A magyar alkotmánnyal és a közösségi joggal sincs összhangban az új médiatörvény, amely öncenzúrához, bizonytalansághoz vezethet. Ezúttal egy kétszáz fős szakmai konferencián bírálták a fideszes csomagot.

Az elmúlt hetekben (október 24.-november 5.) a Népszabadság természetesen hosszan foglalkozott a pénzügyi válság következményeivel bel- és külföldön. Az IMF, a Világbank és az Európai Unió 25,1 milliárdos segélyakciója ugyan - mint várható volt - megszilárdította a forint árfolyamát, de a közép- és hosszú távú pénzügyi stabilitás attól függ, hogy a kormány képes lesz-e az elvárt és elkerülhetetlen árat megfizetni, vagyis a takarékossági intézkedéseket keresztülvinni.

Az elmúlt hetekben (október 10-22.) a Népszabadság, mint az egész világsajtó, részletesen foglalkozott a globális pénzügyi válság feltartóztathatatlan kibontakozásával, s a sajátos magyarországi következményekkel. A kommentárok, interjúk és riportok - néhány kivételtől eltekintve - tárgyilagosak és alaposak voltak. A kiemelkedően érdekes és hasznos cikkek közé tartozott Nagy N. Péter Krízisintervenció című összefoglalója (október 18.) a Hétvége vezércikkeként és Bauer Tamás Új kényszer, új esély című, kitűnő elemzése a válság kezelésének politikai és gazdaságpolitikai feltételeiről.

A Népszabadság legutóbbi számaiban (augusztus 13-28.) nagy teret foglaltak el és joggal a grúz-orosz háborúról és világpolitikai következményeiről szóló cikkek és riportok. Színvonaluk és stílusuk persze különböző volt. A zavaros címek és a moszkvai tudósító szigorúan oroszbarát szövegei többször egész mást sugalltak, mint a nyugati sajtó kommentárjai és e lapok moszkvai munkatársainak riportjai.

A Népszabadság (július 18- 31.) számaiban sok érdekes és vitatható cikk, hír jelent meg, de én most politikai fontossága miatt elsősorban két olyan írással szeretnék foglalkozni, amely mind a lap hasábjain, mind a magyar politikában erős visszhangot váltott ki.

A Népszabadság (július 5-12.) számaiban a publicisztika középpontjában direkt és indirekt a radikalizálódás elleni útkeresés állt. Helyesnek tartottam a főcímet: Július ötödike, szégyennap Budapesten, s azt, hogy a szerkesztőség részletesen és kiemelten foglalkozott a radikális jobboldali szélsőséges csoportok erőszakos támadásaival a budapesti melegfelvonulás résztvevői ellen.

Megtiszteltetésnek és ugyanakkor kihívásnak tekintem a Népszabadság felkérését. Egy sajtóorgánum, amely hajlandó egy független, Budapesten született, de sok év óta külföldön élő és dolgozó kolléga véleményét kérni, és ezt kéthetenként változtatás nélkül közölni, kétségtelenül kockázatos lépést tesz.

"Kisebbségi kormányzást el tud képzelni?" - tette fel a kérdést egy héttel ezelőtt Nagy N. Péter a miniszterelnöknek. "Nem tartok ott, hogy ezt el kelljen képzelnem" - szólt a válasz. Hát nem valami sokáig váratott magára a felismerés, hogy Gyurcsány Ferencnek jobb, ha mégiscsak megbarátkozik ezzel a gondolattal.

Magyarország 4824 (legalább ötven főt foglalkoztató) vállalatának 43 százaléka támogatta a kultúrát 2007-ben - olvastam két héttel ezelőtt a Népszabadságban. A támogatás összege 4,3 milliárd forint volt - lényegében ugyanannyi, mint amenynyit a magyar állam egy meglehetősen mondvacsinált projektre, a reneszánsz évre költ az idei évben.

Fél százalékponttal nőtt a munkanélküliségi ráta a tavaly november és az idén január közti időszakban az egy évvel korábbi helyzethez képest, és ez tíz év óta rekordszámú (340 ezer, 8,1 százalék) állástalant jelent Magyarországon. Február utolsó napján ezt korrekt módon adta hírül a Népszabadság, mindjárt az első oldalon, a másodikon pedig már a szakértők is megszólaltak a lehetséges magyarázatokkal. Kár, hogy a kormányszóvivőt is megkérdezte az újság: a fiatal hölgynek, úgy látszik, még nem magyarázta el senki, hogy a nyugdíjasok sehol sem a munkanélküliek tömegeit szaporítják.

