Kétdiplomás értelmiségi. Családi háza volt, vállalkozásba fogott, becsődölt. Mindene elúszott, hosszú évekig élt hajléktalanként. Most csupa mosoly az arca. Nemrég költözött be egy Zsigmond tér közelében lévő II. kerületi lakásba, amit saját fizetéséből bérel.

Gondolnánk, hogy aki ad, annak az átlagnál több jut. Vagy ha több nem is, az átlag legalább. Ám a Pém családban van olyan hónap, amelynek a végén már csak zsíros kenyér és egy bögre tea jut esténként az asztalra. Takarékosan bánnak a fűtéssel, nem költenek új ruhákra, nem érdekli őket az aktuális divat. Sem a családfőt, sem a feleségét, sem a hét gyereküket.

Elbocsátottak egy konyhai dolgozót egy idahói iskolából, mert ingyen ebédet adott egy 12 éves éhes kislánynak, akinek nem volt pénze.

Megdöbbentő, furcsa, ijesztő – sorolja a jelzőket Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány módszertani munkatársa. A szakembereket is meglepte, hogy a hajléktalanok körében megjelent egy olyan számottevő, 30 év alatti fiatalokból álló réteg, amelynek még nyolc általánosa sincs. Az utcán élők és éjjeli menedékhelyeken éjszakázók között drasztikusan nőtt a romák aránya is.

Valahányszor meghal egy nyugdíjas, nemcsak a melegszívű nagypapát, a csodás almás pitét sütő nagymamát veszíti el a család, hanem az elhunyttal sírba száll a nyugdíja is, amely nagyon sok családban az egyetlen rendszeres, jelentősebb összegű jövedelem. Ameddig van.

A csórók közé szorult Magyarország az Európai Unióban. Az Eurostat adatai szerint hazánk nem a legszegényebb, de már nincsenek sokan mögöttünk.

Egyre több művész vállalja, hogy „kihangosít” szociális és társadalmi problémákat, arcát, hitelességét adja ügyekhez. Hol saját projektet indít, hol pedig beáll civil csapatok mellé. Hitelességről, megosztottságról, az önkéntesség addikciójáról és félelmekről is beszélgettünk közéleti szereplőkkel.

Módszertani váltással egy csapásra kétmillió létminimum alatt élő embert tüntethet el a KSH. A hivatal olyan új szegénységi mu­tató bevezetésével is kacérkodik, amely irreális napi kalóriabevitellel számol.

A kulturális szféra közalkalmazottainak nyomora szinte láthatatlan, rajtuk kívül alig érzékeli valaki, miközben helyi közösségekben munkájuk sokszor esszenciális. Munkatársaink érdeklődésére kiderült: a művelődésszervezőknek, könyvtárosoknak egyre több és fontosabb a dolguk, de közben közülük sokan nyugdíjas szüleik segítségére szorulnak. Már ha kitartanak, és nem hagyják el az országot. A humán tőke kivándorol – figyelmeztet érdekképviseletük.

A Baptista Szeretetszolgálat idén 12. alkalommal hirdette meg a Cipősdoboz-akciót, amelynek lényege, hogy cipősdobozba csomagolt ajándékkal tehetjük szebbé rászoruló gyerekek karácsonyát.

Az Ökumenikus Segélyszervezet pénzadománygyűjtésének kezdetekor Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövetként egy tűzifából készült, 1353-as installáció utolsó darabjait rakták a helyükre, hogy jelezzék: elindult az 1353-as adományvonal.

Tehetetlenek a kaposvári temetkezési vállalat munkatársai a temetői fosztogatókkal szemben. A folyamatos lopásokat csak egy biztonságikamera-rendszer oldhatná meg, de arra nincs pénz.

A valóságot csak véletlenül lehet megismerni. Véletlenül is csak egy részét. Az emberek védik a magánszférájukat. Ahhoz tartozik a válasz arra a kérdésre is, hogy éheznek-e ők maguk, éheznek-e a gyermekeik – és hogy pontosan mit értenek ez alatt.

A válság évei alatt a fiatal korosztály sokkal nagyobb veszteséget szenvedett el, mint az idősebb. Magyarországon különösen nagy a szegénységben élő fiatalok aránya, ez pedig kihat a gazdaság teljesítőképességére, és a népesedési terveket is keresztülhúzza. A fiatalok elszegényedése hosszú távon árt az országnak.