Ez már tiszta nosztalgia! Nem is vagyok biztos benne, hogy hihetően el tudnám magyarázni, milyen volt régen a műkorcsolyanézés például annak a 23 éves, végzős budapesti egyetemistának, aki nem tudta, mit kezdjen a vezetékes telefonnal: fogalma sem volt arról, hogy meg kellene várnia a tárcsahangot, hanem egyből el kezdte a +361-et – majdnem azt mondtam, tárcsázni – benyomkodni a készülékbe. Hát hogyan érthetné meg azt, amikor a hóesésben elindultak a pontozók bakancsaikban a jégpályára?!

Mostanában azt hallom, hogy a Tolditnem értik a gyerekek. Nem kell nekik a János vitéz és más klasszikus sem, csak a Harry Potter meg a trendi könyvek.

Szimfonikus felfedezések: furcsa cím. Van még mit felfedezni a klasszikus zenében? Az olvasónak nem az az érzése, hogy a komolyzenéről már mindent tudni lehet és illik?

Nem tudom, hányan figyeltek föl a múlt héten a házaspár vitájára, amelyet egy dokumentumfilmben a Budapesten született magyar feleség folytatott szlovák férjével az észak-szlovákiai Zsolnán.

Tavaly lett volna százéves Ottlik Géza és Örkény István, az idén Weöres Sándor. Tényleg egyidősek voltak, egy korban éltek Albert Camus-val, a Nobel-díjas franciával?

A magyar intézmények közül elsőként az Iparművészetibe lehet bejutni a képernyőn keresztül. A múzeum csatlakozott a Google Street Viewprogramjához.

„Az erdélyi kopó sajátosan gondolkodik. Akinek már volt szerencséje ehhez a különleges észjárású fajtához, az tudja, milyen nehéz is leírni ezt a képességet. (…) Olyanok, mint a székely góbék – furfangos, csavaros észjárással gyakran előbb a célba érnek, mint a gazdájuk...”

Fogják a híres képeket, a lehető legjobb minőségben kivetítik őket, a látogató a szó szoros értelmében Van Gogh-térbe kerül. Jó ott neki?

Október, úgy látszik, a könyvdíjak hónapja. Az utóbbi két hétben itthon és külföldön egymás után adták át a legfontosabb elismeréseket. Nem bestsellerírókat, hanem kimagasló irodalmi teljesítményeket jutalmaztak, de azért nem mellékes szempont, hogy karácsony előtt mindenki tudja, mit érdemes olvasni.

Az ember mindennel megharcol, és győz! Tudjuk, harc az élet, csak az marad meg, aki legyőz mindent. Hihetetlen, hogy mégis olyan sokan vannak ezen a Földön!

Újra koncertek lesznek a Zeneakadémián. – A patina és a progresszió között ívelő feszültségre építettük a stratégiát –mondja Szabó Stein Imre, az intézmény kommunikációs és médiatartalom-fejlesztési igazgatója.

Tegnap nyerte el a Német Könyvdíjat Terézia Mora soproni születésű írónő. A 42 éves berlini szerzőnek eddig három könyve jelent meg magyarul, jelenleg Udvaros Dorottya adja elő szövegét a Szépművészetiben.

A Krétakör végül talált magának helyet, és be tudja mutatni Korrupció című színdarabját. A világunkat annyira átszövi a feketepénzeken vett előny, hogy már az említésétől is félnek az üzleti élet résztvevői.

Olvasni egyedül szokás, az olvasó elmélyül a szövegben, magában izgul, magában nevetgél, magában szomorú, magában boldog. Magának értelmezi, amit olvas, nem érdekli az sem, mit gondolt az író. De kíváncsi rá.

Minden nap egy világnap. Nem is elég háromszázhatvanöt ahhoz, hogy azösszes kampányt egy naphoz lehessen társítani. Világnapról világnapra élünk.

Tájak és állatok a képeken. Mi az, ami miatt érdemes nem is kevés időt nekik szentelni? Nem a megismerés az elsődleges, hanem a gyönyörködés.

– Őrs, vigyázz! Táborvezető pajtás! Kelen Károly, a Dévdidózibikimikendtícs őrs őrsvezetője jelentem, az őrs teljes létszámmal jelen van, és készen áll a reggeli szemlére!

Hogyan különböztessük meg a való életet a művészettől? Nem mindig egyszerű kérdés. Hogyan különböztessük meg a való élet művészi ábrázolását a giccsestől? Soha nem egyszerű kérdés.

A versnek meg kell állnia a saját lábán, elvben a megírás körülményei, a mögöttes történelmi tudás, a kor, a szerző nem tartozik hozzá a megértéséhez. Dehogynem. Más kérdés, hogy a nagy költészet minden olvasóra hat, csak éppen nagyon másképpen

A könyvtár mint múzeum. A könyvmint műtárgy. A kézirat mint a művészi alkotás reprezentatív megnyilvánulása. Mindez már a múlt része.