A hajó áll, az étterem megy – így foglalta össze felszolgálónk a dolog lényegét az e heti torkos csütörtökön. És valóban: ahogy lassan besötétedett a Lánchíd mellett, egyre mélyebben nézett a pálinkáspohár fenekére a Vén hajó étteremben két asztalra tőlünk helyet foglaló, felváltva oroszul és magyarul beszélő férfi-asztaltársaság.

Próbál a Landini zenekar. A szám közepén óvatosan lekapcsolom a lámpát. Senki nem veszi észre, a zenészek zökkenő nélkül folytatják a muzsikálást. A koromsötétben mintha másképp szólnának a hangszerek, kiteljesedne a hangzás. Lehet, csak azt érzem, milyen komoly teljesítmény látássérültként megszólaltatni egy hangszert.

Gitárokat gyűjt és rajongókat: az előbbiből több mint százzal, az utóbbiból megszámlálhatatlan mennyiségűvel rendelkezik. Valószínűleg ő a világ legnépszerűbb gitárosa, egyes statisztikák szerint minden idők „legjei” között is dobogós – talán csak a mindössze 27 évet élt Jimi Hendrixet szerették többen.

Először a furcsa csend és a feszült figyelem az, ami átsétálva a Bocuse d’Ornak is helyet adó, faluméretű lyoni Eurexpóban feltűnik az eredményhirdetés alatt. Hiába zár ma a híres gasztronómiai vásár, minden csarnokban a képernyőkre tapadnak kiállítók és látogatók, de még a pakoló személyzet is. Becsületbeli ügyről van szó, a franciák a legutóbbi szakács-világbajnoki döntőkben fokozatosan kiszorultak, legutóbb a dobogóra sem kerültek föl – így még érthetőbb a várakozás.

– Elsősorban magunknak akartunk jót – idézi fel Kenyeres Nelli vállalkozásuk születését. Mindegyik kézművesterméküket családi igény hívta életre: a mesterségük címeréül választott bugyola, továbbá a napsapka, a rend zsák ötlete sem kereskedelmi forgalomba szánt áruként merült fel legelőször. Mind szűk családi körben debütált, megoldást hozva egy-egy sürgető problémára.

Már három lemezbemutatónk volt, de még egy lemezt se adtunk ki – hökkent meg Kama és Sanyóca, vagyis Kamau Makumi és Bártfalvi Sándor, a Mary PopKids nevű együttes két huszonéves alapítótagja. Pedig már két lemezre is elegendő pop- és soulszámot írt a hét – egyes fellépéseken tizenegy – fős budapesti csapat, akik tavaly elkészítették 2012 egyik legötletesebb képi világú hazai videoklipjét.

– Azért jöttem a fővárosba, hogy tanuljak – mosolyog szerényen a három éve Szegedről indult fiatal séf, aki ma az INNIO borbár konyháját vezeti. Kurucz Attila nem sajnálja az időt a kóstolásra, és szenvedélyesen kutatja az ízek összhangját. Mitől jó egy borvacsora? Alapvetően a minőségi boroktól és a kiváló ételektől. Ám mindez még nem elég, ki kell választani a legjobbak közül az éppen oda illőt – az ideális párt –, hogy bor és étel egymást erősítve, tökéletes harmóniában kerülhessen az asztalra. Kurucz Attila azt vallja, ehhez első lépésként meg kell találnunk az illető borra legjellemzőbb illat- és ízjegyeket.

Jó hír a sorozatfüggőknek és Kevin Spacey rajongóinak: február elsejétől a nagyközönség is megtekintheti a House of Cards (Kártyavár) politikai thrillersorozat első tizenhárom részét, főszerepben a Közönséges bűnözők, Az amerikai szépség és más sikerfilmek sztárjával.

Újabb komoly nemzetközi elismerésben részesült sokat szenvedő nemzetünk: magyart választottak a kontinens kórusmozgalmi csúcsszervezete, a negyven országot és több ezer tagot tömörítő European Choral Association – Europa Cantat élére. Móczár Gábort (képünkön) a bonni székhelyű szövetség közgyűlése által megválasztott, tizenkét államból delegált tizenhárom fős elnökség – egy tartózkodás mellett – tette meg első számú vezetővé a következő három évre.

