Megtalálták Shakespeare hiteles portréját

Egy négyszáz éves növénytani könyvben bukkant rá egy brit tudós Shakespeare mindeddig egyetlen olyan portréjára, amely még életében készült.
Mark Griffiths egy korabeli kódot feltörve azonosította a színműírót egy 16. századi metszeten. „Így nézett ki Shakespeare, élete virágjában” – mondta a botanikus és történész, akinek felfedezése a héten megjelenő Country Life magazinban olvasható.

Mark Hedges, a magazin főszerkesztője „az évszázad irodalmi felfedezéseként” értékelte a portré azonosítását. Úgy vélte, a most fellelt Shakespeare-portré „az egyedüli ismert hiteles portré a világ legnagyobb írójáról, amely még életében készült” – olvasható a BBC News honlapján.

A metszet 33 évesen, élete virágjában ábrázolja a bárdot, amikor már megírta a Szentivánéji álmot és hamarosan hozzáfog a Hamlethez. „Olyan jóképű, mint egy filmsztár” – fűzte hozzá.

Griffiths akkor fedezte fel a portrét, amikor az úttörő botanikus, John Gerard (1545–1612) pályafutását kutatta. Gerard volt a szerzője a The Herbal or Generall Historie of Plantes című munkának, amelyet 1598-ban adtak ki. Az első kiadásból Griffiths szerint tíz példány maradt fent, a kötetek címlapján William Rogers metszete látható. A metszeten megjelenő négy alakot korábban képzeletbeli figuráknak vélték, Griffiths azonban felfedezte, hogy a körülöttük lévő dekoratív minták megfejthetők, és ezzel kiderül a figurák valódi identitása: John Gerard, Rembert Dodoens, ismert flamand botanikus és Erzsébet királynő kincstárnoka, Lord Burghley. 

A negyedik figura egy harangvirág-szerű növényt tart és egy kukoricát – ezek a növények Griffiths szerint Shakespeare Vénusz és Adonisz című költeményére, valamint Titus Andronicus című színművére utalnak. A szakállas alak alatt egy a korabeli arisztokrácia által kedvelt rejtvény található, és a tudós megfejtése szerint ebből kiderül, hogy William Shakespeare látható a képen.

Griffiths és kollégája, az oxfordi Worcester College professor emeritusa, Edward Wilson öt évig konzultált a latin nyelv és Shakespeare kutatóival, mielőtt előálltak volna a felfedezéssel. Mint mondták: nem hiszik, hogy bárkiben kételyek támadhatnának.

Nem ez az első alkalom, hogy hasonló szenzációsnak kikiáltott Shakespeare-portré került elő – emlékeztetett a BBC News. 2009-ben a Shakespeare Birthplace Trust mutatta be Cornelis Janssen flamand festő munkáját, amely a Cobbe család tulajdonában volt. A kép vélhetően vázlatként készült a Shakespeare színműveit tartalmazó első gyűjteményes kötet borítójához. A Cobbe gyűjtemény örököse csak 2006-ban jött rá, hogy kit ábrázol a kép. A Trust azt állította, hogy az 1610-ből származó kép autentikus portré Shakespeare-ről, ám néhány kritikus ezt hevesen cáfolta.    
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.