"Az is egy politikai erény, ha valaki egy ilyen krízishelyzetben nyugodt és felelősségteljes tud maradni." (Gyurcsány Ferenc) "Gyurcsány Ferenc lemondott!" (Áprilisi tréfajavaslat egy FMCG-szektorbeli középvezetőtől)

Sosem értettem, hogy miért csak a halálra zabáltatás maradt meg a látványosan haldokló húsvéti ünnepkör számtalan hagyománya közül, sőt már azt sem értettem soha, hogy miért készít soknapi munkával negyvenféle ételt ilyenkor anyám/anyósom/nagymamám, úgyse fogy el, úgyis csak szégyelli magát utána az ember hetekig, és morális mélypontjain fitneszbérlet vásárlását fontolgatja.

Eltekintek most, egyébként indokolhatatlanul nagyvonalúan attól, amitől, illetve akiktől egyébként nem volna szabad, a kukagyújtogató szkinhedektől (akik még szkinhedek voltak, amikor '88-ban színes bőrű vendégmunkásokat vertek és fotósokat rugdostak, ma már nemzeti érzelmű fiatalok, akik színpadot állítanak a város közepén, újságírót rugdosnak és Molotov-koktélt dobálnak), a sámándobosoktól, úgy próbálok koncentrálni az ünnepre, vagy mi is ez.

Elindult a dominó, amely beláthatatlan következményekkel bír, kisiklott a nemzetellenes vizitdíj, megfeneklett a "reformok" idegenszerű, kényszeres lokomotívja, sumér sámán járja örömtáncát a kínzócölöphöz kötözött jelképes kommunista démon körül, boldog szakmai sóhajjal koncentrálhat a garantáltan adómentes gyógyításra a nemzeti kockázatközösség mellett elkötelezett körorvos, a hódmezővásárhelyi kórház lánglelkű igazgatója pedig minden betegnek átadhat végre egy-egy borítékot valami kisebb összeggel.

"Még a szar is le van szarva!" (Őze Lajos a Megáll az idő egyik kulcsjelenetében) Ömlök befelé a boldog délelőtti forgalommal a Budaörsi úton, épp vége a reggeli dugónak, megkönnyebbülten száguld befele három sáv hetvennel ott, ahol húsz éve még Osztapenkó szobra állt.

"Az a baj, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi" (Ütődött öreg szájparaszt a Chio-reklámban) "Kezemben notesszel, detektívkabátban Nyitottam be este a zajos disco bárba Szevasztok fiatalok, mondjátok meg, hogy vagytok" (Bada Dada)

Hol is tartottunk? Kábé ott, hogy: csak populizmus ne legyen! Mit bánom én, ha győzedelmeskedik a neoliberális dogma, a szélsőséges antiradikalizmus vagy a texasi láncfűrészes gyilkos (nem, itt nincs semmi külpolitikai áthallás, haladjanak tovább!), tök mindegy.

Amíg a Nemzeti Kockázatközösség és Robin Cook rajongói aggódnak egy csöppet a Parlament környékén, és szentül hiszik, hogy Horváth Ágnes egyszer majd föléjük hajol, amikor fekszenek a műtőasztalon, és mérgezett szikét márt a szívükbe, vagy a vérüket kiszívja, esetleg pászkába dolgozza Kóka, és eladja rengeteg dollárokért, addig én nézem a Budapest Tévén a kedvencemet, a spiritisztát, aki szellemgyógyító tanfolyamokat is szervez, sőt oklevelet ad, de most csak függőleges fekvőtámaszokat imitálva küldi rám az energiát, rám is fér egyébként, mert a földsugárzás beb...ott az aurámnak, bioenergetikailag megyek rá a csakra, kéne egy kis végbél-méregtelenítés meg lézeres pajzsmirigytisztítás is, valahogy nem áll jól a csím.

"A vész kitört. Vérfagylaló keze Emberfejekkel lapdázott az égre, Emberszivekben dúltak lábai." (Vörösmarty Mihály tőzsdei elemzése 1851-ből) "Nem mindennapi feszültségoldásra invitálja az érdeklődőket kishazánk három gyönyörű, fiatal híressége. Zimány Linda, Debreczeni Zita, és az idei év Playmate-je, Metzker Viki csákányt, baseballütőt, feszítővasat ragad, s egy X. kerületi autóbontóban kitombolja magát a szó legszorosabb értelmében." (Sajtóközlemény 2008-ból)

A két ünnep közötti hírmentes (vö.: uborka-) szezonban több újság és tévéműsor is foglalkozott a mindszenti strand ügyével. A Csongrád megyei Tisza-szakasz egyik legismertebb és legszebb homokos partját tönkretették néhány nap alatt: hatalmas, négytengelyes billencsek jöttek, napokig hordták a homokot, összedúlták az ártér laza talaját, a kiskertekhez vezető utakat.

Egyéni szocproblémából közelítenék a társadalmi dimenziókra, már megint.

Tényleg úgy tűnhet néha, mintha mi lennénk a világ vicces nyomorultja, az országok Buster Keatonja, akivel mindig kibabrálnak, de mindig faarccal áll föl az újabb és újabb megalázó esések után, vagy az a kis kopasz bajszos, akit mindig nyakon vág a Bud Spencer, és a végén már saját szájába tömi a büdös halat és önként ugrik a szemétkupacba: ha mi például Dakar-ralit akarunk rendezni, akkor rögtön megszűnik a Dakar-rali, vagy legalábbis néhány földrésszel arrébb költözik;

Mint egy régi szovjet viccben vagy inkább szovjetviccben, rendes kis sor kígyózott a budaörsi autóbusz-végállomás egy szem kasszája előtt, tükörjégen, hóhalmok közt, mínusz hétben szombat délelőtt tizenegykor, amikor egyébként egy-két ember szokott lézengeni errefelé.

"Tízből kilencszer a Tokaj Kereskedőház valamely ezer forint alatti palackáron hozzáférhető terméke reprezentálja a világ legjobb borvidékét, a Magyar Nemzeti Büszkeséget."

"Fedezze fel az elegáns laptoptáskát!" (1 hirdetés)

"Ez újszerű elemként jelentkezett, és rendkívül fontos abból a szempontból, hogy a vállalkozók és a kultúra, a művészetek, a tudomány és általában a szellemi élet képviselői közötti közvetlen kapcsolatokat és együttműködést helyezte új megvilágításba."

Egyre kevésbé bízhatom abban, hogy elkerülhető lenne az új '48, sőt, '49. Az osztrák agresszió és hatalmi pöffeszkedés immáron az ártatlan magyar gyorshajtó államtitkárokat is elérte, szegény Sirman Feri, a magyar agrárértelmiség Fittipaldija tapasztalhatta meg, milyen a hatósági önkény, milyen az, amikor a fafejű hatóság nincs tekintettel a fontos állami feladatok sürgősségi ellátására.

Ez valójában olvasói levél. Vagyis izé, Cikkünk nyomán. Cikkünk nyomán születendő cikkünk. Amely reflektál. Doros Judit szombaton, a Hétvége mellékletben megjelent riportja (Haltolvajok bicikliküllővel) volna a cikk, amelynek nyomán. A témáról viszonylag ritkán esik szó a magyar sajtóban: orvhalászat, konkrétan tiszai orvhalászat. Pedig más, hasonló bűnügyi esetek, egy-egy közösség vagyonának lerablása elég népszerű sajtótéma szokott lenni. Színesfém-tolvajok, természetvédelmi területet tarra vágó fatolvajok, védett erdőket szétquadozó barmok és a többi.

Amire ez a cikk megjelenik, éppen áll majd a nagy sztrájk, másnapra meg már nem áll majd, megunják, oszt hazamennek, hogy egy klasszikust idézzek, vagy éppen megjelenik százezer rohamrendőr, és szétveri az egészet, ahogy az mostanában divatos. De a Nagy Klasszikus minden töketlensége sem elég indok egy olyan sztrájkra, amelynek okai, hm, hát lehető legfinomabban szólva sem világosak, illetve kétségbe vonható, hogy a tiltakozók rendelkeznek-e bármiféle releváns információval arról, ami ellen tiltakozni szeretnének.

"2417 iskolás énekelt a Lágymányosi-öbölben, ami új rekord. A fiatalok november 11-én 11 órakor, a Lágymányosi-öbölben énekelték el az Együtt Újbudán című dalt. Egy közigazgatási egységen belül egyszerre ennyi gyerek még nem énekelt. A következő rekordkísérlet 2008. április 11-én lesz, akkor az egész országot, minden iskolást közös éneklésre hívnak.