„Az óriások döntője” – így harangozzák be Spanyolországban az Európa-bajnokság csúcstalálkozóját, mert arrafelé nem tudnak mindent mindenkinél jobban, viszont tisztában vannak a labdarúgás múltjával, jelenével, folyamataival. Ahogyan Németországban egyetlen szakértő sem örült annak, hogy a Nationalmannschaft a legjobb négy között az olasz együttessel találkozik, úgy az Eb- és vb-címvédő hazájában sem „játsszák le” előre a döntőt, mert messzemenően elismerik, hogy az ellenfélnek ugyanolyan esélye van a győzelemre, mint az utóbbi években szédítő szériát produkáló spanyol csapatnak.

Magánügy, de több napja azon gondolkodom, hogy mi unalmasat találnak a népek a tikitakában, miért fütyülik a zseniális spanyolokat már a negyedik labdaérintés után, miért nem hördül föl a közönség Iniesta földön kívüli labdaátvételekor, és miért tapsolnak meg mindenkit, aki két értelmes passzra képes, és nem spanyol?

Azért ezek az olaszok valamit nagyon tudnak, valami számunkra megfejthetetlent.

Egymás után harmadszor jutott nagy torna döntőjébe a spanyol válogatott, mégis...

A 20. percben már vezettek az olaszok, taktikus és kulturált játékkal győzelmük igazából egy percig sem forgott veszélyben.

Itt olvashatja a labdarúgó Eb meccseinek minden mozdulatát élőben vagy jegyzőkönyvként lefújás után az NSO jóvoltából.

Eddig egyetlen Eb- vagy vb-meccset sem nyertek a németek az olaszok ellen. Joachim Löw német szövetségi kapitány azonban nem akar ilyenekkel foglalkozni.

A szokottnál szolidabb spanyol labdabirtoklási fölény, néhány portugál cirkusz, kevés akció: ez volt az ukrajnai elődöntő szerény mérlege.

Portugál–spanyol elődöntő: Cristiano Ronaldo a cimborái, valamint kevésbé jó barátai ellen.

A futball olykor igazságtalan. De gyakran igazságos. Az Eb-negyeddöntők során mindannyiszor az utóbbi volt.

Spanyolország világ- és Európa-bajnoki címvédő, FIFA-ranglistavezető válogatottja a 2008-as Eb-től kezdve úgynevezett knock out szakaszos találkozón egyetlen gólt sem kapott!