Dajka gyerekszemmel: „ő mindig söpör az udvaron, hogy tudjunk kint játszani"; „sajnálom a dadus nénit, mert neki van a legtöbb munkája"; „sok játékot pakol elő nekünk a kisházból"; „a dadus néni olyan, mint a Hamupipőke, mindig takarít és pakol"; „segít cipőt kötni, mert még nem tudok"; „olyan, mint egy szuperhős, mert mindig mindent megold"; „bármikor odabújhatok hozzá", „mosolyog, és jó illata van"; „vigyáz ránk, amikor alszunk". Ezt a pár sort búcsúzó nagycsoportosaimtól kaptam könyv formájában. A legszebb ajándék, és a legőszintébb.
A legnehezebb kimondani, de igaz: mi csak technikai dolgozók vagyunk. A munkánk elég sokrétű, és szinte minden percünk be van osztva. Megállás nélkül, fáradhatatlanul tesszük a dolgunkat, mivel szeretjük a munkánk. Hiszen a kisgyerekről szól.
Évi 20 nap alapszabadságért és nettó 86 000 Ft munkabérért dolgozunk. Méltánytalanul kevés. Mind a szabadság, mind a munkabér. Étkeztetünk, udvart söprünk, takarítunk, békítünk, vigasztalunk, játékot mosunk-pakolunk stb. Jó esetben naponta egy vaságyat 36 alkalommal rakunk le-fel. Nehéz, főleg ha egy kollégát helyettesíteni kell, mert az kétszeres munka.
