Befejeződéséhez közeleg a honi egészségügy külön kis birodalmának, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) a teljes felszámolása. A bezárásról hozott kormányzati döntésre sokan felhorkantak - ki így, ki úgy. Érthető.

Tényleg, mi a kifogásolható abban, ha egy keresztény a zsidók megtéréséért fohászkodik? Egy keresztény azért keresztény, hogy higgyen abban, hogy Jézus az Úr fia, ő a Megváltó, és aki megtér hozzá, üdvözül. Örök életet nyer. Akkor hát miért imádkozzon egy keresztény? Azért, hogy a zsidók – az ő hite szerint – ne találják meg az igazság útját és elkárhozzanak?

A lényeg: a dohányzás ártalmas, a nem dohányzás nem. Ennek ellenére 3,5 millió nálunk a dohányos. Az egy főre jutó cigarettafogyasztás a harmadik legmagasabb a világon. Ez minden negyedik halálozásban közrejátszik. A 14-16 éves fiatalok fele már kipróbálta a cigarettát, az általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulóinak 10 százaléka rendszeresen rágyújt; a felnőtt férfiak 40, a nők 27 százaléka dohányzik.

Életem során a belgyógyászattól a pulmológiáig, a neurológiától az onkológiáig, az érsebészeten át gyógyító intézmények és osztályok egész sorát volt alkalmam betegként megismerni, s majd két évtizedet dolgoztam az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben. Nemrég került sor a második nagy rákműtétemre.

Mel Gibsonnak Jézus elárultatásáról, meghurcolásáról és kínhaláláról készített filmjéhez („A Passió”) kezdettől fogva egymással szöges ellentétben álló értelmezésekkel viszonyul a világ – miként magához az antiszemitizmushoz. Már 2004-ben, amikor az örök varázsvászonról a megváltó paradicsomszósz először csorgott literszámra a mozilátogatók arcába, heves viták dúltak a körül, hogy vajon tiszta szándékú-e a rendező. Most, 2007. december 9-én, másodszor került sor a még nagyobb nyilvánosságot jelentő televíziós vetítésre (TV2; első alkalom: 2007. április 14.).

Lebukott egy - azóta elköltözött, beolvasztott - ferencvárosi szakiskola. Pad tetején ugráló, trágár dalokat kurjongató, az órát tartó pedagógussal nyíltan erőszakoskodó nagykamaszok, a fizikai tettlegesség határán. Az óriáspalántákkal szemben egy rettenetesen passzív, kezdetben az őt megalázó történéseket oda nem illő vértanúi szerepben tűrő tanárnő, aki - mintha nem is vér folyna az ereiben (mert e kifejezés szintén helyénvaló) - belezsibbadt a tortúrába. "Ezt talán nem kellene, kérem" - rebegi válaszul a felé kiabált genitális kifejezésekre és a közvetlenül elé röpített tárgyakra, melyek némelyike szinte az arcát súrolva landol a tanári asztalon. Mikor a kicsöngetés előtt tettetett nyugalommal távozik a teremből, egy bakfis igyekszik elállni az útját: "Még nem járt le a munkaideje!"

Direkt jó, hogy rám csörögtek abból az országos intézményből. Meg akarnak ismerni - mondták. Én meg rohanok, a kifejezés erős túlzás, mert hű társam, a lassan húszesztendős, kétütemű Trabant (nemcsak én ismerem az ő horkantásait, de mintha ő meg az egyre gyakoribb görcsöktől bénázó, mind ügyetlenebb lábtartásaimat - tényleg nincs a tárgyaknak lelkük?), pöfög be velem a közhatalmasságok világába. No, keltünk is majd feltűnést, kuncogok magamban. Így is lőn, a hivatali parkoló őrének szeme elkerekedett láttunkra.

Önbeteljesítő jóslatok címmel jelent meg szeptember 14-én a Népszabadságban a Magyar Gárdával és a hazai tiltakozásokkal kapcsolatban Bíró Béla kolozsvári újságíró véleménye. Szeptember 22-én válaszolt Fekete György "A fasizmusról ellenfelei tehetnek?" címmel. Szeptember 27-én Bíró Béla reagált, válasza itt olvasható: Továbbra is történelmietlenül... Fekete György jelen hozzászólása csak lapunk online kiadásában olvasható.

Önbeteljesítő jóslatok címmel jelent meg szeptember 14-én a Népszabadságban a Magyar Gárdával és a hazai tiltakozásokkal kapcsolatban Bíró Béla kolozsvári újságíró véleménye. Szeptember 22-én válaszolt Fekete György "A fasizmusról ellenfelei tehetnek?" címmel. Szeptember 27-én Bíró Béla reagált  Továbbra is történelmietlenül... címmel. Fekete György válasza Ceauşescu és Horthy most is büntet? címmel lapunk online kiadásában jelent meg.A két fél záró sorait Bíró Béla viszonválaszával együtt közöltük.

Iga­za van az er­dé­lyi új­ság­író­nak, ami­kor a Ma­gyar Gár­dát el­uta­sí­tó bal- és jobb­ol­da­li kri­ti­ká­kat ele­mez­ve hangsúlyozza, hogy “a tár­sa­dal­mi egyen­súlyt ko­ránt­sem a tár­sa­da­lom erőszak­sz­ervei…, hanem… a… tár­sa­dalom tag­ja­i­nak túl­nyo­mó több­sé­ge ál­tal elfo­gadot­t… gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai, kul­tu­rá­lis és er­köl­csi ér­té­kek tart­ják fönn, …mert bir­tok­lá­sukat… ön­be­csü­lés­ük mega­lapozásá­nak… ér­zé­ke­lik” (Bí­ró Bé­la: Ön­be­tel­je­sí­tő jós­la­tok, szep­tem­ber 14.). Ab­ban is iga­za van, hogy az iga­zi ve­szélyt ab­ban lát­ja, “ami­kor a tár­sa­dal­mi ér­té­kek és a rá­juk ala­po­zott együtt­élé­si nor­mák va­la­mi­lyen ok­ból ero­dá­lód­nak”. Min­den to­váb­bi vé­le­mé­nye azon­ban, me­lyet eb­ben a cikk­ben meg­fo­gal­maz, mély­sé­ge­sen nyug­ta­la­nít.

Előrebocsátom, elég baj az, hogy jómagam igencsak túlsúlyos vagyok. Annál inkább megijedtem egy  rémálmomtól, amely azóta is gyötör. Az éjjel árpádsávval csíkozott brosúrát nyomott egy ismeretlen, fekete egyenruhás kopasz a kezembe, és arra kényszerített, hogy olvassam végig.

A Magyar Nemzetben nemrég többekből megrökönyödést kiváltó interjú jelent meg (Bodacz Balázs: Aki felvételét kérte a Magyar Gárdába. 2007. augusztus 30.), amelyben egy – másodgenerációs – holokausztzsidó polgártársam kinyilvánítja: örömmel töltené el, ha felvennék a Magyar Gárdába, ebbe a sokunk szemében antiszemita, irredenta, újnyilas rohamosztagba.

Gyurcsány Ferencnek alapjában véve igaza van. Mert Magyarországon a lényegi politikai ellentét tényleg a modernizációpártiak és a nacionalista elzárkózás hívei között feszül. Miért olyan göcsörtös akkor a miniszterelnöki álláspont elfogadtatása?

Mind többen kifogásolják, hogy az Élet és Irodalom három kolumnán beszámolt a filmrendező-géniusz, Szabó István 1956 utáni, fiatalkori ügynökmúltjáról.