galéria megtekintése

A nyugdíjat a gyerekek kapják, de ők is hitelt törlesztenek belőle

11 komment


Tanács István

Valahányszor meghal egy nyugdíjas, nemcsak a melegszívű nagypapát, a csodás almás pitét sütő nagymamát veszíti el a család, hanem az elhunyttal sírba száll a nyugdíja is, amely nagyon sok családban az egyetlen rendszeres, jelentősebb összegű jövedelem. Ameddig van.

Ismerős polgármesterek figyelmeztettek: erről nem fog neked nyilatkozni senki. Úgy vannak vele az emberek, mintha ki akarnád beszélni a legbensőbb gyónási titkukat. De nem lett igazuk.

– Én a nevemet is adom, nem nekem szégyen az igazság – mondja a Békés megyei Eleken Rusz Jánosné, aki karácsony napján tölti be a 69. évét. Harminc évig volt leszázalékolva, mert csak egy veséje van. Mellé magas vérnyomás, meg ki tudja, még mi. Nem is megy el vizsgálatra, mert nem akarja tudni, milyen további betegségek bujkálnak benne. Özvegyi nyugdíjjal együtt kap 118 ezer forintot havonta. – Folyton emlegetik, hogy majd elveszik tőlünk az özvegyi nyugdíjat. Ha mindenáron arra van szükségük, hát vegyék! Ne adjon az isten nekik többet!

Rusz Jánosné két felnőtt fiával él egy házban, rájuk költi a nyugdíja jelentős részét. Úgy találtam rá, hogy megszólítottam a bolt előtt egy idősebb férfit, aki három zsömlét és három répát vásárolt. Gulyás Györgynek hívják, őt is leszázalékolták cukorbetegséggel, beteg a szeme, csontritkulása van. Hatvanhatezer forint a járandósága. A 83 éves édesanyjával élnek együtt, a mamának 85 ezer forint a nyugdíja – így együtt kettejüknek telik szűkösen élelemre, tüzelőre, áramra meg gyógyszerre. Szerencsére Gulyás György nem nős, utódokról nem kell gondoskodnia. Őt inkább az a veszély fenyegeti,

 
ha meghal az édesanyja, oda lesz a 85 ezer forint nyugdíj.

Most is csak egy helyiséget fűtenek – annyit muszáj. Az öregek már kicsit pazarlóak nyolcvan fölött, mondja, 24-25 fok kell, hogy ne fázzanak. Hatezer-kétszáz forint egy mázsa szén, 3500 egy mázsa fa. Ha – isten ne adja – elmenne a mama, vége lenne a jó melegnek.

– Megeszi a bolt az embereket. Meg a tüzép – állapítja meg Gulyás György. Szerinte csak azok a nyugdíjasok tudják segíteni a gyerekeiket, akik még ketten vannak. Közülük is azok, akiknek az együttes nyugdíja eléri a 200 ezer forintot.

– A nagy irodistáknak van annyi. Vagy aki főnök volt a múlt rendszerben. Vagy tanár. Két nyugdíjas tanár akár 300 ezer forintot is megkap havonta – az ő gyerekeiknek könnyű – mondja Gulyás György, és útba igazít a nagynénjéhez, Rusz Jánosnéhoz.
Ruszné legkisebb fia 39 éves, munkanélküli; éppen a szociális tűzifát hasogatja az udvaron.

– Elfogadták, hogy külön háztartásban él, ezért adtak a fiamnak 9 mázsa tűzifasegélyt – magyarázza Ruszné. – Vettem hozzá 80 mázsát – de valószínűleg így sem lesz elég egész télre.

A férje hivatásos katona volt, kiképző, meghalt 1990-ben, 45 évesen. Sokan nem szerették az olyan embert, stresszes élete volt, elvitte egy infarktus. A legidősebb fiuk 46 éves, Tolna megyében él, biztonsági őr. Csoportvezető, de szolgálatot is ad, van, hogy 72 órát dolgozik egyfolytában. Így összejön neki havi 200 ezer nettó, meg a felsége szőlőmunkás keresete – beosztással, de megvannak. Nekik nem kell segítség, legfeljebb ajándék az unokának.

