Klasszikus szerkesztői közlés szerint a Háború és békét is meg lehet húzni két sorra: „Harc, család, szerelem, aztán lényegében nyugalom.” Ha ebből az alapállásból nézzük a Hőmérőt, az ATV közéleti vitaműsorát, akkor az kiváló program, mert az adást vezetni próbáló egykori újságíró magánszámaitól parádésan egyszerűsödnek a legösszetettebb kérdések is.

Nézem az m1 Visszajátszás című sorozatában Grósz Károlyt, aki 1988. november 29-én, a Budapest Sportcsarnokban rendezett pártaktíván laza ecsetvonásokkal éppen egy polgárháború rémképét festi fel. Nézem, és röhögök. Pedig, ha emlékeim nem csalnak, akkoriban nem röhögtünk, vagy ha kicsikét mégis, hát nem tiszta szívből.

Bármennyire szeretnénk is olyan világban élni, amelyben az összes kutyatulajdonos feltakarítja ebe után a szart, pillanatnyilag nem tartunk sehol, életünket áthatja a rossz. Sok zöldülő párizsit kapunk mi még a boltban, amíg a Földet mintegy körbefonja a boldogság és a béke, jó hír viszont, hogy addig is itt van nekünk Tilinger Attila, aki szombat esténként a Hálózat Tv-ben sugározza belénk a pozitívat.

Semmi jóra nem számítunk, amikor ráfutunk Szily Nóra beszélgetéseire az RTL Klub érdekeltségi köréhez tartozó, külföldi sztárok és hazai ismert emberek csodás életét nyomon követő Reflektor tévén.

"Hétről hétre új ruhákat kapunk, és kiöltözünk, és ünnepi a hangulat" - összegez Katus Attila, hogy tudniillik miért is fantasztikus élmény föllépni a Szombat esti lázban; a produkció lényegét egy Barbie-rajongó óvodás se ragadhatta volna meg jobban.

A világ éppen mostanában tapasztalja meg, hogy a piac mégsem mindenható. Na, ezt mi már régóta tudjuk. Tudjuk onnan, hogy a "kegyeinkért folytatott kíméletlen piaci verseny" nyomán csak korlátozottan tudunk futballt nézni. Ami tragikus botrány.

Amikor kvázi komolyabb produkcióba botlunk a kereskedelmi csatornákon, elsősorban arra gondolunk: hát törvény írja elő, hogy ezeknek a profittermelő kisiparos-vállalkozásoknak kevéske közszolgálati tartalmat is be kell mutatniuk. Aztán időnként enyhülve biccentünk, midőn karfára borult fejjel, lehetetlenül hülye időpontban beleszaladunk, mondjuk, a XXI. század egy-egy sikerültebb epizódjába.

Friderikusz, az ítéletvégrehajtó címmel Sebők János nyílt levelét közölte a Népszabadság. "Ha Te és értelmiségi kollégáid az általad most hitelesnek és lényeginek nevezett műsoraimról egyetlenegyszer is leírtátok volna ezeket a jelzőket, talán nem kellene most feltenni azt a kérdést, hová tűnt az a Friderikusz" - olvasható a válaszban.

Rosszkor nyomott gombot a TV 2, amikor honosította a Cápák elnevezésű "játékos kvízműsorát".

Háromezer-hétszázötven nap (a 168 Óra számításai szerint) után az mtv 1 A TV ügyvédjében (A megoldások show-ja) Juszt László feltálalta nekünk Kaya Ibrahimot.

Hajléktalannak nyilván a luxus hiányzik a legjobban; a kastély, a svédasztal, a stylist.

"Emlékszel, mit mondtál múltkor a Duna-parton?" - kérdezi Éva, s a kép kimerevedik; finom zongorajáték, gyártásvezető, írta és rendezte

Lassan görögnek el a nyár utolsó napjai, a harmincvalahány fokban felpuhul az érdeklődés. A televíziók levegőtlenül vergődnek, már mindenki az új idényre készül, hasítva mázolják a kulisszákat a hátsó szobákban, de ma még: érdektelenség nagytotálban.

Ül az ember, és nem érti; most éppen azt nem, miért bontakozott ki hatalmas médiapolémia Vitray Tamás olimpiai szerepvállalása kapcsán. Egyes sajtótermékek, továbbá kereskedelmi rádiók hajlamosak "botrányt" látni a mögött, hogy a magyar televízió legendája "nem kellett" a Pekingből több mint ötven emberrel közvetítő MTV-nek, s hogy milyen szép, ahogyan előbb az Eurosport, majd az RTL Klub szerződtette a képernyősök doyenjét.

Nézőink kedvenc sorozata! - hirdeti a Duna Televízió a Derricket (Aus der Reihe), s mi emiatt hosszas tűnődésbe estünk. Az meg miként lehet, kérdeztük magunktól, hogy egy széria 1979-es darabjai akkora visszacsatolást váltanak ki, amelynek nyomán részint fölkúszik az iménti minősítés az adó honlapjára, részint a vezetőség izzadni kezd, s a presszió hatására jobb időpontra tolja az epizódokat? Hát úgy, válaszoltuk aztán önnön fölvetésünkre, hogy az élet egyszerű: hiába menti meg a világot szökőártól, meteorittól, továbbá gonosz manótól Bruce Willis és Chuck Norris, attól még Horst Tappert és Fritz Wepper az marad, aki.

Ne maga sírjon, hanem a közönség! - a rendező szóla így a dráma hatása alá került, bőgő színésznőről. Közben meg Robert Capa lelkét az rágta, hogy fényképezze vagy életben tartsa-e a háborús sérülteket. Aztán úgy döntött, előbb megörökíti őket a világ lelkiismeretének.

Mindenekelőtt lépjünk át azon a bevezetőnek szánt passzuson, hogy mi lenne a hazai médiával Hajdú Péter nélkül. Fölösleges ezen lamentálni, ebben az esetben ugyanis az említett terület - kivált a bulvárrésze - egy megbízható beszállítóval volna szegényebb; olyan, jó erőben lévő harmincast veszítene el, aki a lapok, tévék és rádiók túlnyomó többségét lila zakós, fehér zoknis ügynök módjára tömi híreivel, miszerint nyaralt, fürdött, barátnője pedig levette a melltartóját.

Nem mondhatjuk, hogy az Önök kérték témaválasztása merész ívet rajzol fel a Magyar Televízió égboltjára, sőt... Ez a kívánságműsor szűkebb területen mozog, mint egy magyarfutballista, ilyenformán tehát igencsak kiszámítható.

Mint annyi mást, Fekete Pákót is a Boros-Bochkor párosnak köszönhetjük. A cybertér zavaros habjaiból merült fel, egy hallgató gazdagította a kacagós rádiós reggeleket a Didi dallal, amelyet újrázni követelt az ezerfejű, és amely követelésnek a Páros örömmel eleget tett. Pákó aztán félhanggal letarolta a honi nyilvánosságot, egészen addig, amíg fel nem kínálta ajándékként a veszteseknek csokifalloszát - celofánban - az Activity (TV 2) egyik fordulójában.

Elsőre föl nem foghattuk: külsőségtől mentes, rögtönzésre építő, kisszínházi félóra a TV 2-n? Lehetséges ez akkor, amikor itthon Burundi éves költségvetését ölik jöttmentekkel zsúfolt steril műsorokba? A megannyi zacskós leves mellett beleférne hát a nagyi Újházija is?