A felgyorsult - pontosabban: a globális piac részecskegyorsítójában felgyorsított - világban minden felgyorsul: természet és történelem, termelés és fogyasztás, munka és szórakozás, test és szellem, tudomány és művészet. Szinte az érzékelhetetlenségig. - Hétvége

Alábbi eset nem velem történt, mégis átteszem első személybe, s bizonyos fokig fikcióba, történhetett volna velem is. Főleg az egyik mellékszereplő, a lelkes szemtanú érdekel belőle, akit élete nagy szerepéhez segítettem, és aki, ha már föllépett, egy istennek se akar lejönni az igazságszolgáltatás színpadáról. Ha majd egyszer felőle írom meg mindezt, tán többre jutok, ez most inkább beszámoló.

Hogy is van? Fölül ember, alul ló? Vagy fordítva? Netán hol így, hol úgy? Nehéz az emberrel. Tán csak a beszéddel nehezebb (vagy fordítva). Kamaszkoromban nagyon belém ragadt Cesar Vallejo perui költő egy passzusa, az ember valójában csak állat, de ha feléd fordítja arcát, szomorúsága szíven üt - azt hiszem, így szól, de azért nem tenném érte idézőjelre a kezemet.

A köztéri szobrok sorsa ritkán vidám. A felállításukkor vagy lángoló vita övezi őket, vagy teljes érdektelenség.

Hogyan juthatunk kettőről az egyre? Két Magyarországról az egy Magyarországra, amely a megformált sokféleség kulturális világában, a demokratikusan osztott hatalom rendszerében létezik, de amely maga oszthatatlan: nem hasítható ketté semmiféle mondvacsinált, gerjesztett, sugallt, fantáziált belháborús törésvonal mentén "barátra" és "ellenségre"?

"Befogadók voltunk, mint sok nálunk nagyobb nép" jegyezte le Cs. Szabó László, aki erdélyiségét századunk egyik legnagyobb magyar európai utasaként őrizte. "Három égtáj felé mi voltunk az adakozók, a bővérű közvetítők" írta. Mostanság azonban mintha megfeledkeztünk volna róla. Kuckóba magyar, ekképp szól az új hazafias jelen. Merthogy mi célból Berlin? Mi végett Párizs? Miért Bécs? És sorolhatnánk, csak a miértekre nem kapunk érdemi választ. Lassan oda jutunk, hogy bocsánatot kell kérni azért, mert a magyar mondat idegenben öregbíti a magyarság hírnevét.

A Kaposvári Egyetem kampuszán állunk, izzó fehér fényben, két nap kemény munka után. Mintha egy eufória-buborékban úsznánk, egy lehetséges Magyarország buborékjában. "Ezt írja meg! - mondja nekem a szőke hölgy, még mielőtt végképp búcsút intene -, és írja meg, hogy ebből kellene még sok!" Izgatott beszélgetés kezdődik erről, fél lábbal kifelé már. Az esemény lezárult, de még nem akarják elengedni egymást a résztvevők, még volna mit mondaniuk. "Máshol is kéne ilyen az országban! Minden megyében!" - dobja be valaki az új gondolatot, és rögtön továbbfűzi: "És nekünk is ott kéne lennünk, minden kistérség megismerhetné a többiek helyzetét is!"

A minap a szaúdi olajcsúcson Abdallah király, a világ első számú kőolajexportőre kijelentette, hogy az olaj árának mai ugrásszerű növekedésére nincs racionális gazdasági magyarázat. Ő legalábbis nem talál rá ilyet. Egyetlen magyarázatot talált csak, és ez a spekuláció. A lelkiismeretlen, önző, mohó, vad spekuláció. Ámde rosszul spekulálnak a spekulánsok - mondotta a király -, mert bőségesen van még neki olaja a világ számára, és még több is lesz, ha a világ úgy akarja, és kész kicsit körmére nézni e sok sehonnai spekulánsnak.

"Erdély földjén most és mindörökké (akinek van szeme lássa) még parvenübb Menükről még ropogósabb röplapokról még ármányosabb l'étlapokról Álmodik a gyomor -" (Kovács András Ferenc: Álmodik a gyomor)

Táblákat látunk az országút mentén, amelyek a zéró toleranciát sulykolják belénk. Elviccelődünk a naponta többször miséző, így misebort kortyoló papok és a semennyi alkoholt nem tűrő közlekedési szabályok ütközésén.

Elgondolkodtató, hogy a magyar társadalomban mennyire hiányoznak a jól kidolgozott elképzelések égető problémák megoldására. Üres lózungokat hallunk persze a reformokról, vagy éppen a reformok nélküli fájdalmatlan és könnyű megoldások ígéreteiről, ezekkel operálnak a pártok, akár kormányon vannak, akár ellenzékben. A rendszerváltás óta tudjuk, hogy a nagy ellátórendszerek reformjának egyszer majd neki kell állni, mégis, úgy fogtak az egészségügyi reformhoz, hogy nem volt egy jól kidolgozott terv a végrehajtására.

Kínában és annak határain kívül élő tibetiek szabadságot akarnak Tibetnek. Soha jobb alkalom, hogy erre figyelmeztessék a világot, mint most, hogy Kína az olimpiai játékok megrendezésére készül.

Írásom címe Arisztophanész a Lovagok című komédiájából származik. Ha igaz, a 88-ik olümpiász 4. évében (Kr. e. 424-ben) adták elő. A magyar fordítás Arany János remeklése. A "Démike" - a "Démosz" kicsinyítőképzős alakja - is aranyi lelemény.

Magyarországon az elmúlt évtizedben sikerült legyőznünk egymást, csak az ország nem képes nyerni. Magyarország barbarizálódása visszavezethető arra, hogy a döntéseket hozók már nem tudják, hogy mi a teendő a világgal, s benne Magyarországgal, mert kicsúszott az ellenőrzésük alól.

Minap a monoki önkormányzat elhatározta, hogy szociális segélyt csak akkor folyósít gyermekes családoknak, ha gyerekeik rendben járnak óvodába, iskolába. Még nem biztos, hogy eljárásuk kiállja a törvényesség próbáit, de az biztos, hogy felfogásuk világtendenciákat tükröz. Nemrégiben említettem már, hogy Mexikóban tíz éve sikeresen működik az az elv, hogy a szociális segélyeknek, ha szükséges, a következő generáció érdekeit is kell szolgálniuk.

"Réaumur grófja a nevem, / s szakadjon rátok átok! / Szolgáljátok csak szüntelen / Celsiust, renegátok!" / Mócsingot majszol még Dicső / Fahrenheit egy zugolyban. /"Atyám! Az volt a szép idő, / melyet még én fokoltam." Morgenstern: Trónkövetelők - Molnár Imre fordítása

Most gyorsan peregnek a politikai hétköznapok. Ünnepek nincsenek. De miközben a kormányválság megoldására sok ötlet, javaslat, plánum licitál egymásra, talán nem hiábavaló a válságba került kormány jellemzésére is áldozni még egy kevés időt. Lengyel László itteni legutóbbi írásában (2008. március 29.) alliteráló szavakkal jellemzi kormányunk tevékenységének hatását: szorongás és szomorúság. No igen, felszabadult jókedvről aligha beszélhetünk.

Mindig zavart, hogy a koalíció, amelynek kialakítását magától értetődőnek tartottam, azon igyekezett, hogy a közösen kikínlódott egyezségeket, kompromisszumokat úgy tüntesse fel, minha azok mindkét fél teljes és őszinte véleményét tükröznék. A folyosók persze fecsegnek, és aki nagyon figyel, az tudhatta, hogy mi a valóságos helyzet, de mégis, kifelé a koalíció egységes igyekezett maradni.

"s mintha a dolgok sejtenék e csendben: meg kell és meg fog halni minden, magából messze szállva." Rilke: Szorongás (Kányádi Sándor fordítása)

A számok megvilágítóak? Előfordul. A számok magukért beszélnek? Attól függ. A minapi népszavazás nélkül sem volt kérdéses, hogy koalíciós kormányunk a bizalom és a támogatottság hiányával küzd. De a népszavazás számszerű eredményeinek kiderültén nem a számok beszéltek magukért, hanem a számok értelmezői, akik saját, már a szavazás előtt is ismert igazukat ismételgetik.