Az Egyesült Államok Magyarország más szövetségeseivel együtt azt várja el hazánktól, hogy legyen több, mint egyszerű demokrácia, legyen a demokrácia fáklyavivője és bajnoka.

Nem szereti a magyar kormány, ha bírálják. Nem is tűri. Ha itthon teszi az ellenzék, azonnal előjön a primitív, „az elmúlt nyolc év után fogják be a szájukat” jellegű érvelés, ha meg külföldről jön a kritika, rögtön „kiderítik”, hogy valójában az is hazai, csak a szocik vagy – legyünk stílszerűek – „a libsik” bevetették nyugati kapcsolataikat.

Vajon le lehet-e demokratikus eszközökkel váltani egy olyan hatalmat, amely a néptől kapott felhatalmazásával visszaélve el akarja lehetetleníteni a normális politikai versengést? Ha a történelem egyáltalán tanít bármire, akkor a válasza: többnyire nem.

A tábornokok mindig a legutóbbi háborúra készülnek. A hadtörténeti közhely a régebben közszolgálatinak, ma megint inkább kormányzatinak mondható média átszervezése kapcsán ugrik be: az új konfliktusokra készülők rendre a régiek hősei, akik a saját addigi tapasztalataikból indulnak ki.

Nem az új médiatörvénytől való rettegés, hanem a jó ízlés miatt nem írjuk le, mit jelent Daniel Cohn-Bendit kézmozdulata. Legyen elég annyi, hogy Orbán Viktor tegnapi strasbourgi búcsúbeszéde közben a homloka előtt húzogatta a tenyerét. A magyar miniszterelnök éppen azt fejtegette, hogy ők mindketten lázadók, csak Cohn-Bendit a polgári demokrácia, ő pedig a diktatúra ellen lázadt. Ez persze így nem igaz. „Vörös Dani” nem azért kapta becenevét,mert a polgári demokráciából kommunista diktatúrát akart volna csinálni, hanem mert vörös volt a haja. Az viszont igaz, hogy kevesellte a hatvanas évek Nyugat-Európájában a demokráciát, többet akart, míg Orbán most sokallja az európai demokratikus szabályokat, neki kevesebb is elég. Nehogy már bármilyen kontroll érvényesülhessen, mert a végén még nem gyűr le mindent a Fidesz parlamenti kétharmada!

Ha úgy vesszük, éppen ideje volt, hogy eltűnjön Budapest térképéről Franklin Delano Roosevelt neve.

Az energiapolitika nem rapidsakk. Itt minden lépést hónapokig, ha nem évekig fontolgatnak, a játszmák kifutási ideje évtizedekben mérhető, s az ehhez mérten rövid kormányzati ciklusok miatt az is gyakori, hogy az asztalnál ülők személye változik, miközben a parti megy tovább.

Most kiderül, érdekel-e minket a történelem. Magyarországon az autósok jelentős része egy régen volt ország térképét, egy rég kihalt uralkodóház lobogójának vélt zászlót ragaszt ki a kocsijára, elvben tehát komoly keresletnek kellene mutatkoznia egy igényes, ám érdekes, népszerűnek szánt történelmi magazinra. Olyanra, amilyenné a harmincharmadik évfolyamában járó História sosem tudott válni, mert a történészek nemcsak írni, hanem szerkeszteni is akarják. Márpedig magazint szerkeszteni legjobban a magazinszerkesztők tudnak. A BBC History magazint nagyon jó, vezető nyugati és magyarországi egyetemeken tanító történészek írják, és nagyon jó brit, illetve magyar szerkesztők rakják össze. Ettől van, hogy nemcsak akkurátus és releváns, de változatos, sőt, ha ez nem sértő a tudományra, néhol kifejezetten izgalmas is.

Egy ideje nem hallunk a keleti szélről. Orbán Viktor novemberben a Magyar Állandó Értekezleten beszélt arról, hogy „nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj a világgazdaságban”. Egy évvel korábban Kínában járva mondta el szó szerint ugyanezt.

A médiatörvény körüli botránynak van egy biztató vonása: a kormány folyton a szabályozás „európai” jellegét hangsúlyozza. Vagyis nemcsak a bírálók, hanem a félresikeredett törvény kiagyalói szerint is léteznek bizonyos európai sztenderdek, amelyeknek illik megfelelni.

Amerikában minden év október második hétfőjén ünneplik Kolumbusz napját. Hálásak, amiért a genovai felfedezte Amerikát – még akkor is, ha eredetileg Indiába indult. Talán Közép-Európában is érdemes lenne megfontolni, nem volna-e méltó megemlékezni március 2-áról, Mihail Szergejevics Gorbacsov születésnapjáról.

Csak egy Magyarország van. Ha kormányát nemzetközi kudarc éri, ez az egész országnak rossz. Most, hogy az Európai Unió úgy döntött, máskor és máshol rendezi meg a magyar EU-elnökség legfontosabb eseményének szánt keleti partnerségi csúcstalálkozót, nincs helye kárörömnek.

Mindenkinek lehetnek rossz ötletei. Megbocsátható. Kivéve, ha egyszer már kiderült róluk, hogy rosszak. Stephen Walt harvardi professzor ilyenekből sorol föl párat az amerikai Foreign Policy magazin honlapján. Világos példák, az ember nem is érti, felelős tisztséget viselő politikusok hogyan követhettek el ekkora baklövéseket.

Fidel Castro egyszer azzal vágott vissza a rendszerét ért vádakra, hogy ugyan miként lehet őt diktátornak nevezni, amikor egy nagykövetet se nevezhet ki egyedül, össze kell hívnia hozzá a kormányt meg a nemzetgyűlést.

Orbán Viktor Bécsben külföldi (!) újságírók előtt az új magyar médiatörvényekről kijelentette, hogy „nagyon európaiak”, nincs egyetlen fontosabb paragrafusuk sem, amely ne szerepelne más európai szabályozásokban is.

Orbán Viktor Bécsben külföldi (!) újságírók előtt az új magyar médiatörvényekről kijelentette, hogy „nagyon európaiak”, nincs egyetlen fontosabb paragrafusuk sem, amely ne szerepelne más európai szabályozásokban is.