A középső fiú az édesanyjánál lakik. Elvált, szerződéses katonaként dolgozik Hódmezővásárhelyen.

– Hány kilométer az ide? – kérdem.

– Nyolcvan. Oda-vissza 160. Hajnali fél 5-kor kel, fél 6-kor elindulnak, este 6-ra ér haza. Egy kollégája személyautójával mennek. Napi 1600 forint csak az útiköltsége a fiamnak. Hó végén ezt a kollégája elszámolja, akkor visszaadja a 80 százalékát.

A katona fiú havi 105 ezer forintot keresett, míg nem volt migránsmizéria, de most fölemelték a bérét 130 ezerre. Ebből kifizeti az útiköltséget, a havi 15 ezer forint gyermektartást, az ennivalót, és a volt feleségével közös ház törlesztőrészletének a felét. A teljes részlet havi 45 ezer forint, már egy követeléskezelő cégnek utalják. 2002-ben házasodtak össze, előttük volt az élet. Vásároltak egy régi házat, felújították. Hárommillió forint devizahitelt vettek föl rá, de elmaradtak a törlesztéssel. A ház most ott áll üresen, a fia Koszovóba készül rendfenntartónak.

– Kétmillió forintot kap azért a veszélyes küldetésért. Úgy tervezi, kifizeti belőle a volt feleségét. Nem szívesen hagyná ott a házat, rengeteg munkája, reménysége van benne, azt mondja, ha attól elmarad, akkor neki többet az életben lakása nem lesz.

A legkisebb fia tanult a legtöbbet – az, amelyik most a kertben hasogatja a szociális tűzifát. Huszonkét éves koráig járt iskolába. Kárpitos, épületasztalos szakmája van.

Készül ő is külföldre.

– Alkalmi munkákból van egy kis jövedelme – mondja az anyja. – A katona fiam felajánlotta, hogy ideadja a fizetése felét a háztartásra, de csak 10 ezer forintot veszek el tőle. Mi maradna neki, miután mindent kifizetett? Nem is maradna élni. Kimosom a ruháikat, megfőzök rájuk, takarítok. Ők, szegények, megtapasztalták, mi az a munkanélküliség. Régen ezt csak a tévében láttuk, de hogy milyen élet az valójában, arról sejtelmünk sem volt.

– Mi lesz magával, ha az egyik fia elmegy Koszovóba, a másik Németországba?

– Amíg el tudom magam látni, elvagyok egyedül. Zárok mindent kulccsal, lakattal. Szerencsére ez nagyon nyugis környék, errefelé eddig nem törtek be, nem gyilkoltak meg senkit. Igaz, itt a szomszédban már összedőlt egy épület, de van egy aranyos, neszes kiskutyám, ő nagyon vigyáz rám. Szoktam is neki mondani: meglátod, egyszerre halunk meg.

Pluhár László, Elek polgármestere azt mondja: a héten felvett egy mérnököt. Igazi diplomás építészmérnök, nyelvvizsgával. Rá is tett, amennyit tudott a bértábla szerinti járandóságára, így tornászta fel a fizetését havi bruttó 143 ezer forintra.

Teknős Miklós

– Ennyit tudunk adni, de nem hiszem, hogy itt marad – mondja a polgármester, aki a mérnök esetét arra hozza fel példának, hogyan csúszik lefelé a köztisztviselői, közalkalmazotti réteg életszínvonala. Pedig a magyar vidéken ők képviselték eddig a középosztályt. Egy köztisztviselő, aki 10-15 éve nyugdíjba ment, még tudja segíteni a gyerekeit.