Megállt bennem az ütő, amikor azt olvastam február 16-án a Népszabadság címoldalán, hogy - Koszovó függetlenségének készülő deklarálása következtében - "rettenetes dominóhatásnak nézünk elébe".

Kinek drukkol a Népszabadság? - tettem fel magamnak döbbenten a kérdést, miután múlt szerdán megláttam a lap címoldalát, hogy "kedden leálltak a buszok", meg hogy aznap "hatórás országos munkabeszüntetés" lesz, továbbá hogy az esti tüntetésre a Kossuth térre "ötvenezer szimpatizánst várnak, nagy valószínűséggel nem alap nélkül".

A stílus maga az ember - tartja a mondás. Vonatkozik ez beszédre, írásra, de akár az öltözködésre is. Hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter miért pont rózsaszín retikülbe gyömöszölte személyes dolgait, amikor Afganisztánban járt, az maradjon az ő titka, a történtekből ítélve kísérői nem találták azt biztonsági szempontból fokozottan kockázatosnak. A Fidesz egyik képviselője azonban nemcsak ezt tette szóvá a parlamentben, hanem azt is, hogy a miniszter asszony férje is az Afganisztánba tartó magyar katonai repülőgépen utazott, és párjával az ottani magyar katonai táborban lakott - ingyen és bérmentve. Nem örülök annak, hogy a Népszabadság - amelynek pedig kiküldött tudósítója volt Afganisztánban, aki közelről érzékelhette volna a küldöttség összeállításával kapcsolatos visszásságot - erre csak tíz nap múltán jött rá, akkor, amikor ezt már a Fidesz is szóvá tette. Karcagi László szokásos szombati tárcájában azután azt lehetett olvasni: a Fidesz kekeckedése nem más, mint egyszerűen irigység az ifjú házas miniszter boldogsága láttán.

Jókora baki jelent meg október első napján a sportrovatban. Fernando Alonso múlt évi Forma–1-es világbajnokot, aki szeptember 30-án a Japán Nagydíjon kiesett és így 12 pontos hátrányba került csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, előző istállója, a Renault versenyzőjeként tüntették fel (jóllehet a fölötte olvasható befutói listán a Renault mindkét pilótáját helyesen jelölték).

A hatalom felső tekintélye helyett a tekintély civil hatalmára alapoz Eötvös Pál, akit szombaton a szavazatok 92 százalékával újraválasztottak a MÚOSZ elnökévé.

Végre, sóhajtottam fel, amikor a Népszabadság múlt keddi címoldalán megláttam a hírt az egészségbiztosítás reformjáról - vagy legalábbis arról, amit első olvasatra annak véltem. Mert oly régen vártam már erre a fejleményre, és olyannyira tartottam attól, az eszement tüntetések meg a szövevényes Zuschlag-ügy - az előző hét meghatározó vezető témái - elhomályosítanák a koalíciós politikusok gondolatait, hogy csak később, más híradásokat is figyelve tűnt fel: hoppá, itt valami nem stimmel.

A hír és a vélemény kellő szétválasztása a modern újságírás egyik alapdogmája, szerte a világon újságombudsmanok kedvenc vesszőparipája. Hálásak vagyunk hát annak az olvasónak, aki éppen most, utolsó jelentésünkre készülődésünkkor keresett meg bennünket ilyen tárgyú észrevétellel.

Megalakult a Magyar Gárda, ettől hangos Magyarország, erről szól a Népszabadság, továbbá erre izgulnak az olvasók, de még az újságombudsmanok is.

Az újságombudsmannak négy lába van, mégis megbotlik. Előző közleményünkben beszámoltunk egy levélírónk, Elekes István észrevételéről Horn-, illetve kitüntetésügyben. Mint talán emlékeznek, Elekes úr, aki egyébként a http://pocakos.blogspot.com /címen webnaplót vezet, azt kifogásolta, hogy a Népszabadság nem ellenőrizte Horn Gyula egyik sokat vitatott, eredetileg németül megjelent mondatának fordítását, mi pedig a Népszabadságot nem ellenőriztük.

Akadnak olvasói levelek, amelyek szerzőit elmélyültségük, alaposságuk, eszességük miatt szívesen ajánlanánk a magyarországi lapok figyelmébe, ha véletlenül újságombudsmant keresnének. (Lehet, hogy Magyarország még mindig nincs elveszve.) Ami persze nem jelenti azt, hogy véleményüket mindenben osztanánk is.