Murray Perahia zongoraestje Zeneakadémia

Egy idő után elkezdtem húzni magamban a strigulákat. Ez a jelenet is fölösleges, az sem kell, ez is túl hosszú, ez a szerep meg úgy, ahogy van, kimaradhatott volna, amíg a nehezen lecsorgó első óra után utol nem ért a megvilágosodás: ha minden fölösleges kimarad, akkor nincs film. Így sikerült a régen várt, a nagyon ígért, a trükkös eszközökkel beharangozott Zuhanórepülés. Elvacakolták.

Alkalmatlan helyszínen és meglehetősen alkalmatlan közönség előtt játszott a Zukerman Chamber Players társulat a Zsidó Nyári Fesztiválon. A helyszín a zsinagóga volt, amelynek meglepően rossz az akusztikája, húsz lépésről már távolinak tűnnek a zenészek, beletelik egy Enescu-mű, a C-dúr szerenád vonótrióra, amíg megszokja az ember, hogy előredőlve kell figyelnie. A közönséget nem érdemes szidni, Zukerman is inkább csak mosolyog, amikor látja, hogy egy piros sapkás úr sétálgat a padok között, és ügyet sem vet arra, hogy a zenészek már fölemelték a vonójukat. Ezek után talán túlzás lett volna azt várni a muzsikusoktól, hogy tegyék ki a szívüket a pódiumra, és úgy játsszanak, mintha holnap vége lenne a világnak.

Magdalena Kozena: Ah! mio cor (Deutsche Grammophon); Mahler: Das Lied von der Erde (EMI)

Nyakunkon Thomas Hampson, jövő vasárnap énekel a MüPá-ban Lisztet és Mahlert, és ami az utóbbit illeti: kellemes az egybeesés, hogy most jelent meg Bernstein és Hampson közös DVD-je, Mahler-dalok és egy dalciklus, az Egy vándorlegény dalai.

Disturbia - Forgalmazza a UIP-Dunafilm

Beethoven: 9. szimfónia Martonvásár

The Course of the Moon - Orpheia, 2007-es kiadás

Cserháti és Máté Péter nemcsak előadóként, nemcsak muzsikusként, de pusztán hangként is jobb volt, mint a késő utódok.

Ha ők megpróbálták, akkor sajnos nekem is muszáj, pedig Kurtágot hallgatva az ember tényleg csak tippelget. Jó volt? Azt hiszem, igen. Szép harc volt egyáltalán műsorra tűzni A boldogult R. V. Truszova üzeneteit, még ha a Pannon Filharmonikusok öngyilkosverzióval vágott is bele a feladatba, amikor fölkértek egy színésznőt, hogy mondaná el Rimma Dalos verseit magyarul.

Tényleg Kaszás Mihály az ország, vagy Európa vagy a világ egyik legjobb timpanistája. A kérdést azért nehéz eldönteni, mert az üstdobos nem szokott legjobb lenni, csak jó vagy rossz, ha nem ront el semmit, akkor üti a bőrt, amikor kell, akkor jó, ha valamit elszúr, akkor pocsék.

Wagner-napok a Művészetek Palotájában

Mégiscsak hétpróbás színész Ewan McGregor. Az ifjú Rentonként fejjel bújt a vécécsészébe, Greenaway-nél egy szál semmiben heverészett a kamera előtt, és egyáltalán, megtesz mindent, amit a rendező kér tőle, de így is csodálatos, ahogy zavarban, nagy bajusz mögé bújva úgy futja el a szemét a könny, amikor az imádott Miss Potter azt mondja a leánykérésre, hogy yes, ahogyan a kedves nézőét is a mozi jótékony sötétjében. Vannak még színészek a nagyvilágban, és vannak filmek, amelyeket arra alapoznak, hogy jön a színész, és megoldja.

Közelítjük az évad végét, "megint eltelt egy év", kezdte Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője a beszédet Kocsis Zoltán évi rendes születésnapi jótékonysági hangversenyén, és tulajdonképpen igaza van, számolhatjuk így is a koncertévadokat, bár szép utószilveszterek várnak még ránk júniusban.

Túl sok fejtörést nem okozott a Fesztiválzenekar hangversenye, ha lehet egy koncert egyértelműen jó, akkor ez az volt. A műsor összeállítása, nyitány helyett Richard Strauss és A rózsalovag keringői, andalít és farba rúg, és ott szól benne a fiatal Bartók, illetve fordítva, a fiatal Bartókban szól Richard Strauss, de ez most mindegy.

Ahogy azt megfigyelni és mondani szokás, a második rész rosszabb az elsőnél, a harmadik meg a másodiknál, és többnyire ez elegendő ok a mozisorozatok befejezéséhez, bár vannak markáns kivételek a Terminatortól a Rocky 6-ig.

Az intelligensebbek Stockhausenért mentek a Művészetek Palotájába, még ha ez nem is az a Stocki, csak a fia, Markus; engem Britten érdekelt, aki luxuscikknek számít nálunk, meg persze a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelytől ilyen műsort mégsem vártunk volna, nem is értem, hogyan jutott eszükbe.

Hogy valami nem egészen stimmel, az akkor tűnt föl, amikor azon kaptam magam, hogy már percek óta Bátori Évával foglalkozom: hogy mennyire szeretem őt nézni, lehet, hogy nézni jobban is, mint hallgatni, és nemcsak azért, mert nagyon jó arcokat vág, hanem mert az egész ember ilyenkor a szereppé válik.

Az egész olyan hihetetlen: azt kérdik, alkalmas-e a délután, mert Lorin Maazel fog telefonálni (persze, hogy alkalmas, az lenne az éjfél vagy a hajnal, vagy bármi), és aztán megszólal a telefon, egy náthás ember azt mondja, hogy ő Lorin Maazel, milyen nyelven akarok vele társalogni, és nosza, kérdezzek.

Nem jó film. Nem rossz film. Nem lehet rossz film, ami nem hagyja békén az embert, ami után elkezd piszkálódni magában, hogy hogyan is van ez, mi is történt igazából Márai Sándorral, gesztus volt-e az emigráció vagy tehetetlenség, akart-e egyáltalán otthon lenni valahol a világban Márai, vagy csak ez volt élete témája, az elveszett világ, a meg nem értettség voltaképpen nem rossz állapot.