Minap a monoki önkormányzat elhatározta, hogy szociális segélyt csak akkor folyósít gyermekes családoknak, ha gyerekeik rendben járnak óvodába, iskolába. Még nem biztos, hogy eljárásuk kiállja a törvényesség próbáit, de az biztos, hogy felfogásuk világtendenciákat tükröz. Nemrégiben említettem már, hogy Mexikóban tíz éve sikeresen működik az az elv, hogy a szociális segélyeknek, ha szükséges, a következő generáció érdekeit is kell szolgálniuk.

Mindig zavart, hogy a koalíció, amelynek kialakítását magától értetődőnek tartottam, azon igyekezett, hogy a közösen kikínlódott egyezségeket, kompromisszumokat úgy tüntesse fel, minha azok mindkét fél teljes és őszinte véleményét tükröznék. A folyosók persze fecsegnek, és aki nagyon figyel, az tudhatta, hogy mi a valóságos helyzet, de mégis, kifelé a koalíció egységes igyekezett maradni.

Négymilliárd volt a számla, nem számítván a kampány költségeit, de megérte! Lerendeztük "ezeket", akik nemhogy ki akarják tölteni a terminusukat, de még arra a képtelenségre is ragadtatták magukat, hogy ők akarják eldönteni, hogy kinek mit és hogyan fizessünk.

Az állati viselkedés evolúciójában legelőször az érzelmi szabályozórendszerek fejlődtek ki. Alacsonyabb rendű állatok is biztonsággal képesek eldönteni, hogy valaki vagy valami előnyükre vagy hátrányukra van az élet küzdelmeiben, és gyűlölik, aki vagy ami hátráltatja őket, és közömbösek vagy némi jóindulattal viseltetnek az iránt, aki vagy ami a segítségükre van.

A modern társadalmak szerveződése nagyon eltér az archaikus, többé-kevésbé "természetesnek" tekinthető formáktól. Az ember biológiai késztetései alapján olyan közösségekben érzi jól magát, ahol mindennapjai közös tevékenységekkel, akciókkal telnek, ahol szilárdak a közös hiedelmek, amelyek az életmódról, vallásról, a világról szólnak, és ahol tevékenyen részt vehet a közösség belső konstrukciójában, szabályainak, életmódjának hiedelmeinek kidolgozásában. Ha ez a három működési feltétel megvan, akkor nagyon gyorsan megjelenik a hűség, a közösséghez tartozás kellemes érzése.

Minden társadalom, minden kultúra összetett rendszer, amelyben az egyéni viselkedés, a törvények, a szabályok, az intézmények, és ha van, a jó erkölcs folyamatosan hatnak egymásra. Egy éppen változóban lévő kultúrának különösen szüksége van arra, hogy a megújuló részei - legyenek azok intézmények, szokások vagy szabályok - jó ideig ütközzenek a rendszer már meglévő, elfogadott elemeivel.

Érdemes elgondolkodni azon, hogyan is működik a kultúránk, tehát miként léteznek az emberek együttesen a sokféle hiedelemmel, rítussal, szabállyal - és persze azokkal a tárgyakkal, építményekkel, amelyeket az elmúlt időkben készítettünk. Ami első pillantásra szembetűnik, hogy a kultúra különböző részei, elemei, darabjai valamiképpen összehangolódtak egymással. Ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk, mert az a hiedelmünk, hogy ő segít rajtunk, és tényleg: idővel beengednek hozzá, próbál segíteni, gyakran sikeresen.

Végre olyan szörnyű helyzet alakult ki, amit csak javítani lehet! Minden rendszer - a politikai rendszerek különösen - igyekszik a saját reformjait elodázni, ameddig csak lehet, különösen akkor, ha kívülről is nyomás alatt van, mert ilyenkor minden támogatóra szüksége van, és elnézőbbek a vezetők is. Amikor a helyzet katasztrofális lesz, röviddel az összeomlás előtt, már mindenki érzi, látja a gondokat, a fenyegetettség annyira elviselhetetlen, hogy nemcsak a felsőbb, hanem az alsóbb szinten is hajlandók lesznek egy szaltó mortáléra, mert minden más megoldás biztos bukás.

Az antropológusok szóhasználatában a kultúra szóval egy-egy társadalom tagjainak öszszes elképzelhető tevékenységét: viselkedését, tárgykészítő és -használó szokásait, hiedelmeit, gondolatait jelölik. Ebben benne van az is, hogy mit táncolnak az ünnepeken, milyen ünnepek vannak, az is, hogy mikor adnak egy nyaklevest a gyereknek, ha megérdemli, és az is, hogy mit gondolnak a másvilágról, ha hisznek benne.

