Kicsi kvadrigákat fabrikálok dióhéjból és cérnából, csótányok húzzák őket, a bakon helyes kis pincebogarak ülnek. Lássuk, ki a gyorsabb. Nem, nem bolondultam meg, csak próbálom elütni az időt, amíg lenő a hajam, és nyúlok még öt centit. Lebuktam ugyanis, és most egy szuterénben dekkolok, amíg át nem alakulok.

Az elhelyezési gondok megoldása, a központi épület felújítása, az iratállomány gyarapítása, védelme és mentése, közművelődés és persze: digitalizálás, elektronizáció. Nagyjából így összegezhető a Magyar Országos Levéltár januárban hivatalba lépő új főigazgatójának válasza arra a kérdésünkre, hogy mit tart az intézmény legfőbb tennivalóinak és nyűgeinek.

Egészen kellemes és viszonylag tiszta hely lett a Városmajor, amelyet négy éve nemtelen egyszerűséggel kutyaszarató és neolux termékbemutató központként voltunk kénytelenek katalogizálni. A meglepő változás mögött paranormális aktivitást sejtünk: ekkora átalakulás nálunk másként elképzelhetetlen.

Különös mélyrétegek tárultak fel ezen az Üllői úti hirdetőoszlopon. Az történt, hogy az érdekelt hirdetőcég egyik sokat próbált, bár munkájába egyre inkább belefásulni látszó munkatársa elhatározta, hogy márpedig ő, ha törik, ha szakad, híres ember lesz. Sokat törte a fejét, hogy mivel is lehetne a címlapokra kerülni; egy darabig úgy volt, hogy apránként, kábé fél év alatt megeszik egy komplett vegyes tüzelésű kazánt, aztán úgy, hogy a tél közepén, háttal a menetiránynak, egy vereshagymával megrakott tarsolylemezes tarisznyával az oldalán egyvégtében ellovagol az Őshazáig. De végül máshogy döntött.

Valami béna közműfelépítmény, rajta meg egy hülye irkafirka - nagyjából így összegezhető annak a 9845 megkérdezettnek a válasza, akiket a Vörösvári út és a Váradi utca sarkánál lévő teresedésen faggattunk ki, ujjunkat a képen látható műtárgyra szegezve, kérdő tekintettel. Mindössze kilencszázaléknyian mondták azt, hogy ufó, és csak háromszázaléknyian, hogy voltaképpen a hős keletnémet partizánok emlékművével van dolgunk.

Hát ez megint nem jött be. Úgy tűnt, nagy nehezen sikerült végre lencsevégre kapnunk egy Igazi Budapesti Hulladékkezelési Anomáliát, de hát nem. Mentségünkre szóljon, hogy a látványnak a bennszülöttek is bedőltek. Ezt onnan gondoljuk, hogy amikor a megfelelő szöget kerestük, éppen arra jött egy kedves, közös többszörös nagyanyó, nyikorgó kosárral kezében, serényen, "hogy rohadna le a keze tőből mindegyiknek, amelyik ilyet csinál", mondotta, és kiköpött.

Sokáig, továbbmegyek: nagyon sokáig csak egy vascsonk volt látható e bronz büszt helyén.

A BKV lendületes arculattervezőinek, valamint a II. és a XII. kerületi főépítészi iroda inven-ciózus munkatársainak köszönhetjük ezt a bájos installációt, amelyet Budapest egyik legszebb, legrendezettebb háromszögelési pontján, tehát a Moszkva téri metróbejáratnál van szerencséje megtekinthetni a t. publikumnak.

Egy ocsmányul összeszemetelt planténer, na zágson - ezt mondja képünk láttán most Ön, Nyájas Olvasónk, és mi ezúttal elnézzük Önnek a tévedést, mert van abban valami, amit mond, ez itt tényleg pont úgy néz ki, mint egy ocsmányul összeszemetelt planténer, pfuj.

"A mellékelt fénykép bizonyítja, hogy egy nemzetközileg bevált, kitűnő szelektív hulladékgyűjtő rendszer hogyan válhat a környék (XI. ker., Sasadi út-Tömös utca sarok) tisztaságát katasztrofálisan elrontó tényezővé. Több mint egy éve folyamatosan a fényképen látható állapotok uralkodnak; sőt újabban már egerek is vannak.

Örömteli képpel lephetjük meg Kedves Olvasóinkat. Elsőre talán nem világos, miért vigyorgunk ennyire, hisz' a látvány, melyet a fotó elénk tár, valójában nem túl szép, mi tagadás. De mindjárt megmagyarázzuk, és akkor világos lesz.

