Tizenkét cég kommunikációs és PR-szerződése miatt nyomoz hűtlen kezelés gyanújával a rendőrség. Ezekkel kapcsolatban gyanúsította meg Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főtanácsadóját, Regőczi Miklós volt BKV-vezérigazgató-helyettest, Zelenák Tibor kommunikációs főosztályvezetőt, Horváth Évát (Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi sajtósát), valamint élettársát, Mátay Lászlót, a stop.hu hírportál korábbi főszerkesztőjét.

Sajtótörténeti unikum: a The Wall Street Journal minapi vezércikke egyetértett Barack Obamával. Európa balszerencséjére éppen abban: az elnök jól teszi, hogy nem ruccan át az óceán túlpartjára, a Madridba tervezett EU–USA csúcsra.

A Népszabadság február 3-i számában Varga Lajos Márton köszönti Csoóri Sándort nyolcvanadik születésnapján. Tudom, hogy ünnepi köszöntőkkel nem nagyon szokás vitatkozni, ezúttal mégis meg kell tennem – azért, hogy ne szaporítsuk az amúgy is fölös számú városi legendákat.

Nagyon kedvelem Bächer Iván munkáit. Rendszeres olvasója vagyok könyveinek, tárcáinak is. Mostani írása azonban (Sosem volt-lesz múzeum, január 16.) nem üti meg a tőle elvárható színvonalat. Írásában egyfelől egy létrehozandó roma múzeum szükségességét bizonygatja, másfelől pedig a Néprajzi Múzeum ehhez a témához való hozzáállását kárhoztatja.

Ha Haiti lakosai végre hozzájutnak majd a szükséges mennyiségű életmentő küldeményekhez: vízhez, élelmiszerhez és egészségügyi ellátmányhoz, akkor a világnak az lesz a dolga, hogy megfelelő kockázatcsökkentő befektetésekkel segítse ezt a katasztrófa sújtotta nemzetet. Már ha nem akarjuk, hogy a század hátralévő részében ötévente kelljen költséges segélycsomagokat küldenünk.

Utálok korán felkelni. De a téli reggeleket imádom. Kinézek az ablakon, és látom, hogy az egész várost beborítja a szép fehér só. Iskolába menet azt élvezem, ahogy ropog a lábam alatt a szűz só. Hangulata van. De iskola után hazafelé jövet vagyok csak igazán besózva! Mindenfelé hatalmas sókupacok vannak, amiken nagyokat lehet hemperegni. Hanyatt fekszem a sóban, kitárom a karom, és akkor én vagyok a sóangyal. Már tanulok sóbordozni is.

A Költségvetési Tanácsnak a választásokig már nincs lehetősége arra, hogy bemutassa a pártok választási programjaiban ígért intézkedések költségvetési hatásait – reagált Kopits György, a szervezet elnöke tegnap levélben Herényi Károlynak február 1-jei megkeresésére.

Kevés olyan mélyrehatóan sikertelen eleme van a rendszerváltás utáni Magyarország elmúlt húsz évének, mint az úgynevezett földbirtok-politika.

Részlet Török Gábor politikai elemző blogjából: „...A Fidesz elnökének évértékelő beszédét bizonyára sokan írják majd le lelkesen jövőképet kínáló (itt talán elhangzik a szép magyar vízió szó is), emelkedett, pozitív üzeneteket tartalmazó szónoklatnak, míg mások, kevésbé lelkesen, csapnivaló beszédről szólnak, és a felelős választáshoz szükséges konkrétumokat hiányolják.

A Fidesz elnökének beszédében sokkal kevésbé voltak pártpolitikai elemek, mint a korábbiakban – állapította meg Giró-Szász András. A politikai elemző szerint ebből adódóan a pártpolitikai elemeket lényegében a nemzeti érdek definiálása helyettesítette, a nemzeti érdekkel kapcsolatos cselekvések, elképzelések megfogalmazása töltötte ki a beszédet.

Gyűjt, megőriz, bemutat –így szóltak a múzeum funkciói száz éve, amikor fölépült a Schikedanz Albert tervezte Szépművészeti. A mai elvárás ezzel szemben az, hogy a látogató akár egy egész napot is eltölthessen a kiállítások köré szervezett szolgáltatókomplexumban. Bánják-e, hogy a múzeum intézményére már nem szentélyként, inkább szabadidőközpontként tekintünk? – kérdeztünk építészt, igazgatót.

Csak béke legyen! – meglepő, de megfejthető búcsúmondata volt ez Orbán Viktor 2003-as évértékelésének. Egyfajta hadüzenet. Azt jelentette, hogy a kormányzást az előző évben tőle átvevő koalíció a háború pártjára állt, amikor minden egyeztetés nélkül Amerika mellé lépett. Tegnap nem mondta ki a béke szót, főként nem óhajtó mondatban Orbán Viktor, mégis e fogalom köré szervezte beszédét. Ez újfent meglepő volt, de most nem hadüzenet.

Homérosz és Hitchcock rokonok – szögezi le Martin Scorsese (68) ugyanazzal a magától értetődő hatalmas lendülettel, amivel egy gondolatba mossa Jancsó Miklós zseniális hosszú snittjét a Szegénylegényekből, a filmrendező magányosságát, frissen kapott életműdíját, a globális filmművészet közállapotát és a kislányát, aki a barátnőivel videókat eszkábál a YouTube-ra. Beszélgetésünk apropója, hogy új filmjét, a Viharszigetet elkíséri a jövő héten nyíló berlini filmfesztiválra.

Nagymami háza nem nagy. Két szoba van benne, meg az előszoba meg a konyha. Amikor megérkezünk hideg van.

Évek óta zajlik a vita az autósok és a parkolódíjszedő cégek között a „kié az út?” kérdésben. Már azt is furcsának tartottam, hogy a járda, ha takarítani kell, az én tulajdonom, s kötelességem a rendben tartása, míg ha valamit el akarok rajta helyezni, akkor már közterület, és fizetnem kell érte.

Nagypát nem nagyon lehet látni. Hallani sokszor hallom, hogy jön-megy a házban. Először azt hiszem, hogy csak a padló recseg, de aztán észreveszem, hogy mindig ugyanúgy és ugyanonnan hallatszanak ugyanazok a zajok. Aztán egy reggel látom, hogy megmozdulnak a perzsaszőnyeg rojtjai. Szétnyílnak és összezárulnak, szétnyílnak és összezárulnak, mintha topogva lépkedne végig rajtuk valaki, hallom is a topogást, tap-tap-tap-tap-tap.