A Szívig és hazafelé. Mármint hogy addig kellene eljárkálni csak úgy, céltalanul. Meg vissza. A Szív utcáig, a Kukorelly-versek fontos metaforikus helyszínéig, amely összekapcsolja ezt a céltalanságot (a híres járkálást oda és vissza), nos, a szívvel.

A Nobel-díjas Konrad Lorenzet legtöbben népszerű állattörténetei kapcsán ismerik. Ő volt a modern kori etológia megteremtője, élete fő művének mégis azt a könyvét tartotta, melyben az emberi viselkedésre keres magyarázatot. Csányi Vilmos ugyan nem jelentette ki, hogy a biokémiától a szépirodalomig tartó életmű melyik írott állomását tekinti legjelentősebb munkájának, de nyolcvanadik születésnapjára ő is egy humánetológiai összegzést jelentetett meg.

Horn Gyula volt a demokratikus magyar baloldal utolsó reformcsillaga, aki képes volt fölemelni, és sikeressé tenni a Magyar Szocialista Pártot. Az ő hagyományára lehet támaszkodni – de új kezdeményezésekre volna szükség – hangzott el A reformkörök élete és halála című kötet szegedi bemutatóján.

Etgar Keret felszabadítóan és nagyon viccesen reménytelen könyve ott kezdődik, ahol minden véget ér. Máshogy nem is nagyon lehetne, hiszen már Csehov és Beckett is ide jutott el, innen meg nincsen visszaút. Azóta minden becsületes történet így kezdődik.

A világ híreiből mindig naprakész gondolkodóval, a 99. életévébe lépő Fejtő Ferenccel Földes Anita, Franciaországban élő újságíró készítette az utolsó, eddig kiadatlan interjúkat, melyek most kötetben is megjelentek Átéltem egy évszázadot címmel. A kötetet október 16-án mutatják be.

Ez az új magyar sci-fi, az Űrérzékeny lelkek egyben társadalomrajz is, egy kicsit szerelmes, kicsit ironikus korleírás, kulcsregény.

Ha manapság azonos kontextusban jelenik meg India és a szexualitás, főként felfoghatatlan bűntettek vannak a fókuszban. Mind több szörnyűségről érkezett hír az utóbbi időben az ázsiai országból.

Ahogy kedvtelve lapozgatjuk Vincze Ferenc második prózakötetét, hirtelen kis híján megcsappan a kedv. Még mielőtt belefeledkeznénk a könyvbe, ezen akad fenn a szemünk: „A szöveg jelöletlen idézeteket tartalmaz a következő szerzőktől: Bodor Ádám, Esterházy Péter, Kosztolányi Dezső, Sütő András, Szilágyi István és Tamási Áron.”

Parti Nagy Lajos már régóta nem lepte meg olvasóit. Következetesen abban a „posztmodern” „nyelvhúsban” utazik, azon az extrém nyelvi játékok túlburjánzásával, olykor szándékos túlhajtásával jellemezhető hangon szólal meg, amely elsősorban és mindenekelőtt önmagára hívja fel a figyelmet, és csak azután kérhető számon rajta bármi más.

Ámosz Oz regénye egy kibuc, Jikhát életébe avatja be az olvasót. Szereplői olyan nők és férfiak, akik a XX. századi történelem egyik legnagyobb kollektív álmának árnyékában, személyes fájdalmaik átélése során emberi közelségre vágynak.

Ahhoz képest, hogy a gyomor világa nem olyan rég még nem túl kedvelt téma volt, mostanában sorra jelennek meg a különböző könyvek mellett az egyre különlegesebb gasztronómiai rendezvények is.

Ma, amikor az ország félezer településén szinte semmilyen kulturális lehetőségük nincs az ott élőknek, a művelődési házak bezártak vagy vegetálnak, s a legtöbb ember számára a televízió jelenti az egyetlen kikapcsolódási lehetőséget, talán nem tűnik igazán aktuálisnak egy olyan könyv, amely a "népművelés", mint szakma történetét mutatja be, itt-ott kissé szubjektív olvasatból.

A hatszoros bérgyilkossággal gyanúsított, illetve részben már megvádolt szlovák Jozef Rohác tagadja, hogy a Meciar-érában a szlovák titkosszolgálat katonájaként titkos merényletekben vett volna részt Magyarországon. P. Gál Judit Halálosztók című könyvében azt állította: soha nem ölt embert.