galéria megtekintése

Aki a művészasztalnál sem szégyellte megenni a csirkecombot

0 komment


Csordás Lajos

Több évtizedes szünet után nyílt gyűjteményes kiállítása Budapesten Koszta Józsefnek, az Alföld különc életű festőjének. Most lehet megérteni, miért mondogatták már életében róla, hogy ő „a magyar földbe gyökerezett" művész.

Azt mondják, Szinyei Merse Pál két különc festőnek tartott fenn helyet maga mellett a Japán kávéház híres művészasztalánál: Kosztkának és Kosztának, azaz Csontváry Kosztka Tivadarnak és Koszta Józsefnek.

Bármikor odaülhettek mellé, ha megjelentek a kávéházi társaságban. Szinyei megvédte őket a többiek élceitől, mert nagyra tartotta művészetüket.

Koszta József nem tagadta meg földműves allűrjeit a művészasztalnál sem, nem szégyellte például ott elfogyasztani a piros kendőben magával hozott sült csirkecombot, jegyezték fel. Ma úgy emlékezünk rá, mint a mokány magyar festőre, aki ismerte kortársai irányzatokba hajló művészetét, de maga nem követte útjukat, a társaságukat sem kereste. Inkább visszavonult a tanyájára, s ott teremtette meg Munkácsyt, Goyát és Millet-t idéző, de magyar földbe gyökerező művészetét, amelyet nagyra értékelt már a kortárs közönség is.

 

Mit jelent az, hogy magyar földbe gyökerezett? Azt, hogy látványai nem műtermi, nem kigondolt kompozíciók, hanem nyers megörökítései a valóságnak, mégpedig szinte kizárólag a magyar alföldi, tanyasi világnak. Festészetében ez a táj jelenik meg az alakjaival, hol impresszionisztikusan, hol inkább a francia vadak nyerseségével, hol a színkontrasztokat végsőkig élező expresszív jegyekkel, formavilágát tekintve azonban mindvégig ­realisztikusan.

Koszta József minden képe az Alföld tájait és embereit idézi, bárhol is festette őket
Koszta József minden képe az Alföld tájait és embereit idézi, bárhol is festette őket
Földi Imre

Jó példa magyar földbe gyökerezettségére – emelte ki Szinyei Merse Anna művészettörténész, a kiállítás társkurátora – a Háromkirályok című képe, amelyet római ösztöndíja idején alkotott, mégis magyar pásztorokat látunk a képen egy életerős parasztmadonna előtt. Meglepetésként hatnak olyan napnyugati élmények, mint a párizsi utcaképek, a belgiumi tengerpart vagy a velencei halászcsónakok. Ám ezek is, például a Párizsi kirakat, oly súlyosak, mintha egy poros mezővárosban készültek volna, a belgiumi fürdőjelenete pedig inkább alföldi vásárt idéz, mint tengerpartot.

Koszta tanyát bérelt, majd vásárolt magának Szentes környékén a tízes évektől, miután iskoláit Budapesten, Bécsben és Münchenben elvégezte. Még ezeknek az iskoláknak hatása alatt kezdte festeni nagy sikerű történelmi pannóját Beatrix és Mátyás király találkozásáról, amely azonban 1919-ben elveszett. Újra akarta festeni. Vázlatai, variációi a pénteken nyílt Várkert Bazár-beli kiállításon is láthatók. Sőt egy ezekhez előtanulmányul szolgáló Filippino Lippi-másolat is, amelyet a firenzei Uffiziben készített. Egy magángyűjteményből került elő nemrég.

Emellett más rég nem látott, korábban csak fekete-fehér fotókról ismert mű is feltűnik a gyűjteményes kiállításon, amelyhez hasonló 1948-ban, halála előtt egy évvel volt utoljára Budapesten. A 98 képből mintegy 15 ilyen, tudtuk meg Fertőszögi Pétertől, a tárlatot rendező Kovács Gábor Művészeti Alapítvány elnökétől. Nagyrészt a tavalyi, hódmezővásárhelyi Koszta-tárlat után bukkantak elő magángyűjteményekből.

Nyolc tárlat 600 millióért

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) az állammal kötött szerződésében nyolc kiállítás rendezését vállalta a Várkert Bazárban. Terveznek tárlatot többek közt Kondor Bélának, Nemes Lampérth Józsefnek és a XIX. századi Pesti Műegyletnek is. Egy tavaly decemberi kormányhatározat szerint 2015–2017 között évi 200 millió forintos támogatást ad az Emmi az utóbbi időszakban rossz anyagi helyzetbe került magánalapítványnak, ennek fejében hozzák tető alá a kiállításokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.