„Hol van tehát a józan értelem, / Hol a tudósok annyi izzadása? / Remélhetünk-e vajjon jobb világot? / Gyaníthatunk-e olly időt, mikor / Az ész világa minden népeket / Megjózanít és összveegyesít...” – kérdi Berzsenyi a Pesti Magyar Társasághoz írott versében. Józan értelem? Nincs. Van helyette dús érzelem. Ész világa? Nincs. Van viszont csajkákba csurgó híg leves, kegyelmesen kiosztott kicsiny meleg.

„Kiherélték a törvényjavaslatot”, „kiherélték az alkotmányt”, „kiherélték az Alkotmánybíróságot, az önkormányzatokat, a Nemzeti Bankot, a sajtót, a parlamentet” − halljuk jobbról is, balról is, kintről is, bentről is a képes beszédnek ezeket a vaskos metaforáit, amelyek csak azt akarják szemléletessé tenni, hogy a szóban forgó törvényjavaslatot, ezt vagy azt a hatalmi ágat vagy intézményt megfosztották lényegétől, természetétől, eredeti funkciójától, politikai erejétől.

Az egyetemi világ napi beszédtémája, hogy például Nádasdy, Margócsi és Kálmán tanár urakat, akik a szakmájuk csillagai és a hallgatók bálványai, hirtelen nyugdíjazza az egyetem. Nyilvánvaló, hogy ebben az intézményben nem működik valamiféle értékközösség, érdemes a furcsa egyetemi viselkedés okait elemezni.

Nem kétséges, hogy a szomszédos államok magyar közösségeinek politikai életében különböző modellek alakultak ki, melyeket a választások idején a kisebbségi polgárok véleményeznek.

Az 1867-es kiegyezés miatti tiltakozásul Kászonyi Dániel itthagyta az országot. Ismét az emigráns életet választotta, mert a „deáki tettet” nemzetárulásnak tekintette. Már az 1849-es komáromi kapituláció után – amivel szintén nem értett egyet, s tovább harcolt volna – sok évet töltött emigrációban.

A 2010 óta folytatott unortodox gazdaságpolitikáról megoszlanak a negatív vélemények: „őrült beszéd, de van benne rendszer”, vagy „őrült beszéd, és nincs benne rendszer”.

1. 2012 őszén a Schwarzenbergek mozgolódni kezdhettek szarkofágjaikban, miután a dinasztia jelenkori feje, VII. Karel herceg megpályázta Csehország államfői posztját. Egy köztársaságét! Az elődök már azt is gyanúval nézhették, amikor Karel 1990-től 1992 nyaráig a bolsevik diktatúra lebontásának szimbólumává nőtt cseh író, Václav Havel kancellárja volt. Havel bármikor magához rendelhette a herceget – pedig az arisztokrácia szokta magához kéretni a művészt, többnyire azért, hogy kompenzáljon.

A szavak nem úgy vannak a fejünkben, ahogy a szótárakban. Nem úgy huzigáljuk elő őket egyenként tudatunkból, mint gyufaszálakat a skatulyából. Az életben a szavak azért tolulnak szánkra, hogy értékeljünk – állítsunk vagy tagadjunk, támadjunk vagy megvédjünk, dicsérjünk vagy dorgáljunk – valamit vagy valakit, és ezáltal cselekvésre ösztönözzünk, befolyásoljunk, véleményének, ítéletének megváltoztatására bírjunk másokat.

Az emberi faj jelenlegi formájában alig százötvenezer éves, ami az evolúciós időtávlatokban gyermekkornak számít, de a kialakulását megelőző formációkban is közösségi életformában élte életét millió évekig. Az együttműködés és a közösség érdekének az egyéni érdek elé helyezése különösen nagy előnyökkel járt, ez távolított el bennünket az állatvilágtól. Az ősi, archaikus társadalmak bármiféle szerkezettel bírtak is, ez a két tényező mindegyikben érvényesült.

A nemzeti értékrendről folyó anyaországi viták begyűrűznek a külhoni magyarok közösségébe is. Az anyaországi polemizálás sem véletlenszerű, a gyorsuló időben ugyanis változnak a körülmények, a feltételek. Egyelőre még nem fejeződött be a kínos, végletekkel terhelt, az új körülményekkel szembesülő, a különböző világnézeti értékrendeket legalább a főbb kérdésekben közös nevezőre hozó átértékelés.

Decemberben azt a feladatot kaptam, hogy a Pénzügykutató évfordulós konferenciáján politikai rendszerünkről beszéljek. Már mondandóm elején leszögeztem, hogy politikai rendszerünk – ha azon intézményi szerkezetet értünk – lényegében alkotmányunk megbuherálása után sem változott.

„Tízezer macska vonult fel, de egyetlen nyávintás se hallatszott. Minden a legpéldásabb rendben, olyan nesztelenül, ahogy csak tízezer macska tud felvonulni…” Mészöly Miklós: Érintések

1. Ki tudja, mi minden van egy válásban? Mindenekelőtt alávetettség, nyilván. Alávetettségüket ráadásul maguk a váló felek teremtették, talán már a kapcsolat kezdetekor, amikor még mindketten bódultan hitték, hogy a másik sosem törekszik majd birtoklásra, zsarolásra, olyasmire, ami végül szétmarja a szerelmet.

Nem kell ingatlanspekulánsnak lenni ahhoz, hogy belássuk: kis alapterületen csak felfelé lehet terjeszkedni. Pontosabban: kis ingatlantelekből így lehet kihozni a legtöbbet, a legtöbb pedig a korunk fogalmai szerint a legnagyobb hasznot jelenti. A terület szűkössége miatt felfelé nőtt és felfelé törekszik ma is Hongkong, Szingapúr, Dubaj, Tajvan, New York, Sanghaj. A szigetvárosállamokban és egy-egy ország városállamként elszigetelődő megapoliszaiban egymást túlszárnyalva nőnek ki a földből a legfantasztikusabb toronyházak, felhőkarcolók, magasépületek.

A szerbiai statisztikai hivatal nyilvánosságra hozta a 2011-ben megtartott népszámlálás nemzetiségi adatait, ezek szerint a vajdasági magyarság lélekszáma jelentős mértékben csökkent.

Ki írja a történelmet? Persze, a történészek. De amikor nemrégiben a katolikus magyar Pax Romana és az Európai Magyar Protestánsok Szabadegyeteme közösen meghirdetett beszélgetése erről a témáról megkezdődött, rögvest felmerültek ezzel kapcsolatban régi és új, legalábbis módosító ellenvetések.

„Most jöjjön háború és még egyszer háború. Egy tapodtat se engedünk. Soha, sehonnan nem vonulunk vissza. A világnak nevezett csatamezőn, mindannyian, mi, magyarok, férfiak és asszonyok, fiatalok és öregek, harcosok vagyunk. Megvédjük magunkat a ránk támadó európai, IMF-, multinacionális hordáktól. Még egy kis erőfeszítés, és mindent megnyerhetünk.” „Kössünk békét magunkkal és a világgal. Európa, a világ, a mi hazánk nem csatatér. Mi nem vagyunk harcosok, nem vagyunk ellenségek. Senki nem támad ránk, senki nem akar tönkretenni, legyőzni minket. Működjünk együtt. Beszéljünk egymással. Ezer és egy nehézség áll még előttünk. Ne szalasszuk el a béke, a nyugalom lehetőségét.”

Tán éppen ez volt volna a klasszikus tárcaméret, a 3800 karakter, amit vagy amiket itt most befejezek. Sorozatnak is épphogy mondanám, eltelt háromnegyed év, mindig akkor támadt hozzá némi kedvem, amikor készen lett a soros tárca, előtte lényegében púp volt a hátamon. Viszont egy ilyen púpot remekül meg lehet játszani.