Ne higgy a szegénynek!

Aki szegény, mégis azt állítja, birtokában van a tudásnak, hiteltelen ember. Hazudik – feltételezheti joggal a diák, aki nem részesült abban a szerencsében, hogy olyan családba szülessen, ahol megvan ennek az ellentmondásnak
a feloldásához elegendő tudás.

Az, hogy a magyar pedagógusok, oktatók sokszor megalázóan szűkös forrásokból kénytelenek élni, nem pusztán azt jelenti, hogy nekik, és épp csak nekik kényelmetlen és kilátástalan évtizedek jutnak osztályrészül, hanem azt is, hogy egész generációk nem hajlandók átvenni tőlük azt, aminek az átadása a feladatuk volna. És ez az igazán reménytelen helyzet.

Ráadásul úgy, hogy a társadalom ma már

nem egyszerűen csak negligálja, hanem egyenesen gyűlöli a szegényt.

Aztán ott van az a gond is, hogy a megértés előfeltételekhez kötött. Két Európa van: a régi, feudális, keresztény Európa, amelyben egyház és hatalom összefonódott, és a születés meghatározta a sorsot, és  a polgári, demokratikus Európa, amely az újkorral köszöntött be és legfontosabb tájolási pontja a nagy francia forradalom.

Európa feudális múltja Nyugaton messze van (hol messzebb, hol közelebb, de alapvetően mégiscsak egy eltemetett múltban), érthetetlen és megérinthetetlen, Keleten, különösen Magyarországon viszont közel van, és egész széles társadalmi csoportok számára a megértés alapját képezi.

A megértés archaikus szerkezete mellett döntően a korrupció, az oligarcharendszer, a szolgalelkűség, valamint az autoritás utáni szomj alakjában, és nem mellesleg az MMA esztétikájában él tovább, de ez utóbbit csak afféle ceterum censeónak teszem hozzá. Ennek a világnak a tanítása BMW-kből, nagy ­Audikból száll ki, reprezentatív épületekben pöffeszkedik, tehát sokkal jobban hasonlít az igazságra, mint a kis Suzukik, kopott blézerek univerzumából érkező ismeret.

A világot uraló, a morálnak és igazságnak egyedül birtokában lévő fehér ember mítosza, a feudalizmusból eredő szolga-úr viszony, a hűbéri függések rendszere itt, Keleten még eleven hagyomány. Amikor a kommunista rendszerek összeomlásával Magyarország a Nyugathoz csatlakozott, egy olyan radikálisan modern világba lépett be, ahol ezekkel a hagyományokkal és az ezekből a hagyományokból fakadó értelmezési kísérletekkel és társadalmi gyakorlattal nem lehet mit kezdeni. A nyugati világ a posztkolonializmus és a multikulturalizmus állapotában volt és többé-kevésbé van is, a cselekvés és megértés előfeltételei ezekben a gondolatrendszerekben keletkeznek. Ezek a gondolatok Magyarországon soha nem jelentek meg, az ezekből fakadó gyakorlat feldolgozhatatlanul és megérthetetlenül idegen.

Most, amikor a migráció és a világ heves átalakulása miatt szükség lenne a megértés képességére, hogy a következő évtizedekben ne politikai kuruzslóknál és bandavezéreknél ragadjon le a társadalom, rettenetesen nagy szükség lenne a megértés Nyugattal közös nyelvére – ezt a nyelvet kellene megtanulni az alap- és középfokú oktatásban. Erre viszont úgyszólván semmi esély.

A tudatlanság, a babona és a vakhit elleni küzdelem nem ért véget

– sosem ér véget. De most a világ olyan kihívásokkal néz szembe, amikor újra létfontosságúvá válik, hogy az emberek tömegei felvilágosodottan, józanul (mondjuk racionálisan) és humánusan tudjanak gondolkodni. A dolgot most az nehezíti meg a legjobban, hogy a felvilágosodásellenesség is átvette a felvilágosodás retorikáját; a babona, a tudatlanság és a vakhit ellen felvilágosító küzdelmet hirdetett, ebben a felállásban azonban az igaz­ság összeesküvés-elméletet, fajelméletet, etnicizmust, nacionalizmust és keresztény misztikát jelent, a babona a liberalizmus, a tudatlanság a tudomány, a vakhit a humanizmus és racionalizmus.

Darth Va­der azzal házal, hogy ezektől a mételyektől meg tudja szabadítani a szenvedő emberiséget. Igazságként azt akarja felmutatni, amit a felvilágosodás mint hazugságot győzött le és semmisített meg. Ez annyira meseszerű, filmszerű, hollywoodi és mitikus, olyan radikális hazugságmechanizmus, ami ellen nehéz eredményesen fellépni.

A fundamentalista iszlám elleni küzdelemben otthon van Európa. Ezt a harcot egyszer már megvívták, úgy hívják, felvilágosodás. A feudalizmus emberellenes rendszerét és a vakhitet, fanatizmust, vallási türelmetlenséget, sőt kizárólagosságot terjesztő, pusztító keresztény egyházat győzte le a szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt nem szabad elfelejteni. A fundamentalista iszlám csak egy másik, sőt talán ugyanaz a feudalizmus és fanatizmus, amit már egyszer sikerült legyőzni.

A szélsőjobb sem más, mint iszlám szélsőség.

Európának ugyanis teljesen mindegy, hogy a külső, közel-keleti iszlámtól szenved-e vereséget, vagy a belső, mindig itt lappangó iszlámtól, amelyet a felvilágosodásellenes, fundamentalista politika és mozgalmai jelenítenek meg. Ezt nem különösebben nehéz belátni. A probléma mindösszesen annyi, hogy nincs, aki ezeket az érveket elmondja. Az iskola nem mondja el, mert maga sem tudja, de ha tudná is, nem hinné el neki senki (vagy alig valaki), hiszen a szegény szava az ellenség szava; a művész elmondja, de neki meg azért nem hisz senki, mert

a művészet elveszítette a jövő elbeszélésének és a jelen felforgatásának képességét;

meg különben is, ne okoskodjanak, hanem szórakoztassanak és nevettessenek.