A sajóbábonyi provokációról szóló tudósításukban (Indulatok estétől hajnalig, november 17.) arról számolnak be, hogy az események nyomán a rendőrség három ügyben indított nyomozást. Mindháromban a helyi romák ellen. A legcsekélyebb jele sincs annak, hogy bármilyen eljárást indítottak volna a településre szervezetten érkező provokátorok, köztük a betiltott paramilitáris szervezet csapaterőben fellépő egyenruhás tagjai ellen, egyebek mellett a "Csendőrség" felirat egyenruhás, sisakos viselői, tehát az önmagukat nyíltan erőszakszervezet tagjainak nyilvánítók ellen. (A Csendőrség is betiltott szervezetnek számít az utóbbi 64 évben.) Még csak arról sem szólnak a hírek, hogy ezeket az egyenruhás, nyílt törvénysértőket igazoltatták volna ott a helyszínen.

Eltörölnék a korhatár alatti nyugdíj mellett végzett munka keresetkorlátját a szocialisták - legalábbis Kökény Mihály és Szabóné Vidor Györgyi országgyűlési képviselők javaslata szerint (Eltűnhet az előnyugdíj mellől a keresetkorlát, október 22.).

Kovács Tibor cikkének (Simor, az antiglobalista, október 17.) szinte minden mondatát vitatom, egy kivétellel: a jegybank hitelkorlátozó javaslata valóban eső után köpönyeg. Ám: jobb későn, mint soha.

Már a csapból is az folyik, hogy 33 szárnyvonal megszüntetését tervezi a közlekedési tárca. Sem politikus, sem vasutas nem vagyok - csak egy utas a sok közül, aki azt látja, hogy nem hozzáértő módon határoznak a vasút jövőjéről.

Már a második egészségügyi vezető oltatja be magát nyilvánosan, a tévékamerák előtt a H1N1-oltással, mintegy bemutatva, hogy bátrak, elszántak, halált megvető bátorsággal bírnak. Meg hogy nem történik semmi velük. Én tényleg tisztelem őket ezért, de vajon miért kell naponta, újra és újra bizonygatni, hogy a hatóság által törzskönyvezett oltás beadása nem nagyobb veszély, mint maga az influenza? Kérdés, hogy állapotos lányukat, unokájukat is ilyen bátran vinnék-e a szurira, ugyanis a kételkedők legnagyobb része e kettő csoport beoltásának szükségességét, ártalmatlanságát és a sokak által hangoztatott kis kockázatot vitatja.

Míg 1990-ben alig 125 ezren éltek Magyarországon élettársi kapcsolatban, napjainkban több mint háromszázezren. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az élettársak felének nincs gyermeke, negyven százalékuk viszont egy-két, egytizedük pedig három vagy annál több gyereket nevel.

Október 18., vasárnap este. Egy kolléganőm hív: lehet, hogy holnap késik, mert újra gördülő vasutassztrájk lesz, a busz meg sokkal később indul.

1946. február 1-jén kikiáltották hazánkban a második köztársaságot. Mi, akkori fiatalok - bizakodva egy igazságosabb társadalomban - lelkesen énekeltük a köztársaság dalát, amely egy sora így szólt: Más idők járnak most, a nép kezében a kormány, megszabja már a sorsát egyedül.

A Szellemvonat utas nélkül című cikkel (október 3.) kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Szabó Zoltán minden szavával egyetértek (Így kormányoznátok ti!, október 5.). Kár, hogy ebben a terjedelemben nem jutott hely a saját párttársai által elkövetett hasonló cselekedetekre, mert ez nagyban javította volna Szabó Zoltán hitelességét. Talán úgy gondolta, hogy azt majd a Fidesz szóvá teszi, de szerintem ez nem helyes.

Nem a Marx-filológia idejét éljük, a korrekt - a szövegrész kontextusára utaló - pontos idézés azonban tán mostanában is elvárható. Ha valaki viszont - mint teszi azt Papp László Tamás (Csak ordas tettek büntethetők, szeptember 29.) - a vitapartner (s egyúttal persze Marx) ledorongolására használ egy mondatot, akkor eltekinthet ettől.

Gyakorlatilag eldőlt, hogy a kormány nem módosít álláspontján: Egy családban csak egy segélyezett lehet (október 1.).

A dilemma a következő: ha kilépek kapcsolataim hálójának egy bizonyos részéből, akkor ugyan csökken a befolyásom (az a befolyás, ami a mindennapi beszélgetések során a kritika megfogalmazásával hathatna rájuk), viszont észrevevődik tudatos hiányom, és kifejeződik az ebből adódó (rájuk nézve) kirekesztés érzése (van az a mondás, hogy a depressziós nem magát zárta egy kis szobába, hanem az egész világot egy nagyba).

Brendel Mátyás "közíró" (tudja valaki egyáltalán, mit takar ez a fogalom?) terjedelmes cikke (Bächer Iván őszödi beszéde, augusztus 29.) késztetett írásra.

Néha-néha felvetődik az emberben a kérdés: áldás vagy átok a mobiltelefon? Mégis, szinte elképzelhetetlen, hogy otthon hagyjuk, mert ugye sohasem lehet tudni, hogy mi történik, mi történhet otthon szeretteinkkel vagy a hivatalban, amíg mi távol vagyunk.

Ismét szaporodnak az egészségüggyel kapcsolatos rossz hírek, de persze azért az egészségügy nem fog összeomlani, mert nem omolhat össze. A következő ciklusig már csak a konkrét, azonnali kihívásokra lehet válaszokat adni: tűzoltás, a működőképesség megőrzése, többet ne várjunk. Még szerencse, hogy a miniszter abszolút profi az egészségbiztosítás és a finanszírozás területén, higgadtan lavírozik a politika és a szakma között. Nem népszerű feladat.

"Száz vasutat, ezeret! Csináljatok, csináljatok!" - írja Petőfi 1847-ben Vasúton című versében. A közlekedéspolitikusaink vagy nem olvasnak Petőfit, vagy átfogalmazták a költő intelmeit, valahogy imigyen: Száz vasutat, ezeret! Zárjatok be, zárjatok be!

Nincs szalonképesebb kifejezés a Fidesz egyre durvább, szemtelenebb és hazug politizálására, mint hogy undorító. Gátlástalanul hazudoznak, vádaskodnak, sértegetnek mindenkit, aki nem a nyájukhoz tartozik. Ennek legfrissebb példája a Népszabadság augusztus 17-i számában megjelent politikai hirdetés, amelynek címzettje Bajnai Gordon, aláírója dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

Polónyi István oktatáskutató szerint sok álmegoldás születik nyelvvizsgaügyben, de az "álmegoldások" közül csak azt kifogásolta, hogy eszperantóból és lováriból is lehet nyelvvizsgát tenni (Diszkrimináció a kötelező nyelvvizsga?, július 21.).

Reméltem, hogy reagálnak Bächer Iván Ököllel a zongorát című (augusztus 18.) cikkére - történetesen arra, hogy miért nem hozták le B. I. eredeti publicisztikáját, amelyet a Magyar Hírlap elorozott.