galéria megtekintése

A pusztítás munkája – Krasznahorkai László Man Booker-díjáról

1 komment


Vári György

Tamás Gáspár Miklósnak igaza volt, amikor meglepően nagy vitát kavarva azt mondta nemrég, hogy legújabban a Kádár-korban indulókhoz mérhetően nagy íróink nem akadtak. Abban téved, hogy ne volnának kiváló írók a náluk fiatalabbak között, de ilyen névsor nemigen szokott összejönni sűrűn többször egymás után.

Bodor Ádám, Esterházy Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Nádas Péter, Spiró György, Tar Sándor. A magyar irodalom két nagy nemzedéke is újabb, ezerszer megérdemelt elismerést kapott ma éjjel, az utóbbi évtizedek magyar prózai aranykora is, amikor Kertész Imre bő évtizeddel ezelőtti Nobel-díja után Krasznahorkainak ítélték a Nemzetközi Man Booker-díjat, a világ legtekintélyesebb könyves elismeréseinek egyikét.

Világmetaforává avatta a békési tájat
Világmetaforává avatta a békési tájat
Czimbal Gyula / MTI

A Sátántangó és Az ellenállás melankóliája világát soha nem felejti el az, aki ismeri a híres, a magyar művészi nyelv új lehetőségeit megteremtő Krasznahorkai-mondatokat. Az általuk megszabott ritmus a változhatatlan, örök, nem múló reménytelenségé, amelyből talán nem vált meg sem a halál, sem más.

 

Olyan helyről szólnak, ahol

a legvégső kilátástalanság képes csak legyőzni a mindenhonnan szivárgó, testtelen szorongást,

és ahol minden mozgás szánalmas és fájdalmas illúzió csak. A Dél-Alföld, Békés ásító, stilizált tájai ezek, valóban és szó szerint az Isten háta mögött. Az „Isten háta mögöttiség" üres metaforájának történetfilozófiai mélységű életre keltése az, amire Krasznahorkai prózája legmélyebb pillanataiban képesnek bizonyul. A visszavonhatatlan megváltatlanság terei ezek.

Ebben a látomásban – amely, mint ezt későbbi könyvei szépen mutatják is, valóban nem idegen a Sziddhárta királyfiétól, Buddháétól - az ember minden, jobbára öntudatlan erőfeszítése arra irányul csak, hogy betöltse a pusztítás munkáját, amely mintegy a természet néma parancsa. Ahogy legutóbb, alig pár napja a Népszabadságnak nyilatkozta:

Azt mondom erre, nem, az ember a „Megnevezhetetlen" sátáni oldalához tartozik, más szóval, a sátáni uralkodik rajta, s így mindent megront maga körül, ha elég időt kap, hogy elvégezze, amire rendeltetett.

És idő van. „Telik, de nem múlik".

Antropológiájának kíméletlen radikalizmusa, kérlelhetetlen sötétsége sokban közös a Kertészével, a Bodoréval, a Nádaséval, a nagy nemzedékével, és jobbára idegen attól, ami előttük történt a magyar irodalomban. Egyszerre tartozik legmagyarabb és legegyetemesebb érvényű íróink közé: a Dél-Alföldet, Békést tette világmetaforává, hogy felmutathassa: az egész Teremtés, alighanem a kezdetektől fogva, az Isten háta mögött zajlik már. És a mondatok mellett ott vannak a képek, mert Krasznahorkainak – és ebben kivétel a nagyok között – megadatott, hogy legyen egy éppen hozzá, szinte egyedül neki rendelt filmrendező zseni is mellette. Tarr Béla.

Krasznahorkai és Tarr közös műve világjelenség volt már a díjazás előtt is: értette és csodálta Susan Sontag és a Magyarországon is egyre ismertebb, nagy író, Winfried Georg Sebald is.

A magyar irodalom egyik aranykorának végén, ezüstkorának kezdetén élhetünk,

ha egyéb okunk nincs is most nagyon dicsekedni. És ebben megtört a magyar átok. Nem igaz, hogy ezt, ennek a kis nyelvnek a szédületes teljesítményét nem ismerik és ismerik el nagyon-nagyon sokan.

Fotó: Deme Dániel

És hiába minden, hiába van igaza a Mesternek jó eséllyel, mégis valahogy minden könnyebb lesz most újra jó darabig a Krasznahorkai-mondatok súlyától. Örvendezzetek most egy kicsit mindennek ellenére.

Az íróval készített  interjúnkat itt olvashatják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.