Sajó László: A futball ábécéje, Osiris, 276 oldal, 2480 forint

Ahogy kedvtelve lapozgatjuk Vincze Ferenc második prózakötetét, hirtelen kis híján megcsappan a kedv. Még mielőtt belefeledkeznénk a könyvbe, ezen akad fenn a szemünk: „A szöveg jelöletlen idézeteket tartalmaz a következő szerzőktől: Bodor Ádám, Esterházy Péter, Kosztolányi Dezső, Sütő András, Szilágyi István és Tamási Áron.”

Magamnak, mert muszáj –így folytatódik a címben idézett Lovasi-sor, amely – legalábbis a könyvbemutatón elhangzottak szerint – nagyfokú rokonságban áll Evellei Kata szerzői intencióival. Mert az Álombunker olyan közeg, amely a lírai alany álmodozásaiból, (rém)álmaiból épül – a rideg valóság ellen szolgáló menedékként. („ha ébren lennék kitalálhatnám / hogy nehezedhet a mellkasomra ekkora / üvegzöld víztömeg”). Az már csak az – Evellei írásaira amúgy is jellemző – fonák helyzet fanyar továbbcsavarása, hogy ez a védekezésként emelt bunker mintha maga is pont olyan taszító és rémisztő volna, mint az, ami elől menekülve rejtekhelyként felépült.

Könnyed kézzel, de korántsem könnyelműen ír Egressy Zoltán. Legújabb kötetében pedig minden van: molesztálás, bántalmazás, öngyilkosság, megcsalás, vidéki szegénység, (fő)városi céltalanság, nihilista hedonizmus, elmebaj, incesztus, abortusz, gyermekbántalmazás...

Jó volt odamenni. Az erdei iskolába, amit bár a tanárok még így neveztek hivatalosan, tekintve, hogy ez már nem alsó osztály volt, ahonnan minden nap, estefelé különböző vállalkozó kedvű (értsd: Erzsikét lekenyerezni vágyó, amúgy hullafáradt, ideges, elnyűtt) szülők fuvarozták haza őket fülledt, kohószerű, émelyítően édes szagú kocsikban, mivel mégse kelljen szegény gyerekeknek idegen helyen aludni, ide már kiköltöztek egy hétre, úgyhogy, legalábbis ami őket, Sziránóékat illeti, ez már rég nem erdei iskola volt (még mit nem és pfuj!), hanem osztálykirándulás. Na azt csinálják a nagyok, úgy hírlett, a gimnazisták is így nevezik, mikor ezt csinálják, még ha ők már teljesen mást csinálnak is ilyen alkalmakkor.

A cím alapján azt hihetnénk, hogy Sajó László régi-új verseiből vegyített kötete, mikor ily egyértelműen jelzi tematikai választását, nem tesz mást, mint fejet hajt a Búcsúlevél megjelenése óta egyre csak (hígulva) hömpölygő lírai divat előtt. Holott Sajó éppen hogy szembemegy vele. Versei olyan regiszterben mozognak (bámulatos, ritkán döccenő formakészség, nyelvi lelemény, imitáció és – bárhogy is idegenkedjen tőle korunk irodalmi etikettje – humoruk által meghatározottan), amely jelen években nagy biztossággal megóvja e könyvet a számottevő irodalmi siker bármely formájától.

Kácsor Zsolt: Rettenetes Vlagyimir

Nem könnyű a mai magyar irodalomban kiváltságosabb, szerencsésebb helyzetű szerzőt találni Kemény Istvánnál. Más szempontból viszont rosszabb helyzetben lévőt sem.

Rigó Béla: Nálatok laknak-e állatok? Ulpius-ház, 73 old., 2999 forint

Aczél Géza: (búcsú)galopp. Jelenkor, 72 oldal, 1900 forint

Darvasi László: Vándorló sírok. Magvető, 323 oldal, 3490 forint

Igyekszem rövidre fogni a bevezetést. Mióta Kemény István Búcsúlevele (és annál meggyőződésem szerint jóval több figyelmet érdemlő, mégis kevesebbet kapó A nyakkendő című verse), valamint Térey János Magyar közönye megjelent, olyan mértékben árasztotta el mind a keletkező magyar lírát, mind az arról folyó szakmai beszédet az ún. „közéleti tematika”, hogy ennek összefoglalása is a könyökünkön jön ki.

Aaron Blumm: Biciklizéseink Török Zolival JAK-füzetek-Prae.hu-Symposion, 189 oldal, 2990 forint

Varga Mátyás: parsifal, parsifal Magvető, 64 oldal, 2290 forint

„Jármát megunva síkra lép / Pirosló arccal... „ (Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...) „Meg van írva: Nem csak kenyérrel...” (Mt. 4:1–11)

Lanczkor Gábor: Hétsarkúkönyv Kalligram, 169 oldal, 2000 forint

Nehéz lenne megcáfolni azt a feltevést, miszerint az úgynevezett könnyű zenében a The Beatles óta nem volt olyan fontos zenekar, mint a Radiohead. A jelenlegi előadók közül talán csak Björk említhető velük egy lapon, korszakalkotó mivoltukat úgy a közönség-, mint szakmai sikereik hosszas sorolásával is alátámaszthatjuk.

Milyen horror?, kérdezné gyanakodva az egyszeri olvasó (s még inkább az egyszeri horrorrajongó, még ha gyanakvása pont ellentétes irányból eredne is). Végül persze az irodalomkedvelő jár jól. Aki ugyanis pusztán gusztustalan-ijesztő dolgokat szeretne leírva (is) látni, jobban teszi, ha megmarad a műfaj klasszikusainál.