Az megvan, hogy Hamburgban a GDP az uniós átlag 195, Stockholmban 179 százaléka, miközben a három legnyomorultabb bolgár régió 30, 31, illetve 32 százalékkal számolhat?
Ezt csak azért kérdezem, mert sűrűn hallani, hogy az Európai Unió legnagyobb válságainak egyikével találkozik, amikor a menekültüggyel randevúzik. Mintha nem lett volna itt néhány éve világgazdasági válság, amelynek során a kontinensen országok rogytak össze, nemzedékek süllyedtek el a kilátástalanságban. Mintha nem alakultak volna ki olyan menthetetlen szegregátumok, amelyekbe születni annyit jelent, mint örök nyomorba rendeltetni. Mintha nem lenne kezelhetetlen a bevezetőben említett régiós egyenlőtlenség, amelyet az unión belül látunk.
Ilyen kihívások voltak és lesznek. Ma például a vagyoni, jövedelmi és kulturális egyenlőtlenségek jelentik a fő rizikót, nem a menekültek, mert ők már az okozat. A vándorlók, jöjjenek Eritreából, Szíriából vagy Borsod megyéből, tartsanak Münchenbe, Londonba vagy a Balaton-partra, reményért menetelnek. Emberek indulnak meg, ha úgy látják, lakóhelyükön – háború vagy recesszió miatt – nincs sanszuk. Ezt látjuk, amikor szabolcsi nincstelenek költöznek nyugat-magyarországi munkásszállókra, hogy meggyszedőként dolgozzanak, onnan pedig vendéglátósok mennek Ausztriába, hogy ugyanazért a melóért jobb fizetést kapjanak.
