A vezető ennek megfelelően épített egy közösséget, amelyet nem lehet legyőzni a csupán az érdekek finom egyensúlyával létrehozott konstrukciókkal. Meghökkentő, hogy a baloldal nem érti a közösség jelentőségét, miközben születése szolidaritáson építkező közösségek akaratának eredménye. Sokan még mindig azon lamentálnak, hogyan lehet valaki fideszes, miközben ez lop, amaz azt mondja, s egyébként meg határolódjon el. Mintha futballcsapatából kiszeretne bárki is, ha a balbunkó tippmixezik, a center meg nem szeret gólt rúgni. Ha identitásunk része az odatartozás, csak azért nem váltunk, mert jobb labdarúgás-esztétikai élményt nyújt a szomszéd város együttesének játéka. Aki tartozik valahova, csak végső esetben megy el. Ráadásul a Fidesznél jövőkép is van: Orbán mer vezetni, kockáztatni, sőt lázadni, ellenállni.
Méghozzá akkor, amikor a gazdasági ügyekben liberalizált baloldal szerte Európában nem álmodik, hanem emlékezik. A haladás lett a maradás. Idehaza minden második ígéret úgy kezdődik, hogy visszaállítjuk, újrateremtjük, visszaadjuk. Így lesz reakciós az, ami amúgy tagadja a „reakciósságot”, csak mert nem meri elképzelni, hogy felfordíthatja a világot. Pedig a baloldali politika létezésének értelme aligha a jobban fékezett és egyensúlyozott tegnap, tán inkább az egalitáriusabb holnap. Oda viszont csak közösségekkel vezet út. Ettől még előfordulhat, hogy a Fidesz megveri magát, mert belefullad a korrupcióba, megmérgezi a közösséget Habony Árpád Ibiza-konzervativizmusa, megirigylik az őszödi beszédet, ám erre kevés az esély, amíg Orbán van.
Ezt mutatta meg a vasárnapi Fidesz-fesztivál is, amelyen felvonult Kövér, Szájer, Navracsics, Kósa, Lázár, Rogán, Tarlós… Van fideszes sztori, hiszen megalapították, csinálják majd három évtizede. Kiráz a hideg attól, amivé lettek, de a lényeg az: vannak.
Baloldali politikai közösség meg nincs: se leader, se erő, se hit, se álom. Közösségi élménynek megmarad a közös lista aláírása.
Így lázadunk mi.
