Könyvsvenk 13: Salamon Béla az árpádsávosnak: – Tessék mondani, nyilas úr, leszek én hatvan?

A rovat címében csak egy pillanatra ölelkezik össze irodalom és film. Ahogy a kamera pásztázza a tájat, úgy vetünk mi is egy pillantást azokra a könyvekre, amelyek valamiért kikerültek a kritikusok szigorú fókuszából.

Darvasi László: Virágzabálók. Magvető, Budapest, 2009. 676 oldal, 3990 Ft.
Talán könnyebb volna erről a könyvről írni, ha nem olvasom el tegnapelőtt a szerző az Élet és Irodalomban Szív Ernőként jegyzett, a Fülszöveg-írás nehézségei című tárcáját. A szerkesztőről szól, aki azért is gyűlöli a fülszöveget, mert az „végül jobb lesz, mint a regény, mégis mindenki az utóbbit dicséri". Hm. Mi fülszöveg-féléket írunk ide a Könyvsvenkbe, még ha nekünk nem kell is feltétlenül dicsérni a művet, mint a kiadó emberének a könyvborítón. (Biztosan nem véletlen, hogy Darvasi regényén nem tüntettek föl szerkesztőt...)

Hú, micsoda könyv ez! A mai magyar prózairodalomban nem szokatlan, hogy valaki ilyen lendülettel tudja sodorni olvasóját az általa megrajzolt-teremtett világba, ilyen erővel tudja teremtményeinek képét beleégetni az olvasó agyába. Az sem meglepő, hogy plasztikusan jelenik meg a történelmi környezet, mint mondjuk Rakovszky Zsuzsánál (A kígyó árnyéka) vagy Závada Pálnál (Jadviga párnája). Éppen őket azért említem, mert ebben a könyvben is egy felejthetetlen nőalak áll a középpontban. Az ő vágyai, még inkább a férfiak ő utána való vágyakozása a szöveg szervező ereje. Mit számít közben az 1848-as forradalom vagy az 1879-es nagy szegedi árvíz?! Másrészt nagyon is számít: tessék csak egyszer a hősiességnek, tahóságnak, kegyetlen pusztításnak, bátorságnak, ölésnek és gyógyításnak azt a kavalkádját megérteni, ami nem kímél magyart, cigányt, osztrákot, zsidót, szerbet. Lássuk már meg, hogy a szeretet (szerelem) fordít egymás ellen embert, népet, gyereket, férfit és nőt! Verések, csókok, gyilkolások, mentések, árulások, szökések, csalások és szenvedélyek regénye. Meg a városé. Szegedé. De inkább a szépséget kereső, megélő és elfogyasztó (virágzabáló!) embereké.

„Isten nem látja, ami történik, Klára, fogalma sincs rólunk. De ott várakozik minden történés végén, és ilyenkor csodálkozva bólogat, hogyan is estek meg a dolgok. Ha Isten nem csodálkozhatna, én ennek az egésznek nem látnám értelmét. Klára, én olyan világot látok, ahol minden megvan, szeretet, rontás, bűn és büntetés, minden ésszerűen működik, ám e világban Isten nem mozdulhat, nincs hely a mozdulatra, mert ha csak megmoccanna, úgy dőlne össze a világ, akár a kártyavár, Isten nem mozdul, és a világ a maga feje után megy.
Túlbonyolítja, suttogta az asszony, és elengedte a férfi kezét."

Nem tudom, miért éppen ezt az idézetet választottam végül a tucatnyiból, amelyet megjelöltem magamnak. De szép, nem?

Kalmár Tibor: Volt egyszer egy kabaré... (történetek a függöny mögül). Gabo Kiadó, Budapest, 2009. 302 oldal, 2990 Ft.
„Legendás" kabarérendező könyve a „legendás" Vidám Színpadról és „legendás" színészegyéniségeiről. Szívesen hallgatom a vicceket, kedvelem a humort, láttam-hallottam sok-sok kabarét. Jaj, mennyiszer hallottam társaságban, olvastam könyvben, újságokban jobb-rosszabb anekdotákat. Hány itt szereplőhöz is volt már többször szerencsém! Semmi kifogásom ellene, ha valaki a kabarét (poéngyártást) ugyanolyan nagy és nemes művészetnek tartja, mint bármely más színházi műfajt. A művészetnek fontos eleme a pénzben és tapsban kifejeződő siker.

Úgyhogy ez a könyv nagyon jó, végignevettem és rendkívül fontos információkkal lettem gazdagabb.

Merhetek-e mást írni? A könyvvel együtt el kellett olvasnom a szerző lesújtó véleményét a kritikusokról, akik leszóltak egy-egy előadást, sőt az egész műfajt, és kiderült, hogy éles viszonválaszokat szokott megfogalmazni, hiába intette őt Vámos László, a kitűnő rendező azzal, hogy „a céltábla nem lő vissza."

Különben is, amit ez a kötet kínálhatott, megkaptam. A Vidám Színpad története nyilván hiteles, hiszen első kézből származnak az információk. Az olyan ellentmondásokkal kicsinyesség volna foglalkozni, hogy a hosszú Turay Ida-anekdota szerint az igazgatók sokáig csábítgatták őt a színházba - még az „Annyiérrrr nem lépek fel!" szöveget rikácsoló papagájt is megtanították arra, hogy „Akkorrrr tárgytalan! Akkorrrr tárgytalan!" -, később viszont a szerző a színésznőtől magától tudja meg, hogy „a Vidám Színpadra vezényelték".

