„Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél, mert por vagy te, s ismét porrá leszesz”. Mózesnek a teremtésről írt első könyvének 3. fejezetéből ez a 19. vers.

A kaliforniai egyetemen, Berkeley-ben, 1971 őszén az angol nyelvvel kínlódva még Czigány Lóránt barátom magyar irodalomóráira is elmentem, hátha Mikszáth írásait fordítva, angoloknak magyart tanítva, „fordítva” is ragad rám valami az idegen nyelvből. Az egyik amerikai diák – hárman-négyen voltak mind össze – tette ott szóvá, hogy szerinte sértő, lekezelő, ahogyan Mikszáth Kálmán a tót atyafiakról, a tótocskákról meg a krumplicskáról ír.

1981. február 23-án kora este a Guardia Civil, azaz a spanyol csendőrség kétszáz embere, a pisztolyával hadonászó Tejero alezredes vezetésével betört a teljes ülést tartó madridi parlamentbe, s az egész képviselőházat, a kormánnyal együtt túszul ejtette.

Nagy a korrupció? –Meg kell fékezni. – Túl korai a nyugdíjazás időpontja? – Fel kell emelni. – Sok felesleges ember van a közrádiónál és tévénél? – Jó néhányuktól meg kell válni. – Túl nagy az ország adóssága? – Csökkenteni kell. – Kevés a munkahely? – Növelni kell a számukat stb. stb. Az itt csak kiragadott problémákra a Fidesz-kormány is rákérdez – és intézkedve válaszol.

Mivel már több helyen elismeréssel említették a Tárki legutóbbi Társadalmi riportját, én is elolvastam, és sokat tanultam belőle. Vége-hossza nincs a sok hasznos információnak, és többek között a társadalmi kohézió elemeiről, a bizalom, az igazságosság hazai felfogásáról is készült egy tanulmány: arról, hogy milyenek a magyarok.

„Mi lesz a sorsunk, Tanár Úr?” Nem tesznek akárkinek fel ilyen kérdést. Amikor a kolozsvári egyetem egyik székelyföldi diákja ezt kérdezte Lengyel Lászlótól, nem egyszerűen kíváncsi volt, hanem bizalommal teli: olyan valakit kérdez, aki mer és tud válaszolni.

Sokszor kapnak hangot mostanában politikai okokból eredő félelmek a kormányhatalom megfélemlítőnek tetsző aktusai miatt. Ezek egy része verbális fenyegetés, mint például a választások következtében pozíciót vesztett politikusok elszámoltatás címen történő személyes fenyegetése, a bűnfeltárásra kinevezett kormánybiztosok időnkénti, feljelentésként megfogalmazódó nyilatkozatai és hasonlók.

A Jobbik nemcsak a Fidesz hátán púp, hanem mindnyájunkat görnyeszt. A választási győzelemért versengő pártok meg akarnak bennünket menteni, miközben viaskodva hajlamosak ellenfeleiket merő hataloméhséggel vádolni.

A hangulatom jó vagy rossz, javul vagy romlik. A közhangulat azonban egy kicsit más. Mert már valamik összeadódnak, valami gerjed, csinálódik - s ezt az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb hozzáértéssel és buzgalommal mérik, magyarázzák, teoretizálják. Félő is megszólalni róla, mert nemcsak tudósai, hanem üzletileg és politikailag beágyazott szakértői vannak - s egy szakmával jobb csínján bánni. Meg aztán a közhangulat nem is hangulati tünemény már többé, hanem közvélemény. Ezzel pedig nem lehet viccelni. Ez ma már mindennapi betevője nemcsak az üzleti, hanem az egész politikai világnak.

"Már négy évtizede múlt, s nem tudom feledni. Gyarmatán úriszék volt; Ambrózy György asztalánál sok vendég ült, s beszélgetés tárgyát képezte egy földmíves esete, ki saját szőlőjéből egy kosárka szőlőt vitt haza családjának; rajtaérték, s Ambrózy György mint földesúr, keményen kívánta megbírságoltatni, példaadás végett.

Táblákat látunk az országút mentén, amelyek a zéró toleranciát sulykolják belénk. Elviccelődünk a naponta többször miséző, így misebort kortyoló papok és a semennyi alkoholt nem tűrő közlekedési szabályok ütközésén.

Kínában és annak határain kívül élő tibetiek szabadságot akarnak Tibetnek. Soha jobb alkalom, hogy erre figyelmeztessék a világot, mint most, hogy Kína az olimpiai játékok megrendezésére készül.

Most gyorsan peregnek a politikai hétköznapok. Ünnepek nincsenek. De miközben a kormányválság megoldására sok ötlet, javaslat, plánum licitál egymásra, talán nem hiábavaló a válságba került kormány jellemzésére is áldozni még egy kevés időt. Lengyel László itteni legutóbbi írásában (2008. március 29.) alliteráló szavakkal jellemzi kormányunk tevékenységének hatását: szorongás és szomorúság. No igen, felszabadult jókedvről aligha beszélhetünk.

Nincs elég bajunk a kormány túl jól sikerülni látszódó megszorítási politikájával, de még a kutyafütty-politika is nehezíti életünket. Mindkettő okozója rosszkedvünknek - noha két igen eltérő dologról van szó. A kormány gyors megszorításai a befektetők kedvének felderítése végett történtek, de mivel a megszorításokból is következő stagnálás miatt tovább romlott az ország híre, a befektetők még annyira se tülekednek, mint ennek előtte. S itt adódik rossz hírünkhöz és kedvünkhöz ez a kutyafütty-politika.

Az égitestek saját szféráikon mozognak, s eközben súrlódó hangot adnak ki. Ennek a harmonikus mozgásnak a hangja a szférák zenéje, de ezt az emberek nem észlelik, mert születésük óta hallják. Valami ilyesmit állítottak csillagászati elméletükben a püthagoreusok az antikvitásban.

Az idei turistaszezonban felhangzott az idegenvezetők szervezetének panasza: hivatalos engedéllyel nem rendelkezők téves történeteket, adatokat mondanak a városainkról, országunkról, történelmünkről. Olyanokat, amelyek állítólag nem úgy vannak. Elrettentő példaként idézték például, hogy egy idegenvezetésre vetemedett külföldi képes volt azt állítani, hogy az Andrássy út a Millennium térre vezet. Óh, borzalom!

Aki még sose hallotta Thomas Hobbes - vagy ahogy még a múlt évszázad előtti században mondták a magyarok: Hobbes Tamás - nevét, azok is tudnak az embereknek a farkasokéhoz hasonlatos rossz híréről. Thomas Hobbes alaptétele, a mindenki háborúja mindenki ellen felidézte latinul olvasó közönségében Plautus szállóigévé lett jellemzését az emberről: homo homini lupus, vagyis az ember az embernek farkasa.

A második világháború után a leszerelő amerikai katonák közül nyolcmilliónak az Egyesült Államok költségvetése nem egyszerűen támogatta, hanem állta a továbbtanulási költségeit. A tandíjat is, a megélhetést is. Hogy eshetett ez meg az öngondoskodás mintaállamában, Amerikában, amelyet az állampolgárairól gondoskodó állam ellenpéldájaként szokták emlegetni?

A múltkoriban azt találtam mondani, hogy reformok elindításához parlamentáris demokráciában az ellenzékkel valamilyen formában meg kell egyezni. Egy jelen lévő jeles ember erre azt mondta, hogy reformokat nem lehet konszenzussal végbevinni.