Viszlát. Nagyjából ennyiben összefoglalható a brit Munkáspárt tagságának a mainstream baloldali elitnek küldött üzenete. A Labour a legbaloldalibb jelöltet, a 66 éves Jeremy Corbynt választotta vezetőjévé. A kommentárok egy része sietett leszögezni: a Labour meghalt, a konzervatívok örökké kormányoznak majd, Corbyn egyes nézetei elfogadhatatlanok.
Csakhogy minden ilyen bírálat abból indul ki, hogy győzni kell. Már fárasztó újra és újra elmondani: a baloldal fő célja nem a választási siker, hanem az egyenlőtlenségek csökkentése. Azaz felesleges kormányfői posztra hajtani, ha annak elérése csak úgy lehetséges, hogy a baloldal lényegileg nem megkülönböztethető a jobboldaltól. Nem kell tepernie, ha a diadalhoz az kell, hogy ne gondoljon érdemben mást a pénzügyi rendszerről, az állam feladatairól, a jövedelmi és vagyoni viszonyokba való beavatkozásról.
Akkor kormányozzon a jobboldal, elvégre a balról nézve igazságtalan világ fenntartásához úgyis jobban ért. Látható, miként maradnak a német szocdemek Angela Merkel fegyverhordozói, messze lemaradva a konzervatívok mögött a népszerűségi versenyben, mióta közösen kormányoznak. Látható, miként omlik össze a Munkáspárt Skóciában, amikor megérkezik az elit konszenzusait megkérdőjelező, a helyi politikai közösség masszív támogatását élvező balos – és nacionalista – mozgalom, a Skót Nemzeti Párt.
