Megbeszéljük - ez nem a tegnapi SZDSZ ügyvivő testületi ülés üzenete, hanem annak a műsornak a címe, amit azzal szinte egy időben vezetett Kuncze Gábor, a párt volt (koalíciós) elnöke a Klubrádióban.

Baráti tűzben elesni különösen tragikus. A hősi halál méltóságát is elveszi.

Van úgy, hogy nagy döntések előtt még egy nagymonológot kell mondani: Hamlet ezt tette a harmadik felvonásban. Gyurcsány Ferenc is 2004 óta tartó miniszterelnöki idejének - bizonyára - kétharmadánál írta meg a Megegyezést.

A legszebb szó a szerelem - pontosabban, "le plus beau mot de la langue française est l'amour", vagyis a francia nyelv legszebb szaváról lenne itt szó. Mielőtt még közpolitikai következtetéseket vonnék le ebből - hiszen a szavazás egy történelmi évfordulóhoz kötődött - rögzíteni kell, hogy a magyar megfelelőjénél dallamosabb szó az amour. Helyzeti előnyben van. Amikor tehát ezzel szembeállítom, hogy az utolsó általam ismert magyar szavazáson a pillangó nyert, és emlékeztetek rá, hogy Kosztolányi híres első tíz helyezettje a láng, gyöngy, anya hármassal kezdődött, akkor csalok a magyar lélek rovására.

Az egészségdiktatúra még puha. De kérlelhetetlen következetességgel építi magát. Mindenütt, nálunk is. Legutóbb a francia kormány elé került egy terv, amely a túl cukros, zsíros vagy sós ételek áfáját emeltetné 5,5 százalékról 19,6-ra. A miniszter most lerázta a szakértők javaslatát, de az hamarosan a parlament elé kerül. (Só must go out.) Egyelőre nem tudják, hogy mikor számít valami túl sósnak például, de úgy látják, a franciák kövérek, gyakran magas a vérnyomásuk, és nem hallgatnak a jó szóra. Talán az adóra.

Köze nincs kábítószerhez az embernek, aki drogdílerként vonult be a napi politikatörténetbe, bár csak hamis információkkal házalt.

Harapófogóba került a jogállamiság Magyarországon. A fogó két pofája még meglehetősen tátott, nem roppantott meg semmit. Ahogy a Magyar Gárda kapitánya mondja, semmilyen törvénytelenséget nem követtek el.

Aki azt hiszi, hogy az ember akkor válik meztelenné, amikor leveti a ruháját, téved. Ilyenkor testileg láthatóvá válik, de még nem tudunk róla semmit.

Találjuk ki Magyarországot? Vagy legyünk inkább kevésbé istenszerűek? Fogadjuk el, hogy a gyereket nem kitalálják, vagy teremtik, hanem csinálják? Nagyon nem ugyanaz. Vagy fordítsunk egy kicsit a szavakon? Találjunk ki Magyarországról?

Az ember mifelénk általában többet ér, mint a sors, mi adatik neki - sokáig így éreztem. Mind gyakrabban az ellenkezője a benyomásom.

Nemzeti ünnepeinken, vagy azokat közvetlenül megelőzően egy ideje az a legfontosabb kérdés, hogy a kormány ellen hevülő sokaságnak tulajdonképpen mit is üzent, mondott Orbán Viktor. Például mit kell azon értenünk, hogy a népszavazás az utolsó alkotmányos lehetősége a kormánynak a demokratikus keretek között történő távozásra? Van-e valaki, aki tudja, hogy az utolsó utáni pillanatban mi történik, ha a kormány egy (akárhány kérdéses, de elveszített) népszavazás után mégis a helyén marad?

Fidesz szerelésszervezője hibásan készítette be a célszerszámot, a stratégiaalkotó rosszul adta meg a sorrendet. A múlt héten először nem csavarkulcsokat kellett volna használni a vélt hatalmi önkény ellen, hanem elég lett volna egy erős, de kicsi csipesz. Ezzel le lehetett volna vágni ugyanis az Alkotmánybíróság tagjainak nyakáról azt a jelképes Aranybullát, amelyet ítélethirdetéskor viselnek. Ez a szimbólum azt a XIII. században megfogalmazott elvet fejezi ki, hogy az önkényeskedő hatalommal szemben nemcsak jog, hanem kötelesség is az ellenállás. Az Aranybullát azonban nem a Kossuth téren tartják. A benne foglalt üzenetet demokratikus intézményekre, korántsem utolsósorban az Alkotmánybíróságra bízták.

Egyre többen félnek a karácsonytól. Sokan érzik úgy, hogy egy végzetes vesszőcskével eltávolodtunk Beethoventől: az öröm oda. Mind reménytelenebb az elvárásoknak megfelelő ajándékot adni, méltó asztalt teríteni, különleges ételeket felhordani, a gyerekeknek egy esztendőre elegendő örömöt, a felnőtteknek legalább egy különleges pillanatot adni.

A forradalom ötvenedik évfordulóján tartott ünnepségek délelőtt 11-kor kezdődtek. A hazafias ünnepély befejeztével a jelen lévő mintegy ezer szocialista lármázni kezdett, a saját szónokait akarta hallani. A Marseillaise-re is rázendítettek, és mivel a lárma nőttön-nőtt, a szolgálatot teljesítő rendőrtiszt távozásra szólította fel őket.

Az állam a tőkétől egyre kevésbé tud elvenni pénzt, mert a tőke egyszerűen otthagyja az államot. Enélkül is hajlamos a "lelépésre", de ha "sarcolják", akkor mindenképpen. Emlékezzünk, amikor Schröder kancellár kétségbeesetten hivatkozott a hazaszeretetre, vagy nálunk a Gyurcsány-Széles vitára, amikor a tőke szlovákiai emigrációs terveket jelentett be.

Volt bennem megbántottság és sértettség - írja tegnapi internetes naplójában a miniszterelnök. Csütörtökön az érdekegyeztető tanács ülésén a nagyvállalkozók beígérték ugyanis Gyurcsány Ferencnek, hogy az adóemelés miatt elviszik cégeiket Szlovákiába.

Pokorni Zoltán a Fidesz választások utáni, várbeli búcsúrendezvényén József Attilát így idézte: "Az meglett ember, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja, s mint talált tárgyalt visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek" - így mondta, nagyon komolyan.

Olvasom: jó néhány évvel ezelőtt a seattle-i paralimpiai játékokon kilenc atléta (mindannyian mentálisan vagy fizikailag sérültek) állt fel a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövésre elkezdődött a verseny. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett, majd elkezdett sírni. A többi versenyző hallotta a sírást, lelassított, és hátranézett. Majd mindenki megállt, és visszafordult... Az egyik Down-kóros lány leült a fiú mellé, megpuszilta, és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak, és együtt sétáltak be a célvonalon. Eddig szól a mese...