A felújított Dohány utcának négy hónap kellett, hogy lelakja a pesti publikum, a Király utcának három, a Keleti minap megnyitott aluljárójának szétbarmolásához viszont a jelek szerint sokkal kevesebb idő is bőven elég lesz: még csak egy hete járható, de máris ott virítanak benne a romlás virágai.

Mindenki csak rohan, rohan, és közben észre se veszi, micsoda kincsek hevernek itt parlagon. Valóságos csodák, amelyek nélkül Budapest nem volna Bukarest. Még szerencse, hogy mi éberen figyelünk, kezünkben állandóan ott az élesre töltött fotóapparát, és azonnal lövünk, ha kell: nem hagyjuk, hogy e kincsek fölött úgy ballagjon el az idő, hogy hírük-nyomuk se marad, nem tudnánk a fényes utókor csillogó kék szemébe nézni, ha nem örökítenénk meg a főváros méltatlanul elhanyagolt szépségeit. Íme az eheti.

Mindenki csak rohan, rohan, és közben észre se veszi, micsoda kincsek hevernek itt parlagon. Valóságos csodák, amelyek nélkül Budapest nem volna Bukarest. Még szerencse, hogy mi éberen figyelünk, kezünkben állandóan ott az élesre töltött fotóapparát, és azonnal lövünk, ha kell: nem hagyjuk, hogy e kincsek fölött úgy ballagjon el az idő, hogy hírük-nyomuk se marad, nem tudnánk a fényes utókor csillogó kék szemébe nézni, ha nem örökítenénk meg a főváros méltatlanul elhanyagolt szépségeit. Íme az eheti.

Mindenki csak rohan, rohan, és közben észre se veszi, micsoda kincsek hevernek itt parlagon. Valóságos csodák, amelyek nélkül Budapest nem volna Bukarest. Még szerencse, hogy mi éberen figyelünk, kezünkben állandóan ott az élesre töltött fotóapparát, és azonnal lövünk, ha kell: nem hagyjuk, hogy e kincsek fölött úgy ballagjon el az idő, hogy hírük-nyomuk se marad, nem tudnánk a fényes utókor csillogó kék szemébe nézni, ha nem örökítenénk meg a főváros méltatlanul elhanyagolt szépségeit. Íme az eheti.

A birtokunkba került hangfelvétel tanúsága szerint a városháza új villamosokat akar vásárolni a Nagykörútra. Nem tudjuk, miért, de a felvételből, amelyen Demszky Gábor (a továbbiakban: D. G.) főpolgármester és egy ismeretlen férfi (alább: I. F.) beszélget, kiderül, hogy - nem tudjuk, miért - a nyilvánosság kizárásával pályázatot készítenek elő, sőt a jelek arra utalnak, hogy I. F. már körül is nézett a piacon. A csaknem három és fél órás beszélgetést teljes terjedelmében nem tudjuk közreadni, ezért igyekeztünk kiválasztani a legizgalmasabb részt, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Erzsébetváros önkormányzata karácsony apropóján elment vadászni, és addig cserkelt, amíg meg nem találta a kerület legszebb kirakatát. Ma adták át a kitüntetést a boldog kereskedőnek. Mi is elmentünk cserkelni, és számtalan szebbnél-szebb portált találtunk Erzsébetvárosban (és részben Józsefvárosban, ahol szintén van kirakatverseny).

Alig múlt három éves, de máris úgy néz ki, mint amin két világháború ment át. Gödrök, vedlő falak, szemét és kupleráj: sose szerettük különösebben de gondoltuk, valahogy majd csak megszokjuk, mint Lacika a fél ötös nyakonverést. Így nehéz lesz.

Nyilván önök is többször elképzelték már, milyen érdekes volna végigsétálni Budapesten úgy, hogy először látják. Ugye hogy? Nos, szerencséjük van, egyik munkatársunk ugyanis megbetegedett: speciális, részleges emlékezetkiesésben szenved, ez éppen kapóra jött, kizavartuk tehát a városba, nézzen körül, és jelentse, mit tapasztalt. Ezúttal a Blaha Lujza térre küldtük, miután megesküdött, hogy sose látta a Blaha Lujza teret. Persze elkísértük, hogy visszataláljon.

Újabb frontot nyitottak a kutyapiszok ellen, ezúttal egy civil szervezet lépett be az erősen elhúzódó háborúba. A belkerületek önkormányzatai közben a maguk módján próbálnak civilizáltabb állapotokat teremteni a portájukon.