Szerény körülmények között lakik, nincs villany a tanyáján, a tévéjét akkumulátorról működteti, ám novembertől nincs többé antennás tévézés, jön a digitális korszak. Mi lesz Zvolenszki István magányos estéivel? Azt mondja, nem kell aggódni, mert olyan rádiója van, amin a Kossuth és a bajai rádió mellett a tévé hangja is bejön, az neki bőven elég.

De hiszen ez nagyszerű! Nem tudom, ki hogyan van vele, de engem a televíziózásban leginkább a kép idegesít. Hogy nem elég arról a sok szörnyűségről, ármányról és ostobaságról hallani, még mutatják is az embernek; nem véletlen, hogy egyre többen háttértévéznek, szobában, konyhában egész nap megy a tévé, de csak a hangja jut el az emberekhez. Ez mentálisan kifejezetten jót tesz. Magamon is látom, hogy mekkora tűrni tudás kell ahhoz, hogy például a híradót végig is nézzem, ne csak hallgassam.

Már egy szimpla miniszteri rádiónyilatkozat is rémületes tud lenni, ám ha még látja is az ember az illetőt, miként hazudik szemrebbenés nélkül, vonul végig a parlamenti folyosón végtelen gőggel az arcán, vagy dölyfösen méri végig a kérdezőt, az már szinte fáj, hasogat, s egyáltalán: hogyan mer ez az ember bemerészkedni a szobánkba, odatolakodni az asztalunkhoz, amikor épp vacsorázunk, hogyan mer gyerek előtt mutatkozni lefekvés előtt ezzel az ijesztő ábrázattal.

Mindettől az élet Zvolenszki Istvánt megkíméli. Nincs az a film, amelynek a hangjához hozzá ne tudná képzelni a tökéletes képet, nincs az a csúnyácska női arc, ami a képzeletében varázslatossá ne válna; gyönyörű estéi lesznek okos tekintetű és finom vonású emberekkel, tiszta városokkal és gondozott falvakkal.

Zvolenszki István az elmondása szerint a Fideszre szavazott legutóbb, és a Fideszre fog szavazni legközelebb is. Mégpedig azért, „mert azt hallotta a Kossuth rádióban, hogy már külföldön is elismerik a rezsicsökkentést”. Zvolenszki István ugyan nem tudja, mi az a rezsicsökkentés, neki a tanyáján a villany mellett gáza, de még kútja sincsen, szemétszállítóval, kéményseprővel sem akad dolga, sőt az egész környéken sincs rezsicsökkentés, mert ahhoz legelőbb is fogyasztás kellene; mégis, Zvolenszki István képzeletében olyan lehet ez az egész, mint mikor fehér lovon érkezik a királyfi a szép szolgálóleányhoz, az pedig szép és nagyon is megható történet, bizony, meg is könnyezi az ember a végén.

A nyugdíjak értékét is megőrizték, mondja a tévé hangja, ami ha lehet, még nagyszerűbb hír Zvolenszki Istvánnak, noha neki speciel nincsen se rendes, se rokkantnyugdíja, pedig kacsatelepen is dolgozott, de el tudja képzelni, milyen lehet az, amikor van. Nem mintha bármiben is hiányt szenvedne. Sőt áprilisban kétezer forint segélyt kapott az önkormányzattól, legutóbb pedig négyezret visszamenőleg, s amikor meg akart bénulni a lába, ingyen vitték be a kórházba, s ingyen gyógyították meg, amiért nem győz eléggé hálás lenni Orbán Viktornak.

Az egészségügy színvonalánál már csak a közbiztonságnak örül jobban; igaz, hogy legutóbb kétszer is betörtek hozzá, ám aztán a saját szemével látta, hogy a közelben kommandósok vitték el egy gazdag ház lakóit „nemzetközi áfacsalás miatt”, lám, végül is a rossz mindig elnyeri méltó büntetését. Mondja meg valaki: mi kell még az élethez, a békés és nyugodalmas öregkorhoz, hacsak nem egy pohár jóféle bor.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa