Toronyi Péter (képünkön) az utóbbi három évben kilenc nagyobb dizájndíjat is besöpört az általa fejlesztett tárgyakkal, a Nissyoku „napfogyatkozás” lámpával, a Paprikummal és a „Kálhával”. A Nissyokuért 2011-ben megkapta a szakma Oscarjának számító Red Dot Design Awardot is. Jó ideig azt gondolta, ez a lámpa lesz a fő projektje, meg is szervezte a gyártást, kiépítette a terjesztési hálózatot. Most mégis úgy tűnik, egyre fontosabbá válik a Paprikum, amellyel tavaly megnyerte a Magyar Formatervezési Díjat. Legutóbb pedig a hozzá való csomagolással lett a Pakk Csomagolásdizájn verseny első helyezettje – megosztva olyan versenytársakkal, mint a Mira prémiumcsokoládé csomagolása és a Totoya Creature szőrmók iPhone-tokja.

Életének 77. évében hétfőn Szabadkán elhunyt a neves művész-pedagógus, Kalmár Magdaléna kerámikusművész - írta az újvidéki Magyar Szó.

Felgyűlt a vas. Ezzel a kissé vázlatos fordulattal szokta összefoglalni Roskó Gábor képzőművész annak a néhány évtizednek a történetét, amelyben kerékpárgyűjtőként elképesztő mennyiségű biciklire és kerékpáralkatrészre tett szert. Roskó szűkszavúsága tulajdonképpen indokolt, hiszen a történet annyi novellába illő részletből, szívmelengető véletlenből, regényes találkozásból áll, hogy nehéz eldönteni, mely szeletet, mely szereplőt érdemes kiemelni belőle.

Krisztusra emlékeztető figura Safeguard, azaz Életmentő feliratú pólóban, fáról fejjel lefelé csüngő fiú, irokézfrizurás női akt és kezek minden mennyiségben. A Budapesten élő moldovai festő, Alexander Tinei (középső fotónkon) képei hol sokkolnak, hol elgondolkodtatnak. Hol realisták, hol víziókat tükröznek, közömbösek azonban biztosan nem maradnak a néző számára.

Elegáns, mondhatni könnyed nyári kiállítás, ha a néző a címtől és a katalógustól eltekint. Az utóbbiban tartalmas tanulmányok és közhelyektől kevésbé mentes írások, idézetek Gadamertől, Lao-cétől, Hamvas Bélától, főleg Hamvas Bélától, amelyek úgy futnak el párhuzamosan a látnivaló mellett, mint a Bogdányi utca a Duna mentén.

Egy beszélgetés a művészetről, amelyből kiderül, hogy az operaéneklés olykor olcsó függönyben és bútorvászonban történik, az otthon szülést pedig el tudja végezni egy férfi is, mert ahhoznő nem kell, elég egy darab csomagolópapír. Még az ecset sem fontos. Csak az idő. Feltéve, ha lassú.

III. György 1768-ban alapította meg a Királyi Művészeti Akadémiát, és az azóta eltelt 245 évben, beleértve a két világháború időszakát is, minden egyes alkalommal megrendezték a Summer Exhibitiont. A Nyári Kiállítás elválaszthatatlan része a gyakran egyszerűen RA rövidítéssel emlegetett intézménynek. A Királyi Művészeti Akadémia büszke arra, hogy független, magát privát forrásokból fenntartó, a szigetország legjelesebb művészei és építészei által vezetett szervezet, mely megállja a helyét a kasszasikernek szánt és szerényebb, de nem kevésbé igényes kiállítások szervezése, illetve az oktatás terén is.

Konstruktivista művekről csak nehézkesen lehet írni. Azaz, méltatlanul. Mert Haász István művei oly elegánsak, harmonikusak és látszólag egyszerűek, hogy nem illik hozzájuk a körülményes műleírás. Holott valójában felettébb bonyolultak. A kétezeregyes Tervek-sorozat – ez a legkorábbi a csupa új művet bemutató kiállításon – talán a legösszetettebb. Rombuszok, téglalapok, szabályos és szabálytalan trapézok rendszere valamennyi, még inkább ilyen alapú vékony tértesteké, mert klasszikus mércével mérve dombormű-kompozíciók, minden festői hatásuk ellenére.

Könnyebben ráhangolódik Bikácsi Daniela fű-, part- és parkképeire az, aki barátságban van a konstruktivista értékekkel. A tárgy ugyan mindvégig természeti, valóságosnak bizonyul, és a sornyitó uszadékkompozíciók láttán csak lassan válik nyilvánvalóvá, hogy itt valami másról is szó van. Nagy uszadék: a finom, tünékeny tojástemperán valóban egy szálkás-töredezett lécdarab, meg egy napszítta kerettöredék lebeg – hozhatta a víz valamely elöntött fészer vagy hétvégi ház alkatrészeként. Kis uszadék: ugyanazok az elemek, legfeljebb a keret kettős, de még mindig a realitások határai között vagyunk. Hanem a Kis uszadék III., meg a Kis uszadék II. pasztellszürkéjén olyan bonyolult diagonálisok és térbeli derékszögek alkotnak kompozíciót, amilyen árhordalék nincs; napnál világosabb, hogy tűnődő realizmusnál többről van szó.

Budapest egyik legszebb épülete a Magyar Képzőművészeti Egyetem. Hosszú folyosóival, titokzatos dohányzóival, állítólagos föld alatti katakombáival egyben a város egyik legizgalmasabb helye is, amely azonban a nagyközönség számára az év legnagyobb részében nem látogatható. A kevés kivétel egyike május utolsó és június első két hete. Ekkor az Andrássy úti főépület mellett az egyetemtől nagyjából ötpercnyi sétára eső Epreskert is nyitva áll az arra járók előtt, akik a képzős hallgatók – festők, szobrászok, grafikusok, restaurátorok – féléves kiállítására, a kipakolásra kíváncsiak. A tárlat nem csupán a nagyközönségnek szól, a tanárok is ilyenkor járják végig a műtermeket és értékelik a diákok teljesítményét.

„Akkor születnek a legjobb szobrok, amikor nem akarok szobrot csinálni – lep meg váratlan mondatával Rabóczky Judit, a fiatal szobrászgeneráció egyik legtehetségesebb alkotója. – Eltervezek valamit, de soha nem az lesz. Olyan, mint az orosz rulett. Mi abban az élmény, hogy szögegyenesen lekövetem, amit akarok? Amit egyszer már kitaláltam, abban már nincs nagy rizikó.”

Elhunyt Otto Muehl festőművész, a bécsi akcionizmus egyik ismert képviselője, a kortárs osztrák művészet egyik legvitatottabb személyisége. A művész halálának hírét Daniele Roussel, a Muehl Archívum vezetője erősítette meg hétfőn az osztrák sajtónak.

A 80-as évek underground gesztusai harsognak azokon a korabeli plakátokon, melyekből egy tekintélyes gyűjtemény látható most Óbudán, a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében.

Michaelangelo Pistoletto olasz festő és szobrász "szabad kezet" kapott a Louvre-ban: a fogyasztói társadalom és kulturális ipar ellen létrejött Arte Povera művészeti mozgalom alapítójának mintegy 15 műve látható csütörtöktől a világ egyik legnagyobb múzeumának klasszikus gyűjteményeiben kiállított remekművek között.

A Cézanne-kiállítással egyszerre nyílt meg a Szépművészeti Múzeum új, XX. századi és kortárs kiállítása, de a sztártárlat mellett bizony észrevétlen maradt. Pedig nagyon is figyelemre méltó a múzeum kísérlete, hogy saját anyagából megpróbálja az eddig bemutatott műtörténeti folyamhoz hozzátenni a XX. századot.

A képzőművész különös falvédőivel lepi meg az embereket, a televíziós műsorvezető pedig érdekes interjúival. Pittmann Zsófi és Rónai Egon is kedveli Tarr Bélát, a szélsőséges időjárást és a nem mindennapi embereket. PÁROS INTERJÚ

A Le déjeuner sur l’herbe egyelőre megúszta. Legalábbis azt írja Manet korszakos remekéről a kiállítás névtelen sillabusza, hogy „a mű bizonyos értelemben napjaink művészetkritikai elvárásainak is megfelel”, azaz – így nem írja a Széchenyi utcai névtelen, de napnál világosabb – méltó arra, hogy négy mai tájfestő kiállításának címet adjon.

Sztevanovity Zorán április 14-i koncertjére már akkor elfogytak a jegyek, amikor épp csak hirdetni kezdték, de Frazon Zsófia etnográfus kiállításai is mind népszerűbbek. Megtanulhatjuk belőlük egyebek mellett azt is, hogy nem a műanyag a hibás.

Amikor Joey Ellis (képünkön) 2005-ben megérkezett Kínába, viszonylag biztos terepet, az amerikai főiskolát hagyta ott, hogy „hazát” váltson, noha egy szót nem tudott mandarinul.

Egyetlenegyszer sem tudtam nevetni Tettamanti Béla nagy kiállításán. Nevettem, felröhögtem, mosolyogtam és kuncogtam már az elegáns Kaján, a vidor Sajdik, a szikár Réber rajzain, egyszóval azoknak a mestereknek és pályatársaknak a karikatúráin, akik előtt Tettamanti mostani kis arcképcsarnoka tiszteleg, de a főszereplő – ellentétben méltatói többségével – késleltetve sem ingerelt ilyesfélére.