Szörnyű álmom volt a minap. Én voltam a Köztársaság, és nemzeti viseletben kellett volna megnyitnom az Európai Parlament ülését, de a többi köztársaság mind demokráciába volt öltözve és engem hangosan kiröhögtek... Szerencsére felébredtem.

Ősidők óta imádjuk a színházat. Nagyon meggyőző adatok támasztják alá azt a nézetet, hogy az ember színjátszó képessége még a beszélt nyelv megjelenése előtt kialakult az evolúció során. Nagy szüksége volt erre a korai ősöknek, mert már elég jól tudtak együttműködni, és sok időt töltöttek azzal, hogy kitalálják, vajon mire készülnek a többiek. Pihenni akarnak? Vadászni szeretnének? Vajon valamelyik elhatározta, hogy most aztán végleg leszámol azzal a kis szemüveges őssel, aki miatt a múltkor is elszalasztottak egy nagyon remélt zsákmányt?

Még az ünnepi nyugalom előtt feltűnt nekem, hogy ha annak a generációnak a tagjaival beszélgetek, amelyet fiatalon, 10-20 évesen ért a rendszerváltás, és a politikára terelődik a szó, akkor ritkán találkozom a politikai elkötelezettség határozott megnyilvánulásaival. Annál inkább olyan véleménnyel, hogy valamiképpen rá kéne kényszeríteni a politikusokat arra, hogy a társadalom számára tényleg fontos, megoldatlan kérdésekkel foglalkozzanak, például az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás reformjaival.

Ebben a túl korai kampányban a politikusok leginkább a jövőről, de annak csak egy egészen rövid szeletéről szeretnek beszélni. Arról nem, ha netán megmaradnak vagy visszakerülnek a hatalomba, akkor mihez is fognak majd, nem, ez túlságosan is lemeztelenítené őket, beszélgessünk inkább a márciusi áramárakról, ez fontos téma, számolni mindenki tud, és nyilvánvaló, ha ezzel az egy problémával ilyen behatóan foglalkoznak, akkor azokkal, melyek sorsunkat majd sok évre vagy akár évtizedre előre meghatározzák, majd még többet.

Az Akadémia egyre jobban megérteti, hogy teljesen új helyzetbe került, hogy folyamatosan bizonyítania kell nemcsak a saját létének jogosságát, hanem úgy általában az alapkutatás, a tudomány szükségességét a társadalomban.

Egy régen volt rendszerelméleti konferencia fenti húzómondata jutott eszembe, amikor a New Orleans-i szörnyűséges képeket néztem. Néhány nap múlva jöttek a jobb hírek: ötvenezer katona, százmilliárd dollár az újjáépítésre, röpködnek a nagyon nagy számok és már nem a borzalmakat, hanem a jól szervezettség látszatát keltő segítség képsorait lehet csak szemlélni.

Választások előcsatározásaiban sokszor felmerül az erkölcstelenség vádja, ami rendszerint azt jelenti, hogy az ellenfél olyat tett, ami törvénybe nem ütközik ugyan, semmiféle jogszabály nem tiltja, de mégis elítélhető morális alapon.

Azt hiszem, sok szempontból fordulópontnak fogjuk tekinteni a Gyurcsány-Orbán vitát. Nemcsak azért, mert egyes részeiben valódi beszélgetés volt, hanem elsősorban azért, mert a miniszterelnöknek sikerült elérnie, hogy az ország figyelme végre a társadalmi mechanizmusok valós működési mechanizmusaira irányuljon. A rendszerváltást langyos érzelmi hangulatok jellemezték.

Mindig a fejemet fogom a rémülettől, amikor egy politikus vagy miniszter a versenyképességünk fontosságáról és kívánatos fokozásáról értekezik. Rendszerint badarságokat beszél vagy azért, mert fogalma sincsen arról, hogy hogyan működik a társadalom, vagy azért, mert tudatosan hallgatja el az árnyoldalakat valamilyen furmányos politikai cél érdekében.

A száz lépés programja mögött álló miniszterelnöki elképzelések csupa jó dologról szólnak. A "fehérítsük ki a munka világát", "mindenki járuljon hozzá az egészségügy finanszírozásához", "igazságosabb családtámogatást" olyan elképzelések, amelyeket már régen, még az unióba lépés előtt meg kellett volna valósítani, még akkor is, ha ez a terhek viselését átrendezi, és nem mindenki fog jól járni.

Mostanában tartom utolsó óráimat humánetológiából az egyetemen, és az ember szociális viselkedésének tárgyalása során arról igyekszem hallgatóimat meggyőzni, hogy a politika - a közvélekedéssel ellentétben - az emberi társas viselkedés egy igen érdekes, szép és izgalmas mechanizmusa, amelynek genetikai alapjai messze, még a csimpánzokon is túlra nyúlnak vissza az evolúcióban.

A világon mindenfelé problémák adódnak az oktatással, bármelyik korosztályról legyen is szó. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az oktatási rendszerek alapszerkezete az elmúlt száz-százötven évben úgyszólván semmit sem változott, miközben a társadalom, az iskola közege és a család, az iskola partnere, teljesen más lett.

Az emberi természet fontos, genetikailag is jól alátámasztott tényezőia különböző intelligenciák. Fontos a fizikai intelligencia. Könnyenmegbecsüljük például, hogy egy futó társunk utoléréséhez nekünk milyenerőfeszítést kell tennünk, milyen irányban, milyen sebességgel kellszaladnunk.

Amerikában él egy zseniális viselkedéskutató asszony, Temple Grandin, akinek az irányításával, szakmai felügyeletével készülnek a legnagyobb állattartó telepek az Egyesült Államokban és Kanadában; mellesleg autista.

A buddhista főiskolán tartottam egy rövid humánetológiai kurzust tavaly, és a végén a hallgatók megkértek, hogy beszéljek a vallások szerepéről a modern társadalomban. A humánetológusok sokat foglalkoznak a hit biológiai alapjaival, mert bármilyen különös, van ilyen.

Modern társadalomban temérdek szabálynak kell engedelmeskedni, és ezek a társadalmak tulajdonképpen, éppen annak köszönhetik létüket, hogy az ember szabálykövető lény. Biológiai alapjait illetően különös dolog ez a tulajdonságunk, mert közvetlenül az agresszióból és a rangsor elfogadásából lehet eredeztetni.

A modern társadalmakban sokféle formája van a szolidaritásnak. A legegyszerűbb, ha az egyén vállal valamit, amivel másokon segíthet. Pénzt ad, kenyeret, kifesti a tornatermet, gondozza az öreg, rokonaitól elhanyagolt szomszéd nénit. Ilyenkor mindenki tudja, hogy miről van szó, az is, aki ad, az is, aki kapja.

Elképesztő, hogy hogyan lehet egy kiemelkedő szakmát, az egyetemi oktatást, a benne dolgozók egyöntetű és felháborodott tiltakozása ellenére véglegesen tönkretenni.

Nemrégiben két nagyon okos emberrel vitatkoztam különböző társadalmi problémákról, és ők szögezték le nagyon határozottan, hogy modern társadalomban pedig ingyenebéd nincsen.

Sokszor vádolják a modern baloldalt azzal, hogy elárulja önön értékeit, mert kiegyezett a kapitalizmussal, és nem küzd, vagy csak mímeli a kizsákmányolás elleni küzdelmet.