Űrérzékeny lelkek. Ez a tárgyalt mű címe. Azt hiszem, nem olvastam volna el Havasréti József első regényét, ha csupán a címe alapján kell választanom, de szerencsére ez nem így történt, beleolvastam, s a szöveg magával sodort. Hiszen ez az új magyar sci-fi egyben társadalomrajz is, és ez a kicsit szerelmes, kicsit ironikus korleírás és kulcsregény jó szöveg. A recenzens, amennyiben tetszik neki a mű, s másokat is az elolvasására ösztönözne, nem teheti meg, hogy mindent elmond a történetről, feltálalja a megfejtést. Hiszen így elvenné az olvasótól az aha élményt, a bonyodalmak és rejtélyek kibogozásának örömét. Így inkább csak bevezetné valamennyire az olvasót a történetbe, ahol ő már járt.
Rendesnek hívják regényhősünket, ő az elbeszélő, ő járja körbe némiképp nyomozva, résztörténetekből és kéziratokból kirakva a sztorit. Amiről aztán kiderül, hogy saját életét fej tette meg, amennyire ez lehetséges bárhol, bárkinek. Havasréti regényének kiindulópontja a többek (Stanislaw Lem) által is felhasznált elmélet, amely szerint a múlt század elején a szibériai tajgába csapódott ún. tunguz meteor valójában egy űrhajó volt. A mi regényünk azt meséli el, hogy ezek a földönkívüliek kapcsolatba léptek a tajgában élő egyik kis néppel, s rajtuk keresztül egy fiúval, akinek apja ugyan odesszai zsidó száműzött, de anyja a kis népből való volt. Ez a fiú, akit Sulernak nevez a szerző, részese lesz a nagy titoknak.
Ez pedig egy különös anyagban, gombában, a „fekete húsban” van. Ez nem csupán pszichedelikus látomások gerjesztője, de valami más is. Ez az „anyag” kapcsolatot teremt azok között, akik valamiféle módon érintkeznek vele, akár csak belélegzik vagy megérintik, netán megeszik. Az „anyag” jó esetben a gondolatgazdagság, a kreativitás kiváltója, rossz esetben – túlfogyasztás esetén – ellenőrizhetetlen agressziót okoz. A regény jelentős része Suler története, némi betekintéssel a huszadik századi orosz-szovjet történelembe. Suler a hetvenes években Magyarországra hozza kísérletét, amely valamiképpen a szovjet belügyi szervek égisze alatt zajlik.
Ezért végezhetnek kísérleteket Magyarországon. És ezért tusolják el a kísérlet szörnyű következményeit – az alanyok, akik az „anyagot” megkapják, végül egymás falják fel. Főhősünk, Rendes Feri hétéves, amikor ebben az időben egy iskolai kiránduláson „eltéved”, s érintkezésbe jut a hellyel és a résztvevőkkel. A könyv nyomozás és kalandregény. A főhős a saját titka után ered, miközben erről ő maga sem tud. Találkozik régi ismerőseivel és azokkal, akik őt ismerik. Valamennyire bevezetik a titokba. Találkozik az egykori titkosrendőrrel, aki kórházba vitte a kiránduláskor szerzett sokk után. Őtőle tudja meg, hogy későbbi élete, családi kapcsolatai is összefüggésben vannak az „anyaggal”.
A rendőrrel való epizód jó alkalom arra, hogy az író bevigye a regénybe a Kádár-kor = titkosrendőrség, megfigyelés mai közhelyét. Bekerül a történetbe Halász Péter és avantgárd színháza emigrációba kényszerítésének kínosan kicsinyes története. (Értem én, hogy az ügynökjelentések állandó felbukkanó történészi, újságírói feldolgozásai olyan benyomást kelthetnek, hogy a korban ez megkerülhetetlenül érintette a társadalmat. De az én emlékeim szerint ez nem volt kikerülhetetlen attribútuma a kornak.) Az utolsó pillanatban érti meg a főhős-elbeszélő, hogy Novák (rég nem látott iskolai barátja) ugratta be a nyomozásba és az önfeltáró kalandba.
Azt írtam itt, hogy ez egy nyomozás története, de írhatom azt is, hogy társadalomrajz. Havasréti igen jó a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek Magyarországának leírásában. Azt látjuk, hogy folyamatos ez a világ, a rendszerváltás nem szüntette meg a titkokat, változatlan a társadalmi kultúra és a külvilágnak való kiszolgáltatottság (oroszok, földönkívüliek, orosz földönkívüliek). Többször volt olyan érzésem, hogy a szerző (Szerb Antal kutatója) regényével újra akarja írni az Utas és holdvilág hangulatát és világát. Szeren csére saját közeget teremtett, és nem alkotja újra Szerb művét.