– A világnak szüksége van az egyszerűség költészetére. Régen azt hittük, az a szép, ami hasznos. Ma már tudjuk, az a hasznos, ami szép – felelte Vico Magistretti a kérdésre, mit jelent számára a dizájn. A három mondat az „olasz dizájn” ars poeticája, Magistretti pedig a huszadik század egyik legfontosabb ízlésformálója lett.

– A balett fantasztikus dolog, de nem hiszek az érinthetetlenségében. A kísérletezés felszabadítóan hat rám – kezdi a beszélgetést Kulcsár Noémi. A Tellabor társulat 33 éves koreográfusa szerint a klasszikus balett olyan, mint az anyanyelv. Először azt kell elsajátítani, hogy aztán idegen nyelveken tanuljunk. – A balett eszköztárát használom a koreográfiáimban, de alakítom, torzítom, a jelentésnek megfelelően – magyarázza. Az eredményt trash, azaz „koszos”, „szemetes” balettnek hívja, ami elsőre igen furcsán hangzik a tisztaságra épülő műfaj kapcsán. – Azokhoz is szeretnék szólni, akiktől az Operában látható előadások mesevilága messze áll – teszi hozzá.

Farmer, bőrdzseki és átható levendulaillat – ezek tűnnek fel először Hollódi Gergelyen. A fiatalos és vagány öltözködés bizony nem illett bele az aromaterápiával foglalkozó emberekről alkotott képembe. Felismerni mégsem volt nehéz, a „munkaeszközök” őt körüllengő illata azonnal elárulta.

„Egy pálinka, egy pulóver” – nevetett kipirult arccal német barátunk évekkel ezelőtt,miután egyetlen mozdulattal hajtotta le a kupicányi törkölyt, és dobta le vastag kardigánját. Nos igen: a röpködő mínuszok közepette talán azok is kézbe kapják a karcsú poharat, akik különben ritkán kóstolnak magasabb alkoholtartalmú italokat. Pedig ezek választéka és minősége is örvendetesen javult az utóbbi években.

Céklavirágok? Zellerrugó? – pattogtatja a vezényszavakat az edző, miközben szakács és segítői összeszokott harmóniában szelnek, vágnak, mernek. A Gerbeaud lágymányosi üzemében berendezett, a versenyt szimuláló konyhán a magyar csapat edzésén járunk.

Élénk színekben pompázó bojtok, apróbb és nagyobb textilvirágok, csomózott marokkói kaftángombok, üde pasztellszínű sálak és táskák, hófehér esküvői ékszerek – Hajgató Sárát sok minden érdekli.

Részvény? Festmény? Arany? Döntse el ön, hogy melyikbe fektetne. Én biztos veterán autót vennék. Hogy mik jönnének szóba? Egy Jaguar E Type, vagy a legendás cápa, a Citroën ID. Hoppá, majdnem kimaradtak a háromágúak, melyeknek több típusa is veterángyűjtők és befektetők álma. Azok között is akad több kedvenc. És nem csak nekem.

Figuralizmusnak nevezi stílusát a 25 éves szegedi festő, Vinkó Leó (képünkön). Kezdetben a rajzfilmekhez hasonló, leegyszerűsített figurákat festett. Mostani alkotásain is főleg kezek, arcok, arcrészletek hangsúlyosak. Az egyik képet eluralja egy nagy, mohó száj, amely próbálja az előtte lévő vattacukrot felzabálni. Az arcból csak annyi látszik, hogy már nem bír tovább falni, majd szétrobban. A háttér is szimbolikus – nagyvárosi formák, utcák, épületek absztrakt vonalai –, egy mohó üzletember megpróbálja felfalni a világot.

Balett-táncos, állatorvos, majd mérnök akart lenni, ám valamikori álmaiból mára semmi sem lett – hacsak nem az állatok szeretete és az, hogy nagy gépen dolgozhat. Mégpedig egy hatalmas „griffmadáron”.

Egy tű, de nem a szénakazalban, hanem London történelmi központjában. Renzo Piano olasz építész „vertikális városnak” nevezte, ám köznapi nevét az ellenzőinek köszönheti. Az English Heritage műemlékvédelmi intézmény ugyanis „London szívét átszúró üvegszilánknak” minősítette – innen az elnevezés, The Shard.