Örömmel olvastam N. Kósa Judit múlt szombati cikkét ezeken a hasábokon (Népszabadság, 2007. május 5., Selyemrétit a sarokra), amelyben az iskolai szegregáció legfontosabb eszközének a gyenge iskolák magasabb szintre emelését tartja. Teljesen egyetértek vele. Sajnos a politika egy régi, elavult iskolakoncepció alapján gondolkodik, és ilyesmi eszébe sem jut.

Sokan keseregnek mostanában az ország állapotán. Nem politikai érdekű vagy éppen fizetett kesergőkre gondolok, hanem azokra, akiket általában az értelmiséghez szoktunk sorolni. Az orvos, a tanár, a mérnök, az író, a művész. Mindegyikünk számtalan példát tud felsorolni a saját gyűjtéséből arra, hogy mindennapi dolgaink milyen rosszul mennek. Nem intéződnek az ügyek, nem értenek dolgukhoz a közigazgatásban, tévednek az orvosok, összevissza ítélkeznek a bírák, kapkod a rendőrség, még a rendőrből képzett rabló is elképesztően hülye, mielőtt pisztolyát előveszi, odaadja kocsikulcsát a kirabolni szándékozott benzinkutasnak.

Hétfőn kell leadnom ezt a cikket és szombaton fog megjelenni. Milyen egyszerű lenne a dolgom, ha az ünnep után lennék, de előttem van.

Az ember kulturális evolúciójában kiemelkedően fontos szerepet játszottak a hiedelmek. Hiedelmen értünk minden olyan gondolati konstrukciót, amely az ember elméjében a külső vagy a belső világáról kialakul. Tehát hiedelem az, hogy valakihez tartozom, hogy mások szeretnek vagy gyűlölnek, hogy mások becsületesek vagy éppen ellenségesek. Hiedelem az, hogy szellemek vannak, angyalok, ördögök, Isten vagy Istenek.

A kapitalizmusnak sokféle változata van, és némelyik egészen elviselhető, mert a modern technológiák által bőven ömlő erőforrásokból nemcsak egyeseknek, a "verseny" győzteseinek jut, hanem tisztességesen gondoskodnak azokról is, akik a nagy versenyben bármilyen okból lemaradnak. Sokan úgy ütik el az effajta érvelést, hogy a svédek vagy az ausztrálok már olyan gazdagok, hogy ezt is megengedhetik maguknak.

A gyermekpszichológusok jól ismerik az úgynevezett explorációs agressziót, amely nagyjából arról szól, hogy a gyerekeknek szocializációjuk során sokféle szabályt kell elsajátítaniuk, és időnként ellenállnak. Viselkedési módokat tanulnak, tilalmakat, kötelességeket és persze ezekkel együtt jogokat, lehetőségeket és szabadságokat is.

A politikában az az igazán izgalmas, amikor az események felgyorsulnak. Kedden írom ezt a kentaurt, és szombaton jelenik meg, közben sok minden megváltozhat majd. A társadalomnak világos választ kéne adnia arra, hogy elfogadja-e a demokrácia szabályrendszere által a politika számára kijelölt korlátokat ezek előnyeivel és hátrányaival együtt vagy hajlandó eltűrni, hogy a szabályok helyett szubjektív, csupán érzelmileg indokolható akciók uralják a politika színterét.

Az egyszerű ember az ő józan paraszti eszével, ha van neki, nehezen tudja elképzelni, hogy egy ország költségvetését hogyan lehet évtizedeken keresztül mínuszban tartani.

Nagyon izgalmas megfigyelni, hogy amikor egy társadalom megérett bizonyos változtatásokra, reformokra, hogyan kezd ennek neki, hogyan képes ezek szükségességét vagy éppen haszontalanságát polgárainak kommunikálni.

Az Akadémia közgyűlésének lassan már megszokott eseménye, hogy a tollászkodó öreg Baglyot körülállják a csúfolódók és kígyót, békát kiáltanak rá. El akarják azt a kevés pénzét is szedni. Ők csuda jól el tudnák osztani, sokkal jobban, mint az Akadémia.

Mostanában sokszor hallani vagy olvasni az emberek kifakadásait: szörnyű, álságos dolog a politika, és a legjobb, ha az ember igyekszik az életéből azt teljesen kizárni. Mások viszont, és nemcsak politikusok, csillogó szemmel mesélik, hogy milyen izgalmas, fordulatos a politikai élet. Szerintem az utóbbiaknak van igazuk, és a csend ideje talán alkalmas arra, hogy elfogulatlanul vegyük szemügyre a politikát mint az emberi természet egyik lényeges megnyilvánulását.