Kipling? Elfelejtettük, mint saját gyerekkorunkat. Emlékszünk – felejtés közben emlékszünk – gyerekkönyveire. A dzsungel könyvére, a Kimre, Az elefántkölyökre.

Mintha most írta és adta volna közre Esterházy Péter e kötet anyagát. Jelen idejű. És ilyen a többi is, ahogy az elmúlt három évben az eredetihez mondhatni betűhíven ragaszkodva újra megjelentek.

Alig került a boltokba, máris megütközést keltett számos politikustársában Molnár Lajos frissen megjelent könyve. 'Könyvírás helyett forduljon kezelőorvosához' - javasolja Molnárnak hivatali elődje.

Ha bárki figyelmét fölkelti az idézett munka – már elöljáróban: érdemes a figyelemre! –, és bemegy a könyvesboltba, hogy szeretné megvenni az I. 1. kötettel együtt, nos, csalódni fog. Mert azt közlik majd vele, hogy az első kötet első fele még nem jelent meg. Ellenben kellemes meglepetés is éri, hiszen a nyolckötetes sorozat többi darabja már rendelkezésre áll.

A rovat címében csak egy pillanatra ölelkezik össze irodalom és film. Ahogy a kamera pásztázza a tájat, úgy vetünk mi is egy pillantást azokra a könyvekre, amelyek valamiért kikerültek a kritikusok szigorú fókuszából.

A rovat címében csak egy pillanatra ölelkezik össze irodalom és film. Ahogy a kamera pásztázza a végig az eléje kerülő tájat, úgy vetünk mi is egy pillantást azokra a könyvekre, amelyek valamiért kikerültek a kritikusok mindent látó, szigorú fókuszából.

A rovat címében csak egy pillanatra ölelkezik össze irodalom és film. Ahogy a kamera pásztázza a tájat, úgy vetünk mi is egy pillantást azokra a könyvekre, amelyek valamiért kikerültek a kritikusok szigorú fókuszából.

A rovat címében csak egy pillanatra ölelkezik össze irodalom és film. Ahogy a kamera pásztázza végig az elé kerülő tájat, úgy vetünk mi is egy pillantást azokra a könyvekre, amelyek valamiért kikerültek a kritikusok mindent látó, szigorú fókuszából.

A rovat címében csak egy pillanatra ölelkezik össze irodalom és film. Ahogy a kamera pásztázza végig az elé kerülő tájat, úgy vetünk mi is egy pillantást azokra a könyvekre, amelyek valamiért kikerültek a kritikusok mindent látó, szigorú fókuszából.

A "határon túli" szerzőkkel foglalkozó monografikus munkákból már korábban is kiderült, milyen sokszorozott figyelmet, körültekintést kíván a nagy késéssel, hiányosan, önismétlő s egymást át-átfedő kiadásokban megismert életművek vizsgálata. Az áttelepültek esetében még nagyobb a kuszaság és zavarodottság, hisz ők maguk is folyamatosan úgy érezték, mintha új honfoglalásba kezdtek volna, ami az irodalomban betöltött státusok kényszerű, csalódásokkal megvert átgondolásával járt.

A Nemzetközi Könyvfesztiválon pénteken mutatják be Szabó Illésnek a Pallas Kiadó gondozásában megjelent legújabb regényét.

Ki vagyok én, és ha igen, akkor hány? A szellemes címről azt hinnéd, hogy ez a könyv valami vicces esszégyűjtemény. (Németországban hónapok óta a bestsellerlisták élén.) Pedig csak szemtelen tudománykritika érthetően elővezetve. Mi lenne, ha a tudat, a megismerés és a szubjektum steril filozófiai kérdéseit az agykutatás, a pszichológia és a neurobiológia felől is vizsgálnánk?

"Talán akik eddig kedveltek, de nemigen ismertek minket, cigányokat, most megszeretnek; akik utáltak, ezután egy kicsit kevésbé fognak utálni; és akik továbbra is nagyon utálnak, pontosabban fogják tudni, hogy kiket utálnak." Ezekkel a minden illúziótól mentes, józan szavakkal vezeti be Romano Rácz Sándor igen sokszínű könyvét.

1978 őszén John Stannerman a fejébe veszi, hogy "szörnyeteg". Voltak már egyéb rögeszméi is, egyebek közt a tej rákmegelőző hatásáról, vagy egy afrikai hajóútról cementvitorlával; így gyerekkori barátja azzal (ellen)érvel: zilált idegrendszerű cimborája felületesen olvasta el Arthur Janov pszichológus Őskiáltását. Ám több mint egy évtized múlva egész Svédország tudja: John Ausonius (ekkor már így hívják), aki "... délelőtt vadember volt, délután az anyósok álma", igazat beszélt.

Kíváncsiságtól égő pályakezdőknek és a pályaválasztás dilemmájával küszködő fiataloknak ajánlja Kulcs az idegenvezetéshez alcímű kvázitankönyvét Major Árvácska, azzal a meghatóan szerény kiterjesztéssel, hogy kötete az utóbbiakat reményei szerint akár arról is meggyőzheti: nagyon nem való nekik ez az amúgy szép és színes szakma.

Kidobott ajtók látványa adta meg a végső lökést Somlai Tibornak, hogy megírja Tér és idő, Lakásbelsők a két világháború között című könyvét.

Ordító közhely, de nem árt újra és újra leírni: a XX. század történelmét képtelenség megérteni Németország históriája nélkül. Akkor is jelentékenyen befolyásolta Magyarország sorsát, amikor szorosan összefonódott vele (a második világháború végéig), és akkor is, amikor félig-meddig eltávolodott tőle. És akkor a kulturális kapcsolatokról, sokfelé ágazó szellemi kötődésekről még egy szót sem szóltunk. Kis túlzással, de ami a románoknak Párizs, az a magyaroknak Berlin volt, és nem csak a harmincas években: iránytű, mérce, második otthon.

Nem ok nélkül hiányolja a Rasszizmus a tudományban című kötet bevezetőjében az Egyesült Államokban és Angliában 1982 és 2005 között megjelent tanulmányokból válogató és a könyvet szerkesztő Kende Anna, valamint Vajda Róza a kérdés magyar szakirodalmát és a mégis napvilágot látó hazai munkák visszhangját.

Az irodalmi közélet egyik aktuális és akut kérdése jelenleg az író nők és a nőszempontú írások helye és helyzete a magyar kortárs irodalomban.