Nem köztudott, de – a keresettől és a szolgálati időtől függetlenül – nagyon erős hullámzás van a magyar nyugdíjak összegében – attól függően, hogy ki mikor ment nyugdíjba. Bár próbálták emelni, nagyon alacsony a nyugdíjuk azoknak, akik az 1990-es évek nagy inflációja alatt, vagy közvetlen előtte mentek nyugdíjba, mert akkor hirtelen nagyot emelkedtek a fizetések is. Hasonló hullámzás tapasztalható a 2002-es 50 százalékos közalkalmazotti béremelések körül is. Viszont 2006–2007 óta reálértéken csökken a bér.

A kisvárost jól ismerő emberekkel beszélgetünk a polgármester irodájában. Az emlékeken kívül már csak egyes nyugdíjak jelzik, hogy valaha volt ipar is a térségben. Aki Gyulán, Békéscsabán, Sarkadon gyári munkásként lehúzott egy teljes életet, az még tudja támogatni a munka nélküli vagy eladósodott gyerekeit a nyugdíjából. Az is, akinek saját jogú téesz-nyugdíja van, vagy a szövetkezet varrodájában dolgozhatott. De van a mezőgazdasági nyugdíjak között olyan, amit „vállalt terület", egyfajta részesművelés után állapítottak meg – az nagyon kevés.

Az utóbbi időben egyre többen érik el a korhatárt olyanok, akiknek nincs meg a 20 évük, ők csak résznyugdíjat kaphatnak. Rengetegen vannak, akiknek a rendszerváltást követő nagy gazdasági leépülés óta nem volt állandó, bejelentett munkahelyük. A Naplemente Idősotthonba hetven-, nyolcvanéves korban kerülnek be az emberek, akiknek már szükségük volna az otthon szolgáltatásaira, a nyugdíjuk fedezné is a költségeket – de sokan félnek beköltözni, mert abból segítik a gyermekeiket. Aki a gondozóban él és kicsit több a nyugdíja, azt gyakran látogatják a családtagjai. Ők maguk is mohón várják a következő nyugdíj érkezését – akkorra nekik sincs már pénz a folyószámlájukon.

Az idősek a gyógyszeren kívül szinte semmit nem költenek magukra – az összegyűjtött kis pénzek mennek a gyerekekhez.

Nagyon gyakori, hogy a nyugdíjas szülőktől származó pénzt a gyerekek nem magukra, nem az unokákra költik, hanem hiteltörlesztésre. Kelet-Magyarországon zömmel ma középkorúak vettek fel devizaalapú hitelt. Közben megváltozott az árfolyam, megnőtt a törlesztőrészlet, állás nélkül maradtak az adósok. Némelyik bank kilakoltatta a nem fizetőket – de a házat a bank sem tudja eladni. Az adósok az ég alatt vagy rokonoknál húzódnak meg, az adósságtól hetedíziglen nem szabadulnak meg, a felújított ház meg ott romlik üresen. A forintosítás semmit nem oldott meg: az árfolyamromlást nem korrigálta, a tartozás több, mint amit felvettek. A futamidőt kitolták ugyan, de megfelelő jövedelem híján így sincs miből fizetni.

Errefelé szinte már csak közmunka van. Abból persze nem lesz olyan nyugdíj, amelyből a gyerekeket lehetne segíteni.

Számottevő előrelépésre akkor nyílik lehetőség, amikor elmegy valaki Nyugat-Európába, mert olyankor a helyére léphet más. Például az idősek otthonában közmunkások az ápolók. Nemrég két gondozó előreléphetett, mert a gyulai kórházból két ápoló elment külföldre dolgozni. Az idősotthoni ápolók kórházi ápolóvá avanzsáltak, és az ő megüresedett helyükön újabb két közmunkásnak tudtak olyan feladatot adni, ahol megtanulhatja azokat a készségeket, amelyek segítségével egyszer belőle is lehet Németországban ápoló.

Egyelőre úgy néz ki:

csak az marad itt, aki nem tud hová elmenni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.