Az MTI élénken érdeklődött, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pedig legott válaszolt. Így hát a karácsony másnapjának csendjében „robbanhatott” a hír: az idén harminchétszer, többször éjszakába nyúlóan ülésezett a kabinet.

Az egyiptomi hatóságok terrorista szervezetté nyilvánították a Muzulmán Testvériséget a legutóbbi véres merényletet követően. Ez a hír eltűnne más hasonló beszámolók között, amelyek tömeggyilkosságokról, polgárháborús csatákról és bombázásról, menekülésről, mecsetek és keresztény templomok megtámadásáról szólnak.

Hogy izgalmi állapotban van-e az ország vagy mély apátiában, arról kevés a megfogható jel, adat – a pártok izgalmi állapota azonban már tapasztalható.

Olvastam egy riportot Tanács István tollából, a botrányos bajai választás apropójából íródott, de sokkal többről szólt. A Bokodi úti rozzant tanyák egyikén él egy ember, Zvolenszki Istvánnak hívják.

Ritka, amikor két nagyon befolyásos, egyaránt tűzhöz közeli közéleti szereplő a nyilvánosság előtt méri össze erejét, az viszont ismerős, hogy mind a külső szemlélő, mind pedig önmaguk egyik legfontosabb mércéje a legfőbb főnöktől való távolság megbecslése, ami csak látszólag könnyű feladat.

Miután mind a négy kupacsapatunk könnyedén és sallangmentesen búcsúzott a nemzetközi kupáktól, Borókai főszerkesztő szép szavaival szólva, „gejzírként tört felszínre a kárörvendés”, másképp mondva „megint felharsant a kishitűek »nekünk úgysem sikerülhet« kórusa, amely az élet minden területén a változást támadja, mások hitét rombolja”. (Ők azok az emberek, akik „óvnak attól, hogy a bankokra és a multikra válságadót vessenek ki, riogatnak a rezsicsökkentés hatásaival, és utolsó töltényükig harcoltak a jegybanki alapkamat csökkentése ellen is.”)

Bár egy emberöltővel később, amikor a Tabán került a bontókalapács alá, már szinte lökdösték egymást a festők és a fotográfusok, hogy jobb szögből tudják megörökíteni a romantikus, zegzugos utcákat és az egymásnak vetett háttal roskadozó házikókat, a XIX. század utolsó évtizedében még úgy takarították el a középkori Pest meghatározó darabját az Erzsébet híd megépítése kedvéért, hogy a veszteség egy vállrándítást sem váltott ki a kortársakból.