A Ranschburg Jenővel készült interjú olvasását követő felindultságomban ragadtam klaviatúrát (Redőnyszindróma, január 23.). Általában nagyon tisztelem a professzor úr munkásságát, magam is lelkes nézője voltam a Családi körnek, de bizonyos nézeteivel nem értek egyet.

A vajdasági magyar lakosság számított eddig a leglojálisabb nemzeti kisebbségnek Szerbiában. Az éppen hatalmon levő politikai pártoknak persze még a tízéves háború idején is érdekükben állt dicsérni a magyarokat. A dicséret persze mindig csak a jó magyarokra vonatkozott. Azokra a magyarokra, akik eleget tettek a háborús mozgósítási behívóknak, és a fronton is megállták a helyüket a közel tízéves belháborúban is.

A Mayer Béla panaszolta, hogy a Budapestre menő távolsági busz négyből csak három utast vett fel, „majd a további megállókban a vezető tájékoztatta a nem kevés várakozót, hogy ülőhely hiányában nem vehet fel több utazni vágyót” (Tömeg, közlekedés, január 2.). Valóban felháborító, hogy a Volán nem tájékoztatta megfelelően és időben az utazóközönséget az új szabályozásról. De maga a szabályozás teljesen helyénvaló, éspedig minden távolsági busz esetén. Mivel évekig a főváros és Zala megyei otthonom között ingáztam hetente, van némi tapasztalatom a távolsági tömegközlekedésről.

Rokonaink gyakran utaznak hozzánk Brüsszelbe, ezért örömmel vettük, hogy a belga fővárostól 40 kilométerre, Charleroi repterére leszálló fapados társaság igen olcsón kínál jegyet. Igaz, hogy a fő brüsszeli repülőtér, a zaventemi mellett lakunk – még ha 45 percet kell is autóznunk, jobban járunk, mintha a magyar légitársaság akciósan is közel 30 000 forintos jegyét vesszük!

„Régi probléma Nyugaton, hogy miként kezeljük azon bevándorlókat, akik nem respektálják a fogadó ország alapértékeit” – írta a svájci minaretszavazás kapcsán Papp László Tamás (Civilizációharc az eszmepiacon, 2009. december 21.).

„Kevesebb nőt a politikába!” Ezzel a jelszóval indítsunk azonnal kampányt! Vagy azzal, hogy „Hölgyek, vissza a konyhába!” Nem kellenek vezető beosztású nők se a vállalatoknál, se a közigazgatásban! Le a polgármesternőkkel és a jegyzőnőkkel! Legyen vége az orvosnők és bírónők uralmának! Iktassuk törvénybe, hogy miniszternek csak 1-gyel kezdődhet a személyi száma! Harcoljuk ki, hogy a nők egyáltalán sehol és semmikor se szavazhassanak!

Kenyerem javát megettem. Azt hittem: meglepetések nem érhetnek. Tévedtem. Mindig is tudtam, hogy egy félig megtöltött poharat egyesek félig telinek, mások viszont félig üresnek látják. Aszerint, miként nézzük, s főként miként értékeljük, amit láttunk.

Egyre markánsabban jelenik meg az Orbán Viktor jövendőbeli miniszterelnökségére vonatkozó liberális kritika, mely a demokrácia lebomlását állítja, s ezt magával Orbán korábbi tetteivel, nyilatkozataival támasztja alá.

Szellemes fikció jelent meg a politikai erőviszonyokról a december 12-i olvasói oldalon 2016 címmel. Ikker Zsolt vízióját folytatnám két politikai fogoly beszélgetésével:

Nem célom a fennálló segélyezési rendszer kritikája, mert azt megteszik helyettem más, hozzáértőbb szociálpolitikus, közgazdász szakemberek is, de muszáj felemelnem a szavamat praktizáló, magát gyakorlati szakembernek valló szociális munkásként ott, ahol úgy érzem, egy rossz, szakmaiatlan, populista, demagóg vonal kezd a segélyezési rendszer fő elvévé válni. Különösen rémisztő, hogy kormányzati szinten is felvetődik a monoki példa esetleges vállalhatósága.

2009. november 21-én Révész Sándor által jegyzet Becsületet sérteni muszáj című cikkében véleményünk szerint azt a hamis látszatot keltette olvasóival, mintha a Gój Motoros Egyesület tagjai fasiszták lennének. Amit az is alátámaszt, hogy a cikkhez hozzászólok a Népszabadság fórumán ennek tanújelét is adták nemegyszer.

Kórházainknál olyan finanszírozási gondok álltak elő, amelyek pénz híján ronthatják az amúgy is sokszor kifogásolt minőséget.