Papírforma kíméletlen őszinteséggel

Lényegében csak elrontani lehet egy sportévkönyvet abban az esztendőben, amelyikben eldől, a magyar labdarúgó-válogatott negyvennégy év után ott lehet az Európa-bajnokságon, a jégkorongcsapat feljut az A csoportba, Cseh ­László végleg a legnagyobb magyar úszók ­közé emelkedik (s teszi ezt úgy, hogy – egyelőre – nem szerzett olimpiai aranyérmet), ­Imre ­Géza, a legszimpatikusabb és -szerényebb hazai klasszisok egyike, pedig negyvenévesen világbajnok lesz. És akkor csupán helyhiátus miatt nem soroljuk tovább, hogy Hosszú Katinka, a veszprémi kézisek BL-fináléja, a kajak-kenu úgy általában, és...
Siklós Erik és szerkesztőtársai meg igazolták a papírformát: nem rontották el a kötetet. Immár hagyománynak tekinthető, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság az év végén kiadja az esztendő legfontosabb eseményeit, eredményeit összegző ­exkluzív sportévkönyvét. Ráadásul a tradíciók szerint a hazai sportújságírás sok klasszisa írja a cikkeket, fejezeteket. Nem volt ez másként ezúttal sem, lapunk munkatársai közül az idén Csepelyi Adrienn és Hegyi Iván neve szerepel a szerzők között. Rajtuk kívül több kolléga is remek szöveggel jelentkezett. Például S. Tóth János, aki kíméletlen őszinteséggel és következetességgel jellemzi a kosárlabda helyzetét, s nem kozmetikáznak a súlyemelésről vagy épp az ökölvívásról szóló részek írói sem. Jók a könyv nagyinterjúi is, főként a paralimpiai bajnok Pásztory Dóra beszélgetése Cseh Lászlóval.

És persze a kötet nem kerüli meg azt, ami kiadója számára korszakos esemény lehet: jelentős terjedelemben foglalkozik Budapest 2024-es kandidatúrájával. Szó van a lehetséges gazdasági hatásokról, az esélyekről, a sportdiplomácia szerepéről, vagy éppen a pályázati folyamatról. A magyarországi rendezés lehetőségének ­optimizmusa hatja át e fejezetet, s ez így természetes, mert az ötkarikás mozgalomnak sehol a világon nincs más dolga, mint vakon hinni az ötkarikás mozgalomban.

Hogy aztán Budapesten lesz-e ­olimpia, azt nem tudjuk. Hogy Rio de Janeiróban lesz, az biztos. Ennek köszönhetően a ­jövő évi brazíliai csúcsesemény is komoly szerepet kap a könyvben. Ennél jelentősebbre már csak a következő kiadásban számíthat, amelyet a magyar sportrajongók ­hite szerint újra csak elrontani lehet, mert futball Eb, A csoportos jégkorong-vb, és persze Cseh László, Imre Géza,
Hosszú ­Katinka, a kajakosok...

Amíg ők vannak, addig sportévkönyv is biztosan lesz. És amíg jó újságírók készítik, nem is fogják elrontani.

Siklós Erik (szerk.): Sport 2015 Magyar Olimpiai Bizottság, 2015. 548 oldal, 7940 forint

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.