Megkezdődött hát a „gyakran vedlő” Kígyó éve, amely a vízzel társul, s ez kínai asztrológusok szerint nem jelent túl sok jót: a katasztrófák éve jön, átalakulásokkal, változásokkal, néha valóságos felfordulásokkal. És nyilván végeláthatatlan vitákkal a világ jövőjéről.

Pókerezik a kormány. Lázár János ugyan a zakója ujjából húzza elő újra és újra a nyerő ászt, de csak nem akarjuk észrevenni a csalást. Ezer-ezerötszáz-kétezermilliárdnyi „mindenféle” magyar pénz fekszik külföldi bankszámlákon, ami tűrhetetlen. Főként, persze Svájcban, amely a nyomorgó magyar köztudatban a Milka-tehén lila sziluettjét is elhomályosító undorító gazdagság szinonimája.

Belegabalyodott a kormány a trafiktörvénybe. Túllépve olyan apróságokon, hogy miért és miért most kell még ezzel is bosszantani és bizonytalanságban tartani árusokat és vásárlókat, vagy hogy miért kell a nevében is nemzetinek lennie egy koncessziós üzlethálózatnak (ahol minden nemzeti már, ott semmi sem az), az egésznek nem látni értelmét. Sovány magyarázat ugyanis, hogy az állam azért tenyerel rá a dohánykereskedelemre, mert vissza akarja szorítani a fiatalkorúak füstölését. Azt megtehette volna másként is. Sőt tette is.

Akadt már más is, aki elmenekült országa adóhivatala elől. Láttunk már olyat is, hogy egy színész idős korára hisztis lesz, vagy hogy a politika belegázol a kulisszák festett susnyásába, ha éppen ott szimatol zsákmányt.