Sok szó esik manapság az érettségiről, felvételiről, ezek szintjéről és színvonaláról. Legutóbb Varga Dóra foglalkozott ezzel a Gyenge diák magas pontszámmal továbbtanulna című (december 11.) írásában.

Egy olyan iskolából nézve a helyzetet, amelyben 17 éve le lehet tenni a rendkívül elismert nemzetközi érettségit – amelyet a világ 136 országában a legrangosabb felsőoktatási intézmények is elfogadnak felvételi vizsgaként, sőt a későbbi években krediteket érhet – csupán egy kérdés látszik, amit világosan meg kell fogalmazni: mindenkinek magasabb színvonalat vagy magasabb hallgatói létszámot? Másképpen közelítve és sarkítva a kérdést, két gondolat merül fel, amelyek segíthetnek megvilágítani a problémát, s ezek fényében talán könnyebben megtalálható a megoldás.

Azáltal, hogy a kétszintű érettségi rendszere óta be lehet jutni akár egyetemekre is középszintű vizsgával, a felsőoktatás azt mondja ki (saját, autonóm döntésével), hogy csupán a középiskolában adott osztályzatokra, vizsgaértékelésre hagyatkozik, s nem kíván objektív, standardizált, a középfokú intézményektől független mércével, vagy éppen a saját mércéjével mérni. (Tisztelet a kivételnek, a nyelvi szakoknak, amelyek a legelső évtől megkövetelik az emelt szintet, s most már az orvosi képzésnek is, ahol legalább az egyik vizsgatárgynak ilyennek kell lennie.) A felsőoktatás felvételi pontszámai tehát a középiskola utolsó két évfolyamának és az ugyanott megtartott, ugyanazon tanárok által értékelt középszintű érettségi dolgozatoknak, feleleteknek eredményeiből adódnak össze, azaz csak a középiskolából származnak. Pedig mekkora különbségek vannak iskolák között ma Magyarországon – sajnos!

Természetes, hogy ha a felsőoktatás a bemeneti szintet alacsonyra teszi, s szélesre tárja a kapuit, sok diákot vesz fel, akkor a diákok tudásának a színvonala csak alacsonyabb lehet. Magyarán: az intézményeknek fel kell vállalniuk, hogy még az egyetemek első évfolyamaiban is felzárkóztató foglalkozásokat kell tartani. A régebbi felsőoktatási elvárásokból engedni kell. Például Amerikában, ahol bevallottan a középfokú oktatás folytatása történik az átlag college-okban, csak az első diploma megszerzése – három-négy év – után lehet érdemi egyetemi oktatásról beszélni.

Nem véletlen, hogy a nemzetközi érettségi programban a hat tárgyból – amelyek között az anyanyelv, a matematika, egy idegen nyelv, egy humán és egy reáltárgy (!) kötelezően szerepel, a hatodik pedig szabadon választott – hármat emelt szinten kell letenni, s központilag értékelnek, szigorúan standardizált módszerekkel. Így az igényes egyetemek a felkészültebb diákokat várják emelt szintű vizsgáikkal, míg azok, amelyek kevesebbel beérik, elfogadják a középszintet a felvételi tárgyaikból. Ez ilyen egyszerű is lehet.

Dr. Bognár Anikó, a karinthy Frigyes Gimnázium igazgatóhelyettese