Egy aszkétával, egy politikai szerzetessel van dolgunk, aki ezzel tán nincs is tisztában, miközben elvárja a világtól, hogy az az ő törvényei szerint érezze jól magát. E tekintetben engedékenység nem várható tőle. Ha most azt ismeri fel a Nyugatban, hogy annak vége a maga jólétével és örökké mosolygó fogyasztásával együtt, hogy íme, eljött a munka világának ideje, akkor valójában csak a maga melós, konok vagyongyarapító mentalitását látja bele a világba. Ő jött el, nem az új idők.

Tékozló ez az olimpia is. Két hétbe sűrítve minden fontos sportág világbajnoksága, egymás hegyén-hátán (kivéve a futballtól a profi bokszig... mindenki írja ide a maga hiányzóját). Befogadhatatlan. Olyan, mint a megnyitó tűzijátéka. Mire felfognád, hol és mi robban, már nem ott és nem az, de még fényesebben, hangosabban...

A NOL a futball-Eb alatt naponta két "plusz" cikket közölt felkért publicistáktól. E csapat tagjai ma sorra értékelik a játékot, és összeállítják Eb-válogatottjukat.

Kimész egy helyiségből, ahol vagy tizenöten öltöztetek, toporogtatok, kentétek magatokra az erős szagú kenőcsöket, s alig teszel néhány lépést, olyasmiben lesz részed, amiben a világon rajtatok kívül tán senkinek. Előttetek hatalmas, ápolt, jól előkészített térség – megye kettő vagy Nou Camp, e tekintetben közömbös –, átlátod az egészet, és tudod, hogy oda senki más nem léphet be, csak ti. Akik játszotok. Ha létezik megtestesült szabadságélmény, ez az. A futballistáké lehet a legteljesebb korlátlanság, mert övék a legnagyobb belátható pálya. (Nem tudom, a maratonisták mit éreznek egy adott esetben több kilométeres aszfaltcsík láttán, de meglehet, ugyanezt, és akkor az övék a nagyobb tér, de amiről mi beszélünk, az zöld és általában frissen nyírt fűszaga van. Az pedig mindent visz.)

Ma bárkivel beszélhetünk, akárhol is van. Még ingyen is. Egyikünk a Bérkocsis utcában, másikunk Sydney-ben, benyomjuk a számítógépen a Skype-ot, és már beszélünk is, ha akarjuk, néhány ezer forintos beruházással kép is van.