Jól jött Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnökének diszkrét figyelmeztetése, amellyel lapunk szombati számában élt: felejtsük már el, hogy ez az alkotmány ünnepe, mert nem az: államalapító Szent Istvánról szól augusztus 20.

Találjuk ki Magyarországot? Vagy legyünk inkább kevésbé istenszerűek? Fogadjuk el, hogy a gyereket nem kitalálják, vagy teremtik, hanem csinálják? Nagyon nem ugyanaz. Vagy fordítsunk egy kicsit a szavakon? Találjunk ki Magyarországról?

A Heti Válasz csütörtöki számában közzétette a lap által 100 legbefolyásosabbnak tartott magyar szcientológus nevét. A bevezető írásban megemlítik, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal rendre veszélyes szervezetként jelöli meg a szcientológusokét. (Tegyük hozzá: az egyház, illetve szervezetei, alapítványai törvényesen működnek.) További indokát nem adja az újság annak, miért szükséges a jellemzően középvezetők, illetve nem igazán jelentős vállalkozók nevének közzététele.

Jobb lenne félni, mint megijedni? Aki a szólást kitalálta, még nem félt. Nincs semmi, aminél jobb volna félni. Az ijedtség elmúlik. A félelemre emlékezni kell.

A politikai beszéd ellenforradalmi - ez az 1968-as párizsi jelszó jelzi, hogy Orbán Viktor máig erős ellenfelet hívott ki, amikor Tusnádfürdőn 2007 júliusában elérkezettnek látta az időt, hogy megtartsa e kultuszév gyászbeszédét.

Megszokásból politikus-népszerűségi listáról számolunk be, miközben valójában ezek immár népszerűtlenségi mutatók. Az előző hónapiban - immár másodszor - nem akadt például olyan politikus, akit a többség kedvelne. Negyvenkilenc százalékos tetszési indexszel vezet Sólyom László. Másként fogalmazva: a többség még a legelfogadottabb emberben sem bízik. Az egész mezőny - Sólyomtól a kínos lemaradással utolsó Horváth Ágnesig - összesen az emberek 37 százalékának rokonszenvére számíthat, vagyis csaknem kétharmados, minősített többségű az elutasítás.

Tegnap késő estére kiderült, kit vettek fel egyetemre, főiskolára, kit nem. Ki pályázott sikerrel állami pénzre, egzisztencialehetőségre.

Sólyom Lászlót feljogosította az Alkotmánybíróság arra, hogy Horn Gyula jóindulatára szoruljon. Mindennek a formája: az államfő a tegnapi döntés szerint nem mechanikus végrehajtója a miniszterelnöki (vagy más) akaratnak, amikor állami kitüntetést ad.

Az SZDSZ újra nevét adta a kormányzáshoz. Újabb szignó rögzíti a magyar belpolitikai élet sajátos szereposztását: a liberálisoknak viszonylag rövid jelenetek jutnak, kevesen is vannak a színpadon, de olyankor fordul a cselekmény, mikor náluk a szó. Ha ők nem bólintanak, sem az előző ciklusban, sem a mostaniban nincsenek kormányon a szocialisták. Ha ők nem intenek nemet, Medgyessy Pétert igencsak körülményes lett volna Gyurcsányra cserélni, továbbá ha nincs az SZDSZ konoksága, akárki is lenne a miniszterelnök, Szili Katalin államfővel kellene együttműködnie. A liberálisoknak meghatározó szerepük van - a szocialisták életében.

A Klubrádió és az ellene tüntetők egyaránt a szélsőséget képviselik - mondta tegnap Kósa Lajos annak alkalmából, hogy a rádió debreceni nyilvános műsorát néhány percre szétordították randalírozók.

Amikor eljön az idő, amelyben a választások előtt meg meri mondani egy párt, hogy bevezetné a vizitdíjat, a többségtől tandíjat kérne a felsőoktatásban, és a rettenetes magántőkét bevonná az egészségbiztosításba, akkor létrejöhet a nagykoalíció. Nem feltétlenül a pártok között, hanem a fejekben. Beférkőzhetne olyan gondolat is, amelyet most kivet a politikai immunrendszer.

Az első hibát a miniszterelnök követte el, amikor durván nekiment Orbán Viktornak, aki a könyvéért sokmilliós nagyságrendű honoráriumot vett fel. Ő maga szerzői jogdíját jótékony célra ajánlja fel, s egyébként sem szoktak aktív politikusok az ilyen könyvekért pénzt kérni.

E könyv, a Hely szelleme a történetírásból hiányozna jobban, ha nem írta volna meg, vagy az ön életéből - tettem föl a "bármi kisülhet még ebből" töltésű, első, csak kicsit provokáló kérdést, hogy kemény ellenfelütéssel kezdhessük a beszélgetést: 2006 ősze bizonyítja, mennyire fontos, amiről szól. Minden, ami akkor történt, ha nem manipuláció következménye volt, annak tudható be, hogy egy mondat erejéig sem számoltunk el a Kádár-rendszerrel, 1956-tal.

Gyurcsány Ferenc úgy érzi, ideje az ország figyelmét a gázpedálra irányítania. És az általa kedvelt posztmodernben nem is a sebesség a fontos, hanem a gyorsulás. Ezt az érzetet kívánja kelteni a kormányfő. Egyévnyi erős befékezés után ez jól is fog esni.

"A hit vidám merészségével folytassuk erőszakmentes forradalmunkat. (...) Párbeszéd, ima és passzív rezisztencia, ez a mi fegyverünk" - mondta Csókay professzor az ősszel a Fidesz kormányellenes nagygyűlésén a Kossuth téren. Azóta ő és mások is igazítottak: a rezisztencia egyre kevésbé passzív. Ahány orvosi hiba az országban, annyi végszó, hogy professzorok és más tekintélyes orvospolgárok köre felírja a receptet: Le velük!

- Reformkort úgyis nagyon régen látott már ez az ország - ezzel a hetyke felütéssel indult neki ma egy esztendeje az új ciklusnak Gyurcsány Ferenc, és nyomában az ismert koalíció.

Az Országos Választási Bizottság igazságérzete felett győzött az erősebb kutya, tisztesebb fogalmazással: az Alkotmánybíróság jogérzéke. Mindkét erény nagyon erős, annál kínosabb, hogy egymás ellen kellett menniük.

Egyéves születésnapján a legnagyobb váratlansággal beszélni kezdett Őszöd a szocialisták között is.

Orbán Viktor, a Felcsút játékoskeretének tagjaként nem nyilatkozhat a csapat NB I-es feljutási esélyeiről. Az általa alapított felcsúti futballakadémiáról viszont szívesen beszélt. Ezzel nagy meccset kezdett. Néhány hete még csak lelkesítő fordulatnak tetszettek ezek a mondatai: "Ha a mi tehetségeinknek megadjuk ugyanazt, amit, mondjuk egy nagy angol klub akadémiáján egy növendék megkap..., akkor képtelenség, hogy ne legyen a mi gyerekeinkből is ugyanolyan jó futballista, mint mondjuk a Liverpool saját nevelésű játékosaiból."

Napról napra közelebb lép felénk az új siker - mondta tegnap a Fidesz-kongresszusnak az újraválasztott elnök, mérnöki pontossággal használva a szavakat. Ez ugyanis a politikai helyzet: a siker talán lép a Fidesz felé, miközben az nem tesz semmit, sőt. Mégis.