Olyan helyről szólnak, ahol
a legvégső kilátástalanság képes csak legyőzni a mindenhonnan szivárgó, testtelen szorongást,
és ahol minden mozgás szánalmas és fájdalmas illúzió csak. A Dél-Alföld, Békés ásító, stilizált tájai ezek, valóban és szó szerint az Isten háta mögött. Az „Isten háta mögöttiség" üres metaforájának történetfilozófiai mélységű életre keltése az, amire Krasznahorkai prózája legmélyebb pillanataiban képesnek bizonyul. A visszavonhatatlan megváltatlanság terei ezek.
Ebben a látomásban – amely, mint ezt későbbi könyvei szépen mutatják is, valóban nem idegen a Sziddhárta királyfiétól, Buddháétól - az ember minden, jobbára öntudatlan erőfeszítése arra irányul csak, hogy betöltse a pusztítás munkáját, amely mintegy a természet néma parancsa. Ahogy legutóbb, alig pár napja a Népszabadságnak nyilatkozta:
Azt mondom erre, nem, az ember a „Megnevezhetetlen" sátáni oldalához tartozik, más szóval, a sátáni uralkodik rajta, s így mindent megront maga körül, ha elég időt kap, hogy elvégezze, amire rendeltetett.
És idő van. „Telik, de nem múlik".
Antropológiájának kíméletlen radikalizmusa, kérlelhetetlen sötétsége sokban közös a Kertészével, a Bodoréval, a Nádaséval, a nagy nemzedékével, és jobbára idegen attól, ami előttük történt a magyar irodalomban. Egyszerre tartozik legmagyarabb és legegyetemesebb érvényű íróink közé: a Dél-Alföldet, Békést tette világmetaforává, hogy felmutathassa: az egész Teremtés, alighanem a kezdetektől fogva, az Isten háta mögött zajlik már. És a mondatok mellett ott vannak a képek, mert Krasznahorkainak – és ebben kivétel a nagyok között – megadatott, hogy legyen egy éppen hozzá, szinte egyedül neki rendelt filmrendező zseni is mellette. Tarr Béla.
Krasznahorkai és Tarr közös műve világjelenség volt már a díjazás előtt is: értette és csodálta Susan Sontag és a Magyarországon is egyre ismertebb, nagy író, Winfried Georg Sebald is.
A magyar irodalom egyik aranykorának végén, ezüstkorának kezdetén élhetünk,
ha egyéb okunk nincs is most nagyon dicsekedni. És ebben megtört a magyar átok. Nem igaz, hogy ezt, ennek a kis nyelvnek a szédületes teljesítményét nem ismerik és ismerik el nagyon-nagyon sokan.
És hiába minden, hiába van igaza a Mesternek jó eséllyel, mégis valahogy minden könnyebb lesz most újra jó darabig a Krasznahorkai-mondatok súlyától. Örvendezzetek most egy kicsit mindennek ellenére.
Az íróval készített interjúnkat itt olvashatják.
