Nemzeti dohány

Belegabalyodott a kormány a trafiktörvénybe. Túllépve olyan apróságokon, hogy miért és miért most kell még ezzel is bosszantani és bizonytalanságban tartani árusokat és vásárlókat, vagy hogy miért kell a nevében is nemzetinek lennie egy koncessziós üzlethálózatnak (ahol minden nemzeti már, ott semmi sem az), az egésznek nem látni értelmét. Sovány magyarázat ugyanis, hogy az állam azért tenyerel rá a dohánykereskedelemre, mert vissza akarja szorítani a fiatalkorúak füstölését. Azt megtehette volna másként is. Sőt tette is.

Az államosítás és az árusítóhelyek számának radikális csökkentése ellen nem lehetne kifogásunk, ahogy van elég példa az egyébként halódó Nyugaton is arra, hogy csak kijelölt boltokban lehet hozzáférni dohányáruhoz. Más itt a gond. Az, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. célja nem népegészségügyi: a cég hóna alatt kellene hosszú távra megélhetést biztosító, tehát profitot termelő üzletet teremteniük a pályázó kereskedőknek. Most nagyjából negyvenezer helyen – a benzinkutaktól az élelmiszerboltokig – árulnak cigarettát, viszont csak hétezer koncessziót hirdettek meg. Ha a hétezer pályázó mindegyike a negyvenezerből kerülne is ki, úgy is több tízezren – a legkisebbek – kezdhetik levakarni a cégtáblájukról a „Dohány” feliratot, mielőtt végleg lehúzzák a redőnyt. Azt látják, amit a potenciális pályázók is: ahogy dohány nélkül, úgy a három-öt százalékos árréssel tisztán csak a dohányból sem lehet megélni. A dohánytermékek árát a gyártók határozzák meg, az árrés kötött, abból önmagában – a 100 ezer-240 ezer forintos – koncessziós díj s az egyéb költségek mellett nem lehet fennmaradni. Ám ha nincs aki áruljon, illetve csak a töredékük maradhat a pályán, a gyártóknak sem lesz forgalmuk, ezért árat – és árrést – kellene emelniük, ami megint visszarúg a forgalomra. Abban a tudatban, hogy nem létezik biztonságos cigaretta, kezdődhet az a piaci játék, amelyben minden szereplő a vásárlóerőhöz alkalmazkodó kínálat, a fiskális célok – az adók mértéke –, valamint a feketepiac féken tartása közti egyensúlyt keresi. Mindenkinek, kivéve talán az egészségügyi magyarázatoknál leragadó államot – pedig a dohány, ha nem is a sor végén állóknak, de a gyártóknak és az államnak –, mindenképpen nagy, háromszázmilliárdos üzlet, főként hogy tavaly novemberben alaposan meg is emelték a dohánytermékek jövedéki adóját.

Az állam most is csak a saját boltjában kereskedik. A legújabb javaslat: a koncessziós üzletek a már bevett szerencsejátékok mellett árusíthassanak hírlapot, ásványvizet, égetett szeszt, kávét, energiaitalt és üdítőt is. Mondván: így „versenyképesebbek és szabálykövetők lennének”. A még létre sem jött kereskedelmi hálózat lassan hát utoléri a régit, igaz, az új már az állami koncesszió biztonságában lesz nemzeti, a másik meg a szabadpiac bizonytalanságában nem. Megint sikerül valamit szétverni, s helyette a húszéves koncesszió árnyékában valamit építeni: klientúrát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.