiálásába, és személyes tapasztalataikkal érveltek.

Azt, hogy az elmúlt időszakban a rendeletre hivatkozva hány hajléktalant küldtek el a főváros által kijelölt zuglói tiltott helyekről, nem lehetett megtudni, mert az önkormányzati rendészet vezetője nem tudta megmondani. Csak az derült ki, hogy „az életvitelszerű utcán tartózkodás” felismerése nem könnyű feladat. Az Alapvető Jogok Biztosának az a megállapítása sem befolyásolta az előterjesztés készítőit, hogy „a tiltott területeken nem lett kevesebb fedél nélküli ember, csak a segítségnyújtók kevésbé találják meg őket, így a konkrét életveszélyes helyzeteknek való kitettségük nagyobb”.

– A cél az, hogy megköveteljük a rendet – mondta a leszavazott szigorítást beterjesztő Rozgonyi Zoltán alpolgármester,

és hozzátette: ki kell kényszeríteni a jogkövető magatartást a hajléktalanoktól is. Ezután többen általánosságban beszéltek a „szociális krízisben lévő”, „bajba jutott” és „a közösségi szabályokat be nem tartó” emberekről. Mintha a hajléktalan valami bürokratikus, elméleti konstrukció lenne.

Hajléktalan Zuglóban. A rend a cél?
Hajléktalan Zuglóban. A rend a cél?
Kallos Bea / MTI

Ha kimentek volna a képviselők az utcára, a zuglói polgármesteri hivataltól nagyjából nyolcvan méterre, a Thököly és a Varsó utca sarkán, a Lindi Pékség előtt

láthattak volna egy „életvitelszerűen ott tartózkodó”, a hideg miatt súlyos életveszélyben lévő embert,

aki rongyokba burkolózva aludt.

Dél volt. Senki sem foglalkozott vele.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.