A lakosságot egyre jobban érdekli az euró bevezetése, miközben erről élesen eltérnek a vélemények. A korábbi 29 százalék helyett 65 százalék bízik az MNB szakszerűségében.

A jegybankelnök szerdai, vihart kavaró parlamenti nyilatkozata nyomán ismét kiderült: az MNB és a pénzügyi tárca nem beszél egy nyelven, míg a közgazdászok a számok dzsungelében próbálnak eligazodni.

Sacc per kb.: mibe jön nekünk ez a stabil 11%-os alapkamat? Hogy nem csökkent? Ami Európában egyedülálló. Mint laikus kérdem, mert így is érdekelt vagyok, mint ahogy az egész ország az (mert adófizető, mert a gazdasági fejlődésben, exportban érdekelt, vagy azért, mert állampapírja van és érzi, hogy veszti értékét.) Persze, tudok én udvariasabban is kérdezni: mibe kerül nekünk az MNB monetáris tanácsának döntése?

Minimális változtatással az Országgyűlés tegnap ismét megszavazta 192-154 arányban az MNB-törvény módosítását, amelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök még november végén küldött viszsza megfontolásra a parlamentnek. A vita és a nyilatkozatok jól jelzik: a jegybanki függetlenséget nemcsak a kormány és az MNB, hanem a kormánypártok és az ellenzék is eltérően ítéli meg. A tegnapi szavazás után a monetáris tanács bővítéséről és a kormányfő kinevezési jogának visszaállításáról szóló törvény hatályba lép, az államfőnek - aki alkotmányos aggályokat nem vetett fel - további mérlegelési joga már nincs.

Az infláció kedvező alakulására hivatkozva 10,5-ről 10 százalékra eresztette le az alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa, de továbbra is óvatos politikát ígér, mert úgy véli, jövőre majdnem akkora lesz a költségvetés hiánya, mint az idén.

Hogy a száraz szövegezésű jegybanktörvény tervezett módosításáról miért az Ady-vers jutott az eszembe, meg Lenin figyelmeztetése a konkrét helyzet konkrét elemzéséről, a ki kit győz le demokráciától idegen sorskérdéséről és az egy lépés előre két lépés hátra gyakorlatáról, arra csak lélekbúvárok adhatnak bölcs választ.

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa július 19-én változatlanul hagyta a kamatot, mert az állami költségvetés alakulásáról rendelkezésre álló adatok a bizonytalanságot nem csökkentették, az ez évre tervezett költségvetési hiány tartása - további megszorító intézkedések nélkül - kétséges. Egy hónappal később, 2004. augusztus 16-án a jegybank 11,5 százalékról 11 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. A Népszabadság azt jelentette: "Járai bankelnök szerint a döntést erősítette, hogy ismét csökkenő pályára állt az infláció. De hozzátette: az egyensúlyi mutatók rosszabbak a korábban vártnál, euróban tovább emelkedhet az idén a fizetési mérleg hiánya, míg az államháztartási deficit elérheti a GDP 5,4 százalékát, a kormány által ígért 4,6 százalék helyett, ha további megszorító intézkedéseket nem hoz a kabinet."

Nézzük akkor sorjában. A magyar államháztartás GDP-arányos hiánya tavaly 5,9 százalékos volt, eredetileg ezt óhajtotta volna Medgyessy Péter levinni 3,8 százalékra. Hogy miért, más kérdés. Legyen elég annyi, hogy megroggyanás nélkül ekkora takarékoskodást még a magyarnál sokkal egészségesebb háztartás sem viselt volna el. A Draskovics-féle korrekcióban a 3,8 százalék ez év elején 4,6 százalékra változott, azaz 0,8 százalékponttal nőtt, 170 milliárd forint megspórolása árán. Ma úgy fest, hogy további 70 milliárdnyi vágás folytán a hiány öt százalék alatt lesz tartható, más szóval a 4,6 százalékot el kell felejteni, inkább 4,9 százalékkal kell számolni. Ami nem jó. Ok arra, hogy Draskovicsot is az ingatag jós mezébe öltöztessék.

Mind a hazai, mind pedig a külföldi tőke- és pénzpiaci résztvevők, valamint szakértők elképedve nézték és - sajnos - nézik, hogyan sikerült egy túlértékelt valutából, a 240 körüli forint/euró árfolyamú forintból pillanatok alatt aláértékelt, nehezen megvédhető, ingatag, 270 forint/euró árfolyamú sérülékeny valutát csinálni. Ezt a "csodát" az MNB elnökének s a vele jónak nem mondható viszonyban álló kormánynak, illetve pénzügyminiszterének közös, áldatlan tevékenységgel sikerült végrehajtania.

Valószínűleg a világ egyetlen országában sem jutna eszébe senkinek, hogy parlamenti határozattal kellene megállapítani egy Mars-szonda kilövéséhez szükséges tolóerő nagyságát vagy a célig tartó űrrepülés időtartamát. Mindenki számára evidencia, hogy ezek meghatározása az egzakt tudomány hatáskörébe tartozik. A politika felelőssége és bűne, hogy a társadalomtudomány és benne a közgazdaságtan tudományos hitele szinte a nullára devalválódott azáltal, hogy megalapozott elemzések helyett a végletekig leegyszerűsített, blikkfangos kijelentésekkel kívánja befolyása alá vonni a társadalmat. Ez azt a képzetet kelti a szakmában járatlan emberek többségében, hogy a problémák megoldása is hihetetlenül egyszerű volna, ha gonosz erők nem akarnák manipulálni őket. Amikor olyanokat hallunk, hogy "a jegybank kamatpolitikájával a kormány megbuktatására játszik" vagy "a privatizáció csupán a bankárkormány mohósága", akkor az egyszerű állampolgár érteni véli, mi volna a helyes megoldás, és gazdasági következtetések helyett pártpolitikai emóciók ébrednek benne. Ezért indokoltnak véltem, hogy néhány, napjainkban oly sok vitát kiváltó kérdésben megpróbáljam legalább felvázolni a kérdések sokrétűségét és bonyolultságát.

A kedvező növekedési adatok mellett az utóbbi hetekben kedvezőtlen egyensúlyi mutatószámok jelentek meg, és a Pénzügyminisztérium megkezdte a befektetők, elemzők felkészítését a júniusi, kiugróan magas államháztartási hiány megemésztésére. Ha vannak jó és vannak rossz mutatók, akkor most hogyan minősítsük a magyar gazdaság helyzetét, vajon kifelé vagy továbbra is befelé tartunk abban a zsákutcában, amelybe 2001-ben a politikának köszönhetően belekeveredtünk?

A szlovák jegybank az elmúlt héten 4,5 százalékra csökkentette kamatlábát, a növekedést erősítendő. A magyar jegybank az elmúlt egy év alatt 6 százalékponttal emelt, és három lépésben mindössze egy százalékot engedett vissza.

Három logikus magyarázata lehet annak, hogy a Járai Zsigmond vezette jegybank ismét nem változtatott a kamatokon. Az egyik, hogy Járai nyaralni megy, és szeretné, ha - az egyébként nem kis összegű - elnöki fizetése még többet érne külföldön, vagyis érdekelt az erős forintban. A második, hogy unatkozik, és ismét rá kívánja venni a spekulánsokat, hogy játszanak kicsit a magyar valutával - hiszen az elmúlt fél évben tényleg meglehetősen nyugodt volt a piac. A harmadik, hogy Járai Zsigmond, a Fidesz hajdani pénzügyminisztere ki akar szúrni a jelenlegi kormánnyal.