És valóban vannak kitűnő poénok, ezek a nagyszerű színészek maguk között jól elvoltak. Meg azt is megtudhattam, hogy „Karády Katalin a kollégák körében nem volt szimpatikus". Viszont a káposztás kockát kanállal ette. Turay Ida meg is kérdezte tőle: „- Katikám, miért eszed kanállal? - Így jobban ízlik a falat! - volt Karády meglepő válasza."

De inkább idézem Salamon Bélát abból a helyzetből, amikor „egy alig húsz év körüli géppisztolyos árpádsávos szalaggal a karján rákiabál: - Salamon, maga hány éves? Mire a megalázott, felemelt kezű komikus: - A jövő hónapban leszek hatvan. Tessék mondani, nyilas úr, leszek én hatvan?"

Tudor Parfitt: Az elveszett frigyláda (A legendás ereklye nyomában). (Fordította: Kabdebó Flórián.) Athenaeum, Budapest, 2009. 262 oldal, 2490 Ft.
A Biblia nyomát követni a világban, jó kis túra. A frigyládáé meg igazán rejtélyes történet. Megvolt, eltűnt, egyszer csak elő fog kerülni. „Ha hihetünk a bibliai beszámolóknak, kijelenthetjük, hogy nem sokkal Manassze rémuralmát megelőzően a frigyláda még a jeruzsálemi Templomban volt. Ez Ézsaiás könyvének egy verséből derül ki, amelyben leírja az asszír Szennahérib király Kr. e. 701-es jeruzsálemi fosztogatását. A történet szerint Ezékiás király uralkodásának eme kritikus pillanatában a Templomba megy, és az Úrhoz könyörög: »Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a Kerubokon ülsz!« E hivatkozás szerint Isten lakhelye a kerubok között van, a láda fenekén. A frigyláda a Kr. e. 7021-es támadáskor még a szentélyben állt."

Na, jó. Ézsaiás, Ezékiás meg az asszír király rendben, De ki az a „gyűlölt Manassze"?

És tulajdonképpen milyen volt, milyen lehetett a frigyláda? Lehet, hogy olyan volt, mint egy Jeruzsálemtől távol élő afrikai népnél használt dob. És ha ők egy ilyen dobról beszélnek, akkor igazából a frigyládát említik? És...
Ennél többet nem illik mondani, ha nem akarom, hogy valaki „spoiler!"-t kiáltson. Az meg túl bonyolult volna, hogy eltüntessem a szöveget, és csak az hívhassa elő, aki nem fél, hogy lelövöm a poént. Úgyhogy, akit érdekel, szerezze be magának.

Thomas Scheiber: Életmorzsák. I. A. T. és Noran Kiadó, Budapest, 2009. 372 oldal, 3490 Ft.
Az éppen nyolcvanesztendős „magyar születésű francia" újságíró - ahogyan önmagát nevezi - azok közé az emigránsok közé tartozik, akik tökéletesen integrálódtak a befogadó ország társadalmába, miközben gyökereiket sem vesztették el. A memoár mindenekelőtt az első résszel - Mégsem jó korban születtem? - szerez kellemes meglepetést még azoknak is, akik régóta követik Thomas Scheiber francia-magyar kapcsolatok terén kifejtett munkásságát. Az Életmorzsák szuggesztíven tárja elénk a jómódú aradi ügyvéd fiának budapesti gyermekkorát. A II. világháború éveire való emlékezés egy hazafias szellemben nevelt nagypolgári család tragikussá váló hétköznapjainak krónikája. Saját ifjúkorán keresztül a polgári erkölcs és nevelés halványuló példáit tárja elénk. Az 1948-as emigráns nehezebben tudott beilleszkedni a francia társadalomba, mint az 1956-os generáció, hiszen a forradalmárokat szívélyesebben fogadták. Bárzongoristaként kezdte párizsi karrierjét, de a magyar forradalomról már a Le Monde munkatársaként közölt budapesti tudósításokat.

Kevesen tudják ilyen jó arányérzékkel ötvözni emlékirataikban a magánélet és a közélet történéseit. Az Epizódok a hidegháborúból című adatgazdag fejezet tanúsága szerint exkluzív interjúkat készített Enver Hodzsával, Péter Jánossal, Tito marsallal vagy Willi Stophfal, jelen volt De Gaulle 1968-as bukaresti látogatásán is. Thomas Scheiber a Radio France International külpolitikai elemzőjeként ment nyugdíjba, de napjainkban is rendszeres résztvevője a TV5 Kiosk című külpolitikai vitaműsorának, és tanít a saint-cyri katonai akadémián. A franciaországi Magyarország-imázs kitűnő ismerőjének kötelessége, hogy könyvét franciául is megjelentesse: nála jobban senki sem tudja, miképpen kell francia ízléshez igazítva tálalni a két országban egyformán jól tájékozódó újságíró nyolcvan évének izgalmas és tanulságos történetét. (Balázs Ádám)

 

Darvasi László nagyregénye: Virágzabálók
Könyvek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.