A hosszú vénasszonyok nyara eddig kedvezett az almatermesztőknek, a hűtőházak telnek az étkezési almával, és eddig, bár egyre csökkenő áron, az ipari feldolgozók is fogadták a gyümölcsöt. Most azonban úgy hírlik: leáll az átvétel, és még 150 ezer tonna a fákon van. Ebből a termelők támogatással szeretnének pálinkát főzetni.

Féltem ettől a könyvtől. Ma már történelem, maradjon is annak, gondoltam, Jutta Ditfurth vaskos monográfiájáról (Ulrike Meinhof. Életrajz c. könyvéről) beszélek.Van, aki még emlékszik a Baader-Meinhof-csoportra, a RAF-ra, robbantásokra. '68 diáktüntetéseinek véres folytatására. Én is. Annak idején napról napra követtem. Attól féltem, hogy ebben a könyvben Ulrikét (öngyilkossága után) újra elítélik, de attól is féltem, hogy megöletése után felmentik. Egyik se történt.

Ma már nem pörölnek velük az iskolában sem, valamikor - nem is olyan régen - rémes hadjárat folyt ellenük -, ők meg kétkezesek lettek, amiről kevesen tudták, mekkora előny. Ráadásul abban az időben is lehetett sejteni-tudni, hogy pl. a balkezes vívó abszolút nyerő - kiszámíthatatlan vagy, ha balkézben van a tőröd...)

Ez a mostani pénzügyi válság arra jó - ha egyáltalán valamire -, hogy kinyitja az ablakot: végre látni lehet, hogy a mai gazdaságnak nemcsak egyetlen - neolib - vezérlője (értelmezési lehetősége) lehet. Durvábban: már látszik, hogy a piacdogmatizmus falhoz is viheti a világot. Már nagyon rosszul viseltem ezt a gazdaságelméleti fafejűséget.

Úgy volt, hogy 2008-tól a felsőoktatásban a jó tanulók egy kis hányada mentesül a tandíjtól. Nem fizet, aki komolyan veszi persze tehetséges. És csóró. Tizenöt százalék.

Csak ámulok. Mert olyan önéletrajzi regénnyel még nem találkoztam, hogy az író azt mondja, nemigen emlékszik, rosszul, pontatlanul, sőt olykor egyáltalán semmire sem. Persze Grassnál ez a sóhaj csak az önéletírás esszépasszusaiban merül fel (és erre utal a könyvcím is: a hagymának csak héja van, a hámozó egyre "lapoz" ugyan, de sohasem juthat el a maghoz...)

Az "itt a jeges"-re még emlékszem, igaz, a mienknek igazi jégcsákánya volt és nem ácskapoccsal húzta a jégrudakat, ahogy Békésnél, de ugyanígy darabolta a kocsi mellett felsorakozott háziasszonyok vödrébe. Ló is volt - azt hiszem a frigóval ez a kocsitípus kihalt, nem lett dízeles változata. És ráismertem az újrahasznosítható óvóhelyre is (56-ban jól jött), meg a folyosó végén levő WC-re. Ahová reggel éjjelik vándoroltak (és ahol egyszer - nagyanyám szerint - felakasztotta magát egy cselédlány).

Nagy cécó volt. Persze a regény - a Gondviselő ostromzár - körül is, de egyébként is. Böll Nobel-díja meg az a pimaszság, hogy ez a katolikus író az épp elkapott terrorista (Ulrike Meinhof) szabad elvonulásáért, de legalábbis tisztességes peréért emelt szót. ("Az író úr is terrorista" - mondta rá kapásból a média...) De a világban (Németországban, Olaszországban) is feje tetején állt minden.

Aza helyzet, hogy ez a „nem vagyok ott, a Hyde Park csinálja a dolgát”taktika működik: a tévében ugyan vannak műsorok, de az ember aztkeresi, mi van a téren, mit mond a hogyishívják, mit ir anemtudommelyik nyugati lap, meg a MN. Szóval: leáll az ország. - írja alma a nolblogon.

Régebben volt telefonfülke, és ha nem csukódott be rendesen az ajtaja, a lúzer idegesen becsapta, nehogy hallja valaki. Most a villamoson legalább ketten mobiloznak, az egyik (a hangosabb) szövege tele van drámai intimitásokkal. Senkit sem érdekel, mégis...

Armageddon tegnap este, A mi Cunamink, Parasztvakítás - címek a nolblogról. Bloggereinket is elérte a Nagy Tűzijáték Armeggaddon. Élményeik, reflexióik a blogszemlében.

Közhely, hogy a XXI. század legfőbb mozgatója a tudásipar. Ennek munkása (knowledge worker) a fejéből él, abból, hogy tud valamit. Pl. programozó, ügyvéd, pénzügyi tanácsadó, konzulens, elemző. Igen ám, de nem elég tudni valamit, annak alkalmazása maga is sajátos tudás.

Strandon.Akaratlanul is hallgatom, mert hangosan folyik. Értelmiségi veszekedés:fojtott hangú érvelés, alapdolgok ismételve, "nem én nem azt mondtam","mert neked mindig..." stb. Ismerős? De strandon azért ez is más. - írja alma a nolblogon.

Nézegettem és megszerettem - írta Friderikuszról alma a Népszabadság Online ősbloggere, aki már blogszolgáltatásunk indulásaelőtt is a NOL-on publikálta rendszeres jegyzeteit.

Olvasom, hogy a világ népességének fele már városokban lakik. Amit nem is olyan rég még a civilizáció győzelmének tekintettünk. A városlakás - mondjuk egy-hárommilliós nagyságrend idején - valóban a kultúra, a polgári civilizáció modellje lehetett.

Ha valaki ekkora sportszerűtlenséget követ el, büntetés jár érte. Miért nem nyelte le a fikázást (sértést) várt még tíz percet? Az öltöző folyosóján bemoshatott volna egy óriásit neki. Semmi baj nem lett volna belőle. Csakhogy nem tudta lenyelni. - írja alma a nolblogon.

Talán az életrajzi traumákról beszélgettünk az óra után, már nyugiban a folyosón. Mondom: Jorge Semprun - nemrég volt itt látogatóban, regénye az (Írni vagy élni?) az emléktrauma iskolapéldája, arról is vall, hogy e trauma hogyan bénítja az írást. Néma csend, oké, nem kell mindent tudni, mindenre emlékezni - bár a gyerekek egy része francia szakos. Akkor se kell mindent tudni, mondtam magamban. Mégis, gyanús lett a dolog. Ezután vadászni kezdtem. Schmidt kancellár leváltása? Ki szerezte az európai alkotmányt? MDF-szadesz-paktum? Semmi. Egy talált tárgy megtisztítása - na végre, Tandori bejött valakinek, hiába, ő azért egy fáklya. Ami bevilágítja a múltat, aminek viszont fontos tényeit, neveit, eseményeit felejtjük. Olykor a teljes amnéziáig.

Van egy furcsa szelete az eletemnek, amirol egyszeruen nem tudok sembeszelni, sem irni, igy szo szerint: nincsenek ra szavaim. Es ez aszerelmem J. es a fiam irant. - írja KingaBrit a nolblogon.

"nemérek rá fiam, on line vagyok - mondja a pasi, és becsukja az ajtót.Hogy dolgoz. Nem dolgoz, csak nem akarja hogy lássa a nő (feleség,szerető, csaj stb.) lássa mit bámul a képernyőn." - írja alma a blogjában