Történetek egy ember életéből: ennyi a minden. Mert mi más az élet? Benyomások a gyerekkorból, majd néhány eset, amit érdemes elmesélni. Ami megmutatja, hogyan viselkedett, mi érdekelte, miről gondolja, hogy másra is tartozik.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktort „Helló, diktátor!” felkiáltással üdvözölte a minap, és kijelentését árnyalva meg is paskolta a kormányfő arcát. Kit nevezünk hát diktátornak? Hogyan mutatják be a zsarnokot a filmek, könyvek, mémek, a színdarabok és vásznak?

Mi történik, ha egy mesében a szőke herceg feltételezhetően egy cigánylegény? És egy költő miért nem kezdi nagybetűvel a verssort? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel Erdős Virág író-olvasó találkozóján, ahol is az olvasók alsó tagozatos gyerekek voltak.

54 évesen, öt éve hunyt el Békés Pál író, műfordító, drámaíró, a magyar gyermekirodalom egyik megkerülhetetlen szerzője.

Kollár-Klemencz László, a hétalbumos Kistehén zenekar énekes-dalszerzője szerint érvényes művek létrehozásához bátor kiállásra és önmagunk lemeztelenítésére van szükség. Első prózakötetének borítóján ennek megfelelően meztelenül látható.

Két érdekes esemény is lesz szerdán a budapesti irodalmi közéletben: az egyik Nádasdy Ádám új kötetéről szól, a másik a PIM holokauszt-kiállításának finisszázsa.

„Aqua, Coca-Cola!” – hallatszik a tér egyik végéből, s egy percen belül egy pepsis feliratú kis kocsit tol el előttem egy izzadó férfi. Szemből „café!” kiáltással kontráz egy másik, fehér vászoninges árus. Az árnyékban lévő padokon helyiek és turisták bújnak meg a hőség elől. Mellettem egy fekete bőrű, fehér kalapos férfi kávét kér, az árus a termoszok egyikéből presszókávét mér. A kalapos felhörpinti és nekilát, hogy ezen a hétvégén is kicsomagolja azt a majdnem kétszáz könyvet, amit kis kocsiján tol végig a városon immár hetedik éve.

Nórika és Nanyó, N és N semmiben nem hasonlítanak, egyik huszonöt, másik ötvennel több. Nagyváros és vidék(ről felköltözött), de nem annyira vidék, hogy fejkendős nénike, meg hogy sose járjon szandálban, internet igen, mikró nem. A maga korában Nanyó is egy komplett Nórika volt: darázsderék, ha nem is fűzte magát, de szorosra húzta övét, hegyes melle á la Gina Lollobrigida, szőke loknik, smink, tűsarok, karcsú láb. Most plöttyös a karja, ahogy mondja (plötty – a karon az a lógó hús), has nyilván kötény, bár bő ruhákat visel, fenék nagy, ránc sok, minden itt-ott lóg, csüng.

Vajon ki volt itt a valódi főszereplő? Szerda este Nádas Péter egyedi tárlatvezetést tartott a Petőfi Irodalmi Múzeum Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet műgyűjteményét bemutató kiállításán. Előtte még a maga kifinomultan elmerülő módján felolvasta a híres Füst-regény, A feleségem története 2007-ben megjelent német kiadásához írt utószavát, és ez az egész így, együtt volt a kultúra apró kis ünnepe.

Tamás Gáspár Miklósnak igaza volt, amikor meglepően nagy vitát kavarva azt mondta nemrég, hogy legújabban a Kádár-korban indulókhoz mérhetően nagy íróink nem akadtak. Abban téved, hogy ne volnának kiváló írók a náluk fiatalabbak között, de ilyen névsor nemigen szokott összejönni sűrűn többször egymás után.

Páratlan irodalmi siker: Krasznahorkai Lászlónak ítélte a zsűri a rangos Nemzetközi Man Booker-díjat.

Egy négyszáz éves növénytani könyvben bukkant rá egy brit tudós Shakespeare mindeddig egyetlen olyan portréjára, amely még életében készült.

Harmincegy nyelvre fordították le regényét, A fehér királyt, legújabb műve, a Máglya is elindult nemzetközi útján. Az író Dragomán György szereti azokat a köteteket is nézegetni, amelyeknek a nyelvét nem érti. Eszterhás Péter műfordító 2011-ben például dánul olvasott fel belőle. Akkor Dragomán úgy érezte, fél óráig értett dánul.

Harmincegy nyelvre fordították le regényét, A fehér királyt, legújabb műve, a Máglya is elindult nemzetközi útján. Az író Dragomán György szereti azokat a köteteket is nézegetni, amelyeknek a nyelvét nem érti. Eszterhás Péter műfordító 2011-ben például dánul olvasott fel belőle. Akkor Dragomán úgy érezte, fél óráig értett dánul.

A harmincéves gimnáziumi érettségi találkozónkat egyébként valójában a nagy, városi nyomda alatt, egy jó hírű belvárosi étteremben tartottuk. A társasvacsora után azonnal elkezdődött a kemény ivás – részben nyilván azért, mert az emészthetetlen vegyes köret-rántott hús-ubisali összeállítást délkelet-Magyarországon még mindig nem söpörte el a kapitalizmus és a gasztroevolúció: szükség van a gyomorkeserűre.

Németh Andor humora volt, hogy Verlaine-től az Őszi chansont hangzás szerint fordította le, szép és értelmetlen szöveget hozva létre: Lészagló lón, Déry jó lovon, de lotón. Lesz ón kör, künn lóg csősz, Monoron. A kérdés csak látszólag független ettől: valóban zavaró a túl jó vers a zeneszerzőnek?

Mit tehet ma az értelmiség a szegényekért? –  lényegében erre a kérdésre korlátozódott egy, a közelmúltban rendezett kerekasztal-beszélgetés, amelyen Szűcs Teri irodalomkritikus, Kukorelly Endre költő és Misetics Bálint szociológus beszélgetett abból kiindulva, hogy az „átkosban” az értelmiségnek még igenis volt mersze kiállni az elesettekért.

A hazai, fiatal kortárs kultúra legmenőbb intézményeit, produkcióit, alkotóit és előadóit kínálja a tihanyi ARTplacc kortárs művészeti és design jamboree.