Talán nem ítélkezünk az ítélet előtt, ha azt mondjuk, Kulcsár Attila klasszikus szélhámos. Olyan önfeledten, gátlástalanul játssza a gyanúsított szerepét is, ahogy építőipari alapképzettséggel a magyar pénzügyi élet csúcsain kavarta malter helyett a bankkártyákat.

Göncz Árpád öt éve, televíziós beszédében össze nem illő mondatokkal búcsúzott az államfői tiszttől. Azt is mondta, hogy mindmáig nem vagyunk még emberközpontú ország, és azt is, hogy köszönöm, Magyarország!

Ha valakinek van pénze, esze, meg sem hallja, mit erőlködik az MDF. Inkább kockázati életbiztosítást köt, amely azután szükség esetén nemcsak a temetési költségeket fedezi, hanem az örökösödési illetéket is.

Biztató unalomba fulladt Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor tegnap délutáni televíziós párbeszéde.

Gyalázatos még csak elképzelni is, hogy Szita Károly nem volt ügynök, hogy nem ő írta a lapunkban is kivonatolt nyolcvanas évekbeli jelentéseket a rebellis lengyelekről, presszókban feltűnő arabokról, Kádár egészségi állapota miatti aggodalmakról és egyéb, kora délutáni beszélgető műsorok unalmát idéző tételekről. Ha Szita nem volt ügynök, s minden úgy van, ahogy ő állítja, akkor a nemzetbiztonság vagy a belügy koholta ezeket a sivatagszürke szövegeket, hogy egy nem éppen a kemény maghoz tartozó fideszes politikust lejárasson. Annyira azért nem ártalmatlan hely ez a világ, hogy ilyen belbiztonsági szolgálatokat megengedhetnénk magunknak.

Esemény Magyarországon, hogy a kormány és az ellenzék vezetője vitázik egymással. (Már ha nem marad el az asszó azért, mert a párbajkódexek elterjedtebb értelmezésével szemben ezúttal a kihívott fél adná meg a legfontosabb feltételeket.)

Amikor utálni szoktuk a várost, mert szürke, bedugult és kutyamocsokkal terülj-terülj utcácskás, végül is a többieket utáljuk. És valljuk be, hogy amikor rácsodálkozunk a városra a búcsú, a múzeumi éjszaka és a Szent Iván-éji csókkirályságba torkolló hídünnep profán hármasságán, a többieken lepődünk meg. Nem ilyennek ismertük meg egymást.

Az Országház épületének méreteihez képest nemhogy sok, inkább kevés a képviselő.

Néhány éve a Fidesz-frakció tíz tagja pert indított az Élet és Irodalom ellen. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság szerint azonban az ÉS-nek nem kellett helyreigazítania a Fiúk a bányában című írás kifogásolt állításait, amelyeknek egyébként semmi közük nem volt a cikk lényegéhez. A meglehetősen nagy apparátust mozgósító riport azt a kérdést feszegette ugyanis, hogy az Orbán család gazdagodott-e a párt székházának eladásából befolyt pénzből vagy sem. A Fővárosi Bíróság azonban csak arról ítélkezhetett, hogy léteznek-e Fidesz-cégek. Első fokon létezhettek. A Legfelsőbb Bíróság épp ellenkezőleg látta, és helyreigazításra kötelezte a szerkesztőséget. A Fidesz győzelmet hirdetett.

Répássy Róbert elrontotta kissé Orbán Viktor tokaji ügyét. Beismert. Igaz, közben megrágalmazott egy újságírót, de lassan meg kell tanulnunk, hogy némely politikusokra a klasszikus tétel fordítottja az érvényes: nem a közszereplőnek kell többet eltűrnie a nyilvánosságban, hanem a nyilvánosságnak kell többet tűrnie a közszereplőtől.

Ennyi teátrális baklövést ilyen sokan csak kivételesen alkalmatlan színpadon, rettenetesen felépített darabban, alkalmatlan rendező közreműködésével követhetnek el. Ez az, amiről nem a szereplők tehetnek. Mi mégis csak őket láttuk.

A Fidesz "előre a medve bőrére" kongresszusán szombaton Áder János tolvajbandának nevezte a kormányt, de nagyon, hogy a közönség kiélvezhesse ennek minden ízét, örömét. Ez azon a rendezvényen történt, amelyet a "nagy seregszemle" jelzővel tiszteltek meg, ám legalább annyira volt a Fidesz magára maradásának kongresszusa is.

Isten áldd meg a magyart, jókedvvel... zendítettek rá házelnöki intés nélkül is a jobboldalról kezdve az éneklést tegnap a Parlamentben a képviselők az államfő megválasztása után, s alighanem maguk sem gondolták, mennyire igazuk van, hogy ugyanis a történtek után a magyarnak nagy szüksége volna valahonnan jókedvre, áldásra, mert amit a parlamenttől kaptak, az inkább a balsors kezdetű sort idézi fel.

A Fidesz ismét bizonyságát adta, hogy nem kedveli a hosszadalmas, bár demokratikus huzavonát. Ahogy a párt elnöke nem tartja szükségesnek, hogy a parlamentben bocsátkozzon vitába politikai partnereivel, ezzel szemben kéthetente népszavazást vagy bármely témában aláírásgyűjtést kezdeményeznek, úgy most a köztársaságielnök-választás első fordulójában tették hatalmi harc terepasztalává az Országgyűlést.

Plakátok jelentek meg a napokban néhány szomszédos ország budapesti nagykövetségének környékén a trianoni szerződés aláírásának 85. évfordulójára. A szöveg: Együtt vesszük vissza. Kép: helikopter, katona, tank, a fegyverek csöve egymás felé fordítva.

Vezető liberális értelmiségiek, sőt újságírók felszólították az SZDSZ-t, jelölje az ellenzék jelöltjét köztársasági elnöknek, mert ez így demokratikus, liberális, különben zsákmányszerző a politizálás.

Három gyerek, három szoba, négy kerék - így számolt a Fidesz, állami milliárdokat írva az egyenlet végére. A választási kampányban azzal izzították a híveket, hogy a múlt emberei ezzel leszámolnak. Emezek viszont csak mondták, hogy ők csak hozzátesznek majd. Ez a csoda is csak három évig tartott, a vagy-vagy evidens törvénye legyőzte.

A rasszizmus ellen tiltakozók jó szándéka nem elvitatható, és azt sem mondhatjuk, hogy az általuk mutatott út pokolra vezet, sőt. De kétségkívül némi égéshő érzékelhető azzal szembesülve, hogy a Moszkva téri csaknem gyilkos támadásnak nemcsak az áldozata, hanem az elkövetője is roma származású. Legalábbis ő azt mondja.

Brutális beavatási szertartásokkal fogadták felnőtté a primitív társadalmak annak idején a fiatalokat. Égették, vágták, ijesztették őket, ahogy csak tudták. Ha kibírta, lehetett rá számítani. Később érettséginek nevezték ezt az